Szerető (kurva) lettem

Én is szeretném megosztani veletek a történetemet. 12 éve élek boldog házasságban a férjemmel. Komolyan boldog a kapcsolatunk, van két gyönyörű gyermekünk, kertes ház, családi autó, kutya, stb. Mondhatni, mindenünk megvan, amire az ember azt mondja, hogy ilyen egy szép élet, ráadásul a környezetünkben nagyon sok válás történt az elmúlt időszakban, ezért mi tényleg egyfajta „példaképnek” számítunk a családos baráti körben. Az egyetlen dolog, amit a külvilág nem lát, hogy egy ideje már nem igazán működik a kémia közöttünk. Nem tudom, ki tehet róla, egyikünk sem vagy mindketten… Csak a két legjobb barátnőmnek mondtam el a dolgot, mert valakivel muszáj volt megbeszélnem, különben megfojtott volna belül. Az egyikőjük azt mondta, próbálkozzunk új dolgokkal, menjünk el nyaralni, mert az új környezet, közös élmények majd jót fognak tenni nekünk. A másik barátnőm ennél jóval merészebb ötlettel állt elő, és bele is ültette a bogarat a fülembe. Azt mondta, legyen egy viszonyom. Engem teljesen ledöbbentett, hogy már külön online oldal is van erre, de úgy voltam vele, mindkettőjük tanácsát megfogadom és meglátjuk, melyik működik jobban. Egyik este egyedül voltam otthon és úgy gondoltam, most vagy soha, regisztráltam az oldalra. Elkezdem böngészni, keresgélni, aztán egyszercsak Rá pillantottam. Rögtön megfogott, de kb. egy hétig csak nézegettem az adatlapját, mert nem mertem írni neki. Aztán végül elküldtem az üzenetet. Engem lepett meg a legjobban, hogy pozitív (és nagyon kedves) válasz érkezett rá – és még aznap! Elkezdtünk levelezgetni (először persze mindenki ezt teszi, gyanítom), ebből pedig hamar kiderült, hogy hasonlóan gondolkozunk sok dologról. Az összhang első perctől kezdve adott volt közöttünk, de aminek a legjobban örültem, hogy elsőre „belé botlottam”. Az első találkozás olyan volt, mintha elsőbálozó lennék. Lányos zavaromban szerintem fülig pirultam. Nagyon tetszett és élveztem a helyzetet, mintha újra belecsöppentem volna a randizók világába. A feszengés szerencsére csak az első pár percben volt jelen, utána nagyon hamar feloldódtunk egymás társaságában és (mivel aznap a családnak éppen vidéken volt dolga) az ismerkedést három-négy óra elteltével már az ő legénylakásán folytattuk… Azt hiszem, nem kell részleteznem, mi következett ezután… Ő másokkal is találkozik mellettem, de ez cseppet sem zavar, hiszen éppen a szabadság az, ami ennek az oldalnak a varázsa. Hát így kezdődött a mi kis kalandunk, ami azóta is tart. Azt hiszem, barátai és szeretői egyszerre vagyunk egymásnak.


Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!