Hangosan felnyögtem, ahogy hercegem egyetlen határozott mozdulattal tövig belém hatolt. Kőkemény farka teljesen kitöltött. Annyira régen vártam már erre a pillanatra, annyit ábrándoztam róla, és most végre tényleg megtörténik! Immár tudtam azt is, hogy álmodozásaim meg se közelítették a valóságot. Nagyon, de nagyon rágerjedtem erre a félisten pasira; éreztem, néhány erőteljes lökés, és máris elélvezek….
Kategória: Erotikus Történetek
Egy kis erotika
Új levél. Már vártam. Tőle ez már a sokadik a héten. Egy új kapcsolat, egy régi lányismerőssel. Egy iskolába jártam vele, egy évfolyammal fiatalabb volt. Most, hogy az egyetem lehetőséget biztosított az internet eléréshez, az email vált a kapcsolattartás egyik legkényelmesebb formájává azokkal, akikkel immár nem minden nap találkozom. De ez valahogy más. Szinte minden…
Erotika a viharban
Melinda leszállt a buszról. Arcába csapott a szél. Szeme, szája tele lett a nyári porral. Nekifeszült a szélnek és elindult hazafelé. Az eget sötétszürke felhők borították. Három óra volt, de sötétség borult a tájra. Melinda könnyű kiskabátját összefogva birkózott az elemekkel. Fázott. Átment a kereszteződésen, és befordult a sarkon az utcájukba. A sarki telken egy…
Különös hétvége
Már a megszokott útvonalon haladtunk a fiammal, a hétvégét a volt férjemnél töltötte. Ez a szombat azonban más volt. A nőnek randija volt estére. Nem magányos estére készült, nem anyai teendőkre, estére nő lesz. A hazafelé úton azon gondolkodott mit is vegyen fel, beosztotta napi teendőit, hogy bőven maradjon idő a készülődésre. Mikor rend lett…
Leszbizés a zuhanyzóban
Erika egy viszonylag átlagosnak mondható barátosném, haverom, bár utóbbi időben szembesültem vele, többen fejemre hordták, hogy aki nekem átlagos, az másoknál tip-top meg atyagatya micsoda nőci kalibernek számít! Jóvanna… ilyen ez a popszakma, szoktam mondani, hazavágta teljesen józan ítélőképességemet… Amit tudni kell Erikáról, hogy egy baromi klassz csaj, helyén van az esze, tipikus nő, tud…
Kaland a tornatanárnővel
Hogy is kezdjem. Talán úgy, hogy fiatalkorom egyik legmaradandóbb szexélményét próbálom Veletek megosztani. Annyit elõzetesen, hogy lehetne az is a címe, hogy hogyan vesztettem el szüzességem, de egyrészt mivel ez fizikálisan már nem volt releváns, másrészt rengeteg ilyen történet kering itt is, így egy picit mást szeretnék leírni, elmondani. 14 életévemet töltöttem be abban az…
Harisnyában, tűsarkú cipőben
Péntek este, hajnali 1, vagy 2 óra. Egy hosszúra nyúlt Wagner opera pillanatai visszhangoznak fejetekben, amikor végre kiléptek a szálloda liftjéből a megfelelő emeleten. Innen már csak pár lépés a szoba. Te közben már (meglazított nyakkendő, kigombolt ingnyak) kiszáradt torokkal arra gondolsz, hogy milyen jó lesz végre kinyitni a hűtő ajtaját és kibontani valami igazán…
Szerelem, szex, vágy
Viber üzenetváltás – Annamari: – mindig olyanokat írsz… teljesen kész vagyok tőle – hol vagy most? Annamari: – ülök a gép előtt a sarokban – akkor kezdem – az íróasztalnál ülsz a forgószéken, letérdelek melléd és együtt nézegetjük a csajokat a neten, a jobb kezeddel simogatod a hajam, bele beletúrsz, amitől azonnal felizgulok és…