Hihetetlen – erotikus történet

A történet ott kezdődött valamikor 2010-ben, hogy én közel három esztendeig Írországban dolgoztam. Anna is hol ott volt velem, hol pedig Magyarországon.

Több munkát vállaltam egyszerre, hajtott a pénz illetve hajtott az, hogy az otthoni adósságainkat javarészt kifizessük. Egész jól éreztem magam ott bár azért a normális nyár nagyon hiányzott. Béreltünk egy kis lakást egy Viktoriánus házban ami az angol-ír hagyományoknak megfelelő beosztású, puritán és igénytelen volt. A szigetelést még csak hírből sem ismerték, a szél átfújt rajta, a mosdó csapja az angol szokásnak megfelelően egymástól fél méterre egy meleg és egy hidegvíz csapból állt, kvázi vagy lefagyott a kezed vagy pirosra égetted. Azért Anna otthonosan berendezte és kedves kis fészek lett belőle. A konyhában ülőgarnitúra, mennyire imádtam amikor leült a fotelba, feltette lábait a karfára, kioldotta a köntösét és feltárult előttem az a nedves csodavilág amiben elmerült nyelvem, ő csak a karfát markolta kéjének tetőpontján. Az emeletes buszok ablakából pont be lehetett látni így sok a reptérre igyekvő részese volt abban, ahogy egymást kényeztetjük ott.

Szívesen jöttek a kollégáink, barátaink hozzánk iszogatni, beszélgetni. Mindenhol rengeteg külföldi dolgozott, portugálok, brazilok, filippínók, lengyelek. Az egyik munkahelyemen felvettek egy kedves, mosolygós venezuelai lányt, Karlenia-t. Csinos arc, barna szemek, félhosszú fekete haj a a közép amerikaiak kevert, enyhén barna bőrszínével. Formás popsiját mindig fekete, testhezálló nadrágba rejtette de az minden férfi tekintetet önkéntelenül vonzott. Néhanapján mellbimbói a hidegtől szinte átbökték a piros, munkahelyi pólót.

Sokat dolgoztunk együtt, kedveltük egymást de ártatlan flörtölésnél több nem történt közöttünk. 2011 nyarán aztán végleg elhagytam azt a hideg, szeles és esős szigetet. A búcsúpartit még nálunk tartottuk a kollégákkal. Másnap egy üzenet várt a fb-on. ” I’m gonna miss you dear. Many thanks for everything. Lots of kisses, Karli” – “Hiányozni fogsz drága, köszönök mindent, millió csókom, Karli “. Válaszoltam is neki de ennyiben maradtunk. Teltek a hónapok, az évek, néha látom, amikor posztol a Facebook-ra, összejött egy olasz sráccal, járják a világot és elköltöztek Londonba. Persze mindig is megmozgatta a fantáziámat, milyen is lehetett volna vele a szex.

Reggel amikor bekapcsoltam a gépet, látom az ő fb posztját. Karlita utazik Londonból Salzburgba. Azonnal lájkoltam is a bejegyzést majd gyorsan írtam is neki. Akár meg is mutathatnám nekik a várost és a környéket. Közben lassan ébredezek, megiszom a harmadik kávémat is. Anna is korán megy dolgozni, hamarosan keltenem kell és biztos vagyok benne, hogy nyűgös lesz mert nem alhat ma legalább tízig.

Elkészítem az ő kávéját is, tálcára pakolom a hegyilevegő cigarettáját, öngyújtót, hamutartót is. A hálóban félhomály, kutyánk szuszog mellette a földön. Óvatosan átlépem mire az éktelen sivalkodásba tör ki, mintha megtapostam volna. Igazi színésznő. Anna felriad, morcosan néz rám.

– Jó reggelt! – mosolygok rá mire megenyhül, nyújtózkodik és az ágy támlájához támaszkodik. Megcsókolom ajkait majd a lecsúszott takaró alól kibújó cicijeire adok puszit. El is időzök ott, nyelvem finom köröket ír le egyre keményedő mellbimbóin.

– Elég lesz már! – pihegi halkan de nem hagyom abba mert érzem ahogy férfiasságom egyre keményebbé válik a köntösöm alatt. Ajkaim közé veszem, finoman játszok velük, hol egyikkel hol pedig a másikkal. Anna jólesően megborzong, keze lecsúszik az ágy mellé, combjaim felé kutakodik majd érzéki ujja eléri farkam.

– Hmmm – mosolyodik el, lassan nyitja ő is combjait. Jobb kezem hasa felől elvész közöttük, érzem szemérmének forróságát, akarom, meg akarom ízlelni de tudom reggel nem fogja hagyni. Végighúzom ujjam szeméremajkain, egyszer, kétszer, többször. Ismét felsóhajt, izgatóan megszorítja férfiasságom. Még mindig csak ajkait simogatom majd a következő mozdulatnál elmerülök közöttük. Középső ujjam, hüvelyéből kiáramló nedvességét viszi tovább, kisajkain át, csiklója felé. Épp csak megérintem, mire hangosabban felsóhajt.

– Mééég! – hallom az erotikus reggeli félhomályban…

 

Épp csak megérintem de azonnal vissza is húzom az ujjam, comja belső felén simítok végig majd körbejárok nagyajkai körül. Anna szinte követelve emeli meg felém csípőjét, mintha azt mondaná: ott akarom tovább!

Érzékieket érintek kisajkai redőin, megint épp csak lehelletnyit csiklóján. Alig hallhatóan felnyög ilyenkor. Szemem a masszázsolajat keresi amit meg is találok az én éjjeliszekrényemen. Amint arra nyúlok Anna kinyitja szemét és kérdően néz de amint konstatálja mire készülök, elmosolyodik. Jobb kezemet szinte tocsogósra áztatom az intim illatú olajjal, letenném az üveget de elveszi tőlem és ő is megolajozza kezét majd a szekrényére helyezi. Egyszerre nyúlunk egymás szemérme felé, tenyere átfogja farkamat, az enyém szeméremajkaira kerül. Finoman megfeszítem rajta kezem, felfelé, szeméremdombja felé húzom, minden négyzetmillimétere síkos lesz. Anna ugyanezt teszi velem, férfiasságom az izgató olajtól szinte felrobban.

Ujjaim kalandra kelnek ahogy tenyerem szeméremdombján fekszik, ajkain húzom finoman végig, egyre többször és mélyebben elveszve közöttük. Érzem ahogy minden mozulatomra ő is markának mozdulataival válaszol farkamon. Gyorsabban és gyorsabban mozgatja azt, szorítva és elengedve, erősen és érzékien. Csak középső ujjam merül el kisajkai között, bejáratától csiklójáig, át rajta és vissza, néha alatta enyhén erősebben megnyomva. A többi ujjammal érzem egyre duzzadó nagyajkait, simogatva, masszírozva. Anna lélegzetvétele egyre gyorsul és önkéntelenül kezem játéka is vele megy tempójában. Jobb keze nagy ujja makkom alatt simogat, mintha a tükörképe lenne annak amit én teszek vele.

Borzongok a jóleső érzéstől, ingerektől. Gyorsabban! – sóhajt fel és combjai megfeszülnek. Ujjam vad táncot jár csiklóján, tenyere férfiasságomon vadul fel és le mozog. Várva de ilyen hamar még nem számítva rá, hirtelen mélyről jövő nyögéssel összezárja combjait, csípőjét kissé megemelve félhangos nyögéssel élvez el, néha belerázkódva a reggeli kéjbe. Kezem közéjük szorul, csak az övé szorítását érzem farkamon. Amint csillapodik, tenyere és ujjai ismét izgató érintéseket adnak nekem. A síkos olaj és simogatása hatására érzem amint a bizsergés elindul ágyékomból, villámcsapásszerűen ér el a gyönyör. Már önkéntelen lüktetésem és Anna kezének mozdulatai hatására magasra tör elő farkamból spermám ,utána makkomra pulzálva kezén át csepeg le combomra és onnan a lepedőre.

– Ezért húztam friss ágyneműt? – kérdezi kielégült mosollyal arcán – Irány a fürdő szerelmem mert utána nekem is kell – folytatja. Megcsókolom, kilépek a hálóból és be a fürdőbe. A szokásos és sohasem elmaradó borotválkozás után jól esően állok a forró zuhany alatt, ínyemet bizsergeti az elektromos fogkefe. Mire elkészülök, Anna már a zuhany előtt áll, helyet cserélünk. Megtörölközök és felöltözök.

A laptopra nézek, Fb üzenet narancslik a kék mezőben. Rákattintok. Karlenia válaszolt. – Szuper lenne!

Ma szabad vagyok ha Nektek is jó, megmutatnám a várost- válaszolom.

Giorgo ma régi egyetemista barátaival találkozik itt, ő nem ér rá de mehetünk ketten – írja.

Akkor egy óra múlva ott vagyok csak küldd el a szálloda címét és érted megyek. – ütök a mondat végén az enterre.

Még írok pár sort neki majd kikapcsolom a laptopotot. Anna jön ki a nappaliba, ő is felöltözve.

Indulhatunk – mondja.


Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!