Forró szombati ebéd

//
Szerző/beküldő: AnonymousHát eljött a várva várt nap. Szombat. Erre a napra várok már két hete. Ugyanis két hete voltam utoljára együtt kedvesemmel, különböző problémák miatt.. .először nálam jött közbe némi női gond, majd nála a vizsgaidőszak, így a kellemes estékről (délutánokról, reggelekről) igencsak lemondhattunk. Persze minden nap találkoztunk, de vagy csak sétálgattunk egy kicsit, vagy közösen tanultunk. Lassan egy éve vagyok vele, de még mindig ugyanúgy megdobban a szívem, ha meglátom, lüktet bennem a vágy, ha hozzám ér. Tehát nemhogy halványultak volna az érzéseim, de még erősebbek lettek. És a legeslegjobb, hogy ezt nála is éreztem. Csütörtök óta szinte végig lázban égtem a szombat miatt. Ahogy elképzeltem mit fogok vele művelni, rögtön izgalomba jöttem. Anyámék még múlt héten bejelentették, hogy leutaznak a rokonokhoz Szolnokra, tesómék meg (valószínű, hogy vették a lapot segélykérő pillantásomból) még péntek este lementek Siófokra a haverjaikkal. Így az enyém, illetve miénk volt az egész lakás… egészen vasárnap délutánig… huh… megint egy borzongás. Kedvesemet délután kettőre vártam. Készítettem kaját, nem sok gondot fordítottam rá, mert úgy véltem lehet nem is lesz rá igazán szükség… majd jóllakunk a másikkal. Miután mindent szépen elpakoltam, és megterítettem, elmentem letusolni, és rendbe szedtem magam. Már fél kettő volt, mikor rájöttem, hogy alig maradt némi időm, hisz párom mindig pontos volt, talán egyszer ha előfordult vele hogy elkésett… Gyorsan elrendeztem a maradék tennivalót, (ruhák elpakolása, zene előkészítése, stb.) majd felvettem az újonnan szerzett szexi fekete bordó együttesemet, rávettem egy köntöst, leültem, és bekapcsoltam a tv-t, igaz feleslegesen, mert rá 20 másodpercre már csöngött is a kaputelefon, jelezve hogy megjött. Beengedtem, majd mikor végre újra levegőt kaptam, kinyitottam a bejárati ajtót, és beálltam amolyan „gyere és falj fel állásba”. Ahogy felért a lift, és kilépett a szívem a torkomban dobogott, de ezt láttam rajta is. Mikor meglátott, csak végigmért tekintetével, és láttam rajta, hogy elképzeli mi van a lepel alatt. Odalépett, finom csókot lehet az ajkamra, és bement a lakásba. Először mozdulni sem tudtam a döbbenettől. MICSODA?! Egy csók??? Ennyi??? Őszintén szólva azt hittem lerángatja rólam a ruhát, és még a folyosón vadul a magáévá tesz. Ehhez képest… Bementem utána és figyeltem mit csinál. Letette a kabátját, majd végignézett a szobán. Mikor kiszúrta az ebédet végre megszólalt: – Huh, csináltál mirelit pulykamellet? Nem kellett volna fáradnod, annyira nem vagyok éhes.(Remek, nem elég hogy nem csinál semmi hasznosat, még cinikus megjegyzéseket is tesz!) – Igen, én is azt hittem felesleges, de ha már itt van, megehetjük. Azzal leültünk és… most kapaszkodjatok meg: ettünk. KÉT HÉT UTÁN képes volt enni. Én aludni sem tudtam már, nemhogy enni. Aztán történt valami, ami megváltoztatta az álláspontom. Mikor a szájához emelte a poharat, mélyen a szemembe nézett és lassú, de alig látható mozdulattal végignyalta a szélét. Végre leesett. JÁTSZIK. A kis huncut. Megszokhattam volna. Hát akkor legyen, játszunk. Miután befejeztük az evést, kipakoltam és elkezdtem mosogatni (persze, mivel én mindig nyerni akarok, levettem a köntöst, és így álltam neki a munkának) Ő odaállt a konyhaajtóba és összefont karral mért végig újra és újra. Majd elindult felém. Beállt mögém, szorosan hozzám simult, és gyengéden simogatta a karom… na most légy erős, gondoltam magamban, de nem mertem megszólalni, mert tudtam hogy nem bírnék határozottan beszélni, és akkor vesztek. – Őrülten kívánatos vagy ma – suttogta, sőt inkább lihegte a fülembe, miközben ágyékát szorosan fenekemhez nyomta, csak hogy érezzem, azért még mindig ugyanazt váltom ki benne mint régen. – Ennek örülök. – több nem jött ki a számon. Keze elkezdett kalandozni, először csak a hátamat cirógatta, majd a nyakam, de aztán előre csúszott melleimre. Közben éreztem nyelvét nyakamon, ahogy apró kis nyelves csókokat lehel rá. Annyira felizgatott hogy elég lett volna egy kis előjáték, hogy elmenjek. Szerettem volna ezt tudatni vele, de mozdulni sem bírtam. Közben azért befejeztem a mosogatást, és elzártam a csapot. Nagy nehezen megfordultam, és mélyen belenéztem gyönyörű mélybarna szemeibe. – Mért csinálod ezt? Megőrjítesz. – Tudom. Kész, eddig bírtam. Ez a nemtörődöm hanyagság, annyira feltüzelt hogy nem bírtam tovább játszani.(nem mintha egyáltalán játszottam volna) Megfogtam tarkóját és magamhoz rántottam. Olyan erővel csókoltam meg, hogy szinte már fájt, de ez a kéj mellett mind észrevétlen maradt. Annyira belefeledkeztem a csókba, hogy észre sem vettem és már a konyhaasztalon ültem. Időközben ugyanis sikeresen felrakott. Ajkaink elváltak, és egy pillanatig csak bámult rám. Végignézett rajtam, ahogy ott ültem előtte, széttárt lábbakkal, vágytól elhomályosult szemekkel, és elmosolyodott. – Szeretlek Meglepődtem a mondaton. Nem azért mert még nem hallottam, hanem egyszerűen ez volt az utolsó mondat amire ebben a pillanatban számítottam. De örültem. – Én is téged. Őrülten Majd ismét nekem esett. De most már a nyakamnak. Vadul csókolta, harapta, belefúrta a fejét és mélyen magába szívta kedvenc parfümjének illatát. – Bódító az illatod – nyögte, majd elindult lefelé. Már a hasamat és a köldökömet nyalogatta, mikor kajánul felnézett rám, és megvillantotta azt a jól ismert „ha most abbahagyom mi lesz?” mosolyt. Hogy mi? Semmi, ugyanis egy határozott mozdulattal közelebb húztam fejét ölemhez, tudatva vele, hogy innen már csak egy út van. Egy pillanatra elmosolyodott, majd a bugyin keresztül gyengéden megcsókolt. Azt hittem menten elélvezek… De hál istennek még nem… ki akartam élvezni. Egy elég hangos nyögéssel nyugtáztam ténykedését, mire ő (végre) felbátorodva félrehúztam bugyimat, és mélyen belémnyalt. – Úr isten…. Éreztem, ahogy belemosolyog nedves puncimba, de nem érdekelt semmi, csak az, hogy csinálja tovább. A kezdeti hév után kicsit finomabb tempóban nyalt tovább, amit egyáltalán nem bántam, mert így volt erőm arra hogy figyeljem amit csinál. Imádom nézni, ahogy csinálja. Iszonyatosan izgató. Ahogy kicsit oldalra hajtotta a fejét, és láttam, ahogy fürge nyelvcsapásokkal izgatja már teljesen megduzzadt csiklómat. Majd mintha csak a számat csókolná, úgy csókol odalent is. Egyszerűen fantasztikus. Aztán hirtelen valahonnan a hasüregemből elindult az a jó ismert bizsergő érzés. Éreztem, hogy közel vagyok, és ezt nyögésem, sőt lassan sikolyaim alapján ő is biztos észrevette, mert még gyorsabban kezdte csinálni, mígnem teljesen görcsbe nem rántott az orgazmus. Hátam ívbe feszült, fejemet hátra vetettem, és élveztem a gyönyört, miközben ő hajthatatlanul nyalt, mígnem érezve pihegésem, lejjebb vett a tempón és már csak kellemesen cirógatta nyelvével szeméremdombom és csiklóm. Miután magamhoz tértem, leszálltam az asztalról, megcsókoltam és elindultam én is lefelé, de ekkor megállított. – Nem, te most ne. Azt akarom, hogy végig élvezz. Meglepődtem, de egy év alatt megtanultam, ha valamit mond, azt komolyan gondolja. Azért gyorsan leguggoltam és adtam neki egy futó csókot, de ő rögtön felállított, felemelt és bevitt az ágyra. Kicsit dúrvára sikeredett a leérkezés, de semmi baj, az ágy puha, én be vagyok indulva, ő meg egyáltalán nem kímél. Újra nekem esett, de már éreztem hogy nem várunk sokáig, hisz kedvesem még semmit nem kapott. Nem mintha nekem ellenemre lett volna a folytatás. Gyorsan lehúzta rólam a bugyit, levette a melltartót, két szenvedélyes csókot lehet a melleimre, majd elkezdett levetkőzni..(ha nagyon be van indulva 10 másodperc alatt le tud vetkőzni) Mikor végre megláttam meredező farkát, ismét éreztem ahogy a forróság elönti ölemet, de tudtam, már nincs sok hátra. Fölém támaszkodott, majd egy határozott, de mégis gyengéd mozdulattal belém hatolt. Mindketten felnyögtünk attól az érzéstől, amit egyszerűen nem lehet leírni. Ahogy érzem hogy kitölt, ahogy ráfeszülök, és érzem hogy egyre mélyebbre nyomul. Pár másodpercig csak feküdt rajtam, és belenézett a szemembe. Majd hirtelen abban a homályos tekintetben megláttam valami állatit, és abban a pillanatban már egyikőnket sem érdekelt semmi, csak az, hogy a lehető legvadabban szeretkezzünk. Bár ez már közel sem volt szeretkezés. Ha tetszik, ha nem, keféltünk, dugtunk, vagy ahogy tetszik. Vadul mozgott bennem, miközben körmeimmel barázdákat vájtam a hátába. Gyorsan, és szenvedélyesen járt ki-be bennem, majd egy hirtelen mozdulattal, magával rántva feltérdelt, így testem egész súlyát teljesen ő tartotta, bár nem úgy tűnt, mint akinek nehezére esik, és így mozgatott fel-le a farkán. Isteni érzés volt, és új, hisz így még sosem csináltuk. Azért idő után már láttam rajta, hogy kezd fáradni, ezért gyengéden megcsókoltam a
fülét
és belesúgtam, hogy tegyen le. Mikor kis nehézségek után letett, megfordultam és pucsítva kínáltam neki magam, amitől láttam, hogy kicsit megrándul, jelezve, hogy elértem a kívánt hatást. Mögém jött, és egy mozdulattal szinte belém vágta hímtagját. Nem kellet sokat dolgoznia, máris közel kerültem, és ahogy ezt megérezte teljesen beindult, így rövid időn belül elért a második orgazmus is. Alig bírtam tartani magam. Egyik részről lankadatlanul dugott hátulról, másik részről épp most volt orgazmusom, így nehezemre esett figyelni. Majd a fülembe hörögte, hogy közel van, és abban a pillanatban őt is elérte a gyönyör. Ráborult a hátamra, izzadt mellkasa hozzátapad a bőrömhöz, és csak figyeltük szívünk szapora dobogását, rendezetlen lihegésünk. Majd finoman kihúzta magát belőlem, megfordultam és elnyúltunk az ágyon. Ráfeküdtem a mellkasára, és hallgattam a légzését. – Nagyon szeretlek – hallottam kedvesemet, majd felemelkedtem és pontosan fölé hajoltam. – Én is. Mindennél jobban. Majd melléfeküdtem és így, meztelenül aludtunk el együtt. De nem vesztettünk semmit, hisz még volt egy teljes napunk. Megjegyzés: a történet fantázia, de sok valós elemet tartalmaz. A leírt kapcsolat létezik. Remélem, azért nem lett annyira szörnyű…
 


// // //


Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!