Tanár/diák szextörténet

Sóvárgó tekintettel bámultam ki az ablakon, miközben a tanár úr egy bonyolult ábra segítségével szemléltette az erők fizikai összegzését. A legkevésbé sem érdekelt az óra, annál inkább a ragyogó napsütés, a zöldellő fák és a Duna kis szeglete, amelyre tökéletes rálátás nyílt a tetőtéri osztályteremből. A nyitott ablakokon édeskés virágillat és madárcsicsergés hangja szökött be. Néha felharsant egy-egy nevetés és hangfoszlány. Mennyivel gyorsabban menne az idő odakint! – sóhajtottam.

Az ábrándozásomból a padtársam, Judit zökkentett ki, amikor finoman bokán rúgott a pad alatt. Nézd meg, már megint nem tudott rendesen felöltözködni –suttogta alig hallhatóan a tanár felé fordulva, aki épp most sétált ki a tanári asztalon felhalmozott füzetek és paksaméták takarása mögül. Gyakran nevettünk a megjelenésén, ugyanis még a legnagyobb hőségben is vastag, sötét zakót viselt, megmagyarázhatatlan koszfoltok és cérnaszálak éktelenkedtek a ruháin, az ingujja is rendszerint krétafoltos volt, és kócos fürtjei szabálytalanul szanaszét álltak. Arcán mindig komor vagy mogorva arckifejezés ült, nagyon ritkán mosolygott, de az is inkább ijesztő volt, mint barátságos. Szinte soha senkivel nem volt kedves, mindenkit beszólásokkal bombázott, és ha felbosszantottuk, csapkodni és mennydörgés szerű hangon kiabálni kezdett.

Most azonban valami más fogta meg a tekintetemet a tanár úr megjelenésén, ami a padtársamat is annyira meglepte, hogy még egyet rúgott a lábamba. Nem volt felhúzva a slicce, és így elég szembetűnően kidomborodott az ágyéka. Ez hihetetlen. Nem értem, hogy lehet így bejönni órára. Máskor is ekkora szokott lenni vajon? Az nem létezik, hogy ezt eddig nem is vettem észre. Vagy csak ez a hirtelen jött jó idő bolondított így meg? Másrészt nem igaz, hogy nem fél, hogy nevetség tárgya lesz, akármekkora is ott az a domborulat…

Úristen! Hagyd már abba! – feddtem meg magamat gondolatban, amikor rájöttem, hogy már hosszú másodpercek óta megállás nélkül stírölöm az ágyékát. A tanárom volt. Nem szabad, hogy ilyen dolgok megforduljanak a fejemben. Egész eddig nem is volt gond ezzel, de most… Persze eddig is el kellett ismernem, hogy a férfi a maga módján egészen vonzó volt, de semmiképpen sem lehetett volna jóképűnek nevezni. Magas ember volt, széles vállakkal, hosszú lábakkal és kissé karakteres, markáns arcvonásokkal. Szemei tekintélyt parancsolóak, mozdulatai pedig határozottak voltak. Ha pedig nem arra összpontosítottam, hogy éppen milyen gonosz megjegyzésekkel szurkálódik, hangját is kellemesnek találtam. A fene egye meg! Már megint a csípőjét figyeltem, ahogy gyorsan visszasétált a tanári asztal mögé. Hirtelen kellemetlen érzés fogott el. Engem nézett. Kaján mosoly ült az arcán. Észrevette, hogy mit néztem. Basszus, basszus, basszus! Nem fogja szó nélkül hagyni. Ezt senkinek nem nézné el. Nem beszélve róla, hogy velem mindig különösen csipkelődő és ironikus volt, annak ellenére, hogy ötös voltam a tantárgyából. Amikor csak lehetősége volt, kihívott a táblához, keresztkérdésekkel bombázott és a feladathoz nem tartozó számításokat is megoldatott velem. Mostanában inkább már meg sem próbáltam elsüllyedni a padban, így is, úgy is valahogy mindig a porondon voltam. Biztos én is tehettem róla, hiszen egy jó ideje már meg sem próbáltam magam törni, hogy úgy viselkedjek, ahogy neki tetszik. Igazság szerint nem volt olyan, ami neki tetszik. Soha semmi nem volt jó; akárki, akárhogy, akármikor csinálta…

Pár perccel később próbáltam nem idegesnek tűnni, amikor a tanár úr következőnek kilépett a tanári asztal mögül immár felhúzott sliccel, majd egy pillanat erejéig ismét rám szegezte a tekintetét. Minden benne volt abban a pillantásban. Láttam, mit néztél, és ne hidd, hogy ennyiben hagyom a dolgot! Fogalmam sem volt igazából milyen valós hátrányaim származhatnának ebből a helyzetből, azon kívül, hogy a tanár még jobban megutál engem. Másoknak nemigen mondhatja el, különben a saját tekintélyét is aláásná, de ha el is mondja, akkor is valószínűleg névtelenül. Az meg már nem zavar. Mégis valamiért rossz érzésem volt a dologgal kapcsolatban. Ezért inkább az óra hátralevő részében meghúztam magam, és szorgalmasan jegyzeteltem, annak ellenére, hogy az egész csak ismétlés volt.

Csöngetéskor elsőként akartam kijutni a teremből, de szokásomhoz híven bénáztam egy sort: leejtettem a számológépemet és majdnem a padban hagytam a pulcsimat is. Így csak az utolsók között sikerült volna kimennem. Persze ha egyáltalán sikerült volna. Egy erős kéz határozott mozdulattal megfogta a vállamat, és a tulajdonosa így szólt:
– Magának még tart egy picit az óra!
Pár másodpercig álltam a tekintetét, majd lehajtott fejjel visszakullogtam a tanári asztalhoz. A többiek sajnálkozó pillantással mértek végig, és Judit is kérdőn hajolt be az ajtón, hogy hol maradtam le. Nem értette a szituációt.
– Maga tűnjön innen! És meg ne tudjam, hogy hallgatózik! Ma a kedves barátnőjének kicsit tovább tart az óra, és ha nem kíván csatlakozni, tényleg menjen, amíg hármat nem számolok! – látszott, hogy Judit megrezzen ijedtében, majd gondolkodás nélkül sietve távozott.
Miután elhalt Judit lépéseinek a visszhangja és a folyosó elcsendesült, a tanár úr egy erőteljes mozdulattal becsapta az ajtót, majd leült a velem szemben lévő pad tetejére. Már ekkor tudtam, hogy ezt nem úszom meg fejmosás nélkül. Megköszörülte a torkát, és így szólt:
– Mit gondol, miért van itt?
– Nyilván valami rosszat tettem.
– Ez aztán a remek eszmefuttatás! Még egy óvodás is kitalálja, hogy nem azért tartom itt órák után, hogy megdicsérjem. Szóval?
– Akkor tényleg nem tudom, miért vagyok itt. Vagyis inkább azt nem tudom, hogy miért pont most vagyok itt – feleltem. Időközben idegességemben elkezdtem harapdálni az alsó ajkaimat. Tekintete pár pillanatra a számon időzött, és erről eszembe jutott, hogy utoljára, amikor ez történt, meg akartak csókolni. Gyorsan abbahagytam az ajakharapdálást, és szemlesütve vártam a válaszára.
– Ne játssza már a hülyét! Az egy dolog, hogy rettentően idegesítő és pimasz tud lenni, nem beszélve a szörnyű nyávogásáról és néha még a száját sem tudja befogni, de most nem ez a probléma. Maga is tudja, én is tudom, mi kötötte ma le a figyelmét a jegyzetelés helyett.
– Persze, a jó idő – próbáltam magam kihúzni.
– Tényleg ne játssza a hülyét, mert nem lesz szép vége.
– Tanár úr, én nem tudom, mire…
– Csak ne hazudozzon már összevissza! Teljesen kihoz a sodromból! Már megint ez a szörnyű nyávogás – mennydörögte szúrós tekintettel.

Végtelennek tűnő másodpercekig farkasszemet néztünk egymással, miközben azon agyaltam, mit kellene mondanom. Mégis mit vár? Hogy beismerjem, hogy az ágyékát stíröltem? Aztán megint mérlegeltem. Végül is beismerhetem. Persze nem ezekkel a szavakkal, de megtehetem. Hiszen úgy sem merné tovább mondani senkinek, hogy milyen kínos helyzetbe hozott. Vagy én hoztam őt kínos helyzetbe? Nem tudom. Megtehette volna, hogy csak szemet huny a dolog felett, és mindez pár nap múlva elfelejtődött volna. Egyébként sem vagyok hajlandó elhinni, hogy én vagyok az első tanítványa, aki rajta felejti a szemét, legyen is szó akármelyik testrészéről. Persze így vagy úgy, de engedni nem fog. Nagy levegőt vettem.
– Tanár úr, én meg magyarázom…
– Persze megmagyarázza, mint minden mást. Csak tudja, nem különösen érdekel a magyarázata – szúrta oda gúnyosan, miközben ijesztően fölém magasodott.
– Akkor mi érdekli? – csúszott ki a számon. Hiba volt.
– Tetszett, amit látott? – kérdezte kaján vigyorral az arcán.
– É-é-én… nem… –hebegtem elhűlve. Mégis miféle perverz kérdés ez? Mit akar ezzel?
– Ha nem tetszett, akkor mégis mi a fenéért bámulta olyan elmélyülten? – gúnyolódott.
– Én nem bámultam –böktem ki.
– Nem a fenét! – horkantott fel, miközben közelebb jött egy lépéssel – Mondja meg az igazat!
– Már megmondtam – megint csak hazudtam. Már csak pár centi volt köztünk, esetlenül remegni kezdtem a közelsége miatt.
– Ne hazudjon a szemembe! – torkolt le.
Újból farkasszemet néztünk. Megpróbáltam megmakacsolni magam, de féltem, nem tart sokáig. Mérgesen figyeltem az arcát, ahogy kihívóan rám szegezte acélos tekintetét. Láttam, ahogy egy hajszálnyit meglágyul a tekintete, miközben egy kicsit közelebb hajtotta a fejét az enyémhez. Vészesen közel. Megfogta a vállaimat, és az suttogta:
– Vallja már be!
– Nincs mit – válaszoltam reszketve. Mindig is rosszul hazudtam.
– Huszonhárom centi – suttogta tovább, immáron a fülembe.
– M-mi-miről beszél? – nyögtem kétségbeesett hangon, pedig nagyon jól tudtam, miről beszél. Egy részem teljesen megrémült a kialakult bizalmas szituációtól, a másik részem pedig meghökkenve latolgatta a hallottakat.
– Erről – mondta, miközben egyik kezét finoman a vállamról a kézfejemre csúsztatta, és határozottan megragadva azt az ágyékának nyomta.
Meglepetésemben nagyra nyílt szemekkel bámultam rá, miközben megpróbáltam visszahúzni a karomat, de nem hagyta. Sokkal erősebb volt nálam. Perverz kifejezés telepedett meg az arcán, miközben ijedt arcomat mustrálta. Felnevetett a kétségbeesett reakciómon. Ki kell másznom ebből a helyzetből – mondogattam magamban.
– Kérem… engedjen el! Én beismerem. Nem akartam ilyen helyzetbe hozni magát. Tudom, nem volt szép dolog, de megígérem, többé nem fordul elő – hebegtem ügyetlenül.
– Nocsak, végre dalol a kis pacsirta! Ellenben nincs szükségem az ígéreteire. Ezen kívül már megvolt a lehetősége színt vallani – vetette oda. – Egyébként, tudom, hogy élvezi. Nézze csak, mire képes ezekkel a kis ujjakkal – vigyorgott, majd saját kezével megszorította az öklömet egyre merevedő férfiassága körül.
Te Szent Isten! Nem hazudott. Ez már így is hatalmas és vastag. Ijedten néztem a szemébe, de ő továbbra is jól szórakozott. Eresztett a szorításon, már csak az én kezem volt az ágyékán. Pár másodpercig ott tartottam, mint akinek nincsen ellenére a helyzet, majd gyorsan elkaptam onnan, és makacsul megmarkoltam a pad szélét. A férfi egy szempillantás alatt átszelte a köztünk lévő jelentéktelen távolságot, és minden erőlködés nélkül leválasztotta a kezeimet a padról. Félkemény férfiassága a hasamnak nyomódott, mire nyeltem egyet. Akaratlanul is megborzongtam, majd gyorsan megpróbáltam elfojtani magamban ezt az érzést, mert tudtam, hogy cseppet sem helyes.
– Kérem, engedjen el! Ha nem teszi, sikítok vagy szólok az igazgatóságon. Ezt nem teheti! – könyörögtem – Csak mondja meg, mit akar!
– Hiába sikít, nincs már senki ebben az átkozott iskolában kilencedik óra után az emeleti folyosókon. Az igazgatóságon pedig a maga szava az enyém ellen.
– Magát akarom –szólalt meg újból egy kis hatásszünet után.
– Maga nem normális! A diákja vagyok, ön meg a tanárom. Térjen már észhez! Mindvégig utált – sziszegtem.
– Nem utáltam! – dörrent rám. – Egyébként könnyíthetett volna a helyzetén, ha nem mászkál ilyen kihívó göncökben – tette hozzá, miközben a mellkasomat mustrálta.
– Bagoly mondja verébnek – feleseltem vissza – Nem én vagyok az, aki még a sliccét sem képes felhúzni. Lehet, hogy nincsenek jóban otthon az asszonnyal, de kikérem magamnak, hogy kihívóan öltözködöm. Maga perverz!
– Ez nem perverzitás kérdése. Egyszerűen odavagyok magáért, főleg, amikor ilyen szenvedélyes. Már évek óta égek a vágytól, hogy térdre fektethessem.
– Ezt nem teheti meg! – ficánkoltam, de csak annyit értem el, hogy a farka még erőteljesebben a hasamnak feszült. Egyszerűen nem tudtam megemészteni, hogy pont az a tanárom vonzódik hozzám, akinek egy éven keresztül minduntalan gúnyos megjegyzésekkel bombázott. Ráadásul most azt képzeli, hogy én majd…
– Megtehetem, mert maga is akarni fogja – válaszolt.
– Ezt nemi erőszaknak… – mielőtt befejezhettem volna a mondatomat, megcsókolt. Megcsókolt. A tanárom. Engem. A diákját. Megcsókolt, tényleg megcsókolt. És nem akárhogy. Egyik kezével továbbra is biztosította, hogy ne ficánkoljak, a másikkal pedig a fülem mögé söpört pár hajtincset, majd miután végig simított az állkapcsomon, kicsit oldalra fordította az arcomat, és ajkait követelőzően, mégis gyengéden az enyémekhez érintve csókolt meg. Olyan váratlanul ért az egész, hogy ellenkezni sem volt időm. Aztán egy szempillantás alatt elvesztettem az eszemet. Egy varázsütésre szállt el belőlem minden undor és ellenérzés. Nem kapálóztam már többet, engedtem a testem merevségén, ellazultak a vállaim, tetőtől talpig megborzongtam, ahogy végig simított a hátamon. Az ajkaim felforrósodtak és bizseregni kezdtek egyetlen egy csókjától. Nem sietett. Megvárta, amíg visszacsókolok. Amit kis idő múlva meg is tettem. Karjaimat nyaka köré fontam, majd beletúrtam az örökké kicsit kócos szőkés tincseibe. Önkéntelenül is széjjelebb nyitottam ajkaimat, s ő nem habozott sokáig. Nyelvével utat talált a számban az enyémhez, hogy heves ölelésben találkozzanak össze és kezdjék meg vad táncukat. Soha, de soha nem történt még velem ilyen. Egyetlen csók, egy buta kis smárolás teljesen elvette az eszemet, és nem érdekelt, hogy öt perce még sírva tudtam volna fakadni e miatt a gondolat miatt. Közben éreztem, hogy erekciója már szinte kőkeményen nyomódik a hasamnak, és már biztos voltam benne, hogy nem hazudott azzal a huszonhárom centivel. Fogalmam sincs, hirtelen honnan szedtem a bátorságot, de kiváltam csókjai közül, és egy szempillantás alatt előtte térdeltem.

– Mégis mit… – zihálta, miközben remegő ujjakkal bajlódtam az övcsatjával.
Pár másodpercen belül sikerült kioldanom, és még ennyi időbe sem került, hogy lekerüljön róla a farmernadrág. Fekete alsóneműjén keresztül teljesen kirajzolódott a méretes férfiassága. Mielőtt lehúztam volna az alsóját, az anyagon keresztül körkörös mozdulatokkal simogatni kezdtem az ágyékát, majd egy forró csókot nyomtam rá. Elégedett sóhajokkal válaszolt. Végül, amikor lekerült az utolsó ruhadarab is, megcsodálhattam teljes méretében pompázó, kőkemény farkát. Benyálaztam a tenyeremet, aztán először csak finoman és lassan, majd később egyre tempósabban kezdtem el verni. Közben a heréit simogattam a másik kezemmel. Egyre mélyebb sóhajokkal jutalmazott. Egyszer csak megálltam egy pillanatra, kihívóan felnéztem rá, és láttam, hogy már majd megőrül.

– Ha ezt így folytatja, nem fogok tudni sokáig türelmes maradni –hörögte.
Kezdetnek csak egy puszit adtam a makkja tetejére, majd körkörös mozdulatokkal körbenyalogattam azt. Nemsokára a számba vettem, de először csak a tetejét, aztán szépen lassan haladtam a vége felé. Amikor már megszoktam az érzést, egyre gyorsabban szoptam őt, s ezzel párhuzamosan a jobb kezemmel még mindig kényeztettem a farkát, a ballal pedig a heréit. Néha-néha felpillantottam, és láttam az arcán az örömet, amit én okoztam neki. Láttam, hogy egyik kezével a padba markol, másikkal pedig nekem segít. Mély sóhajai erőteljes nyögésekké váltak, amikor egész férfiasságát a számba fogadtam, és lassabb, de még mindig ütemes tempót folytattam. Nem kellett neki sok: a karomnál fogva szinte lerántott magáról, és a padra ültetett. A felsőm egy másodperc töredéke alatt került le rólam, de arra sem nagyon emlékszem, hogy a melltartó kikapcsolásával sokat bajlódott volna. Csodálattal figyelte a szabaddá vált mellkasomat, aztán belecsókolt a nyakamba, amitől majd elájultam és a vágy még soha nem ismert méreteket öltött az ölemben. Nemsokára továbbtért a vállamra, a kulcscsontomra, majd egyesével mindkét mellemre. Külön figyelmet szentelve a mellbimbóimnak: körbenyalta, szívogatta és szopogatta őket. Aztán lágy csókokkal lepte be a hasamat, miközben egyszerre húzta le rólam a szoknyámat és a bugyimat. Egy pillanatig megbabonázva figyelte a puncimat, majd szenvedéllyel belecsókolt. Amikor megéreztem, hogy nyelve a csiklómat izgatja beleremegtek a végtagjaim, és nyögdécselni kezdtem. Mikor mutatóujját becsúsztatta a nedves és forró puncimba, felsikkantottam. Mutatóujját később a középső ujja követte, de én már nem bírtam sokáig.

– Kérlek… – nyöszörögtem fátyolos szemekkel.
– Nagyon szűk vagy – mormolta.
– Nem érdekel… nem lesz baj… kérlek… érezni akarlak– könyörögtem.
Hirtelen kicsúsztatta ujjait a puncimból, és kőkemény farkát a bejárathoz helyezte. Meg tudtam volna őrülni ebben a pár másodpercben, de utána egy gyors mozdulat kíséretében belém csúszott. Pár másodpercig szótlanul figyeltük egymást, majd kicsit megemelt, és a fenekembe markolt, majd lassan mozogni kezdett. De sokkal jobban fel voltunk tüzelve, minthogy sokáig folytassuk ezt a lassú tempót. Rövidesen féktelen szeretkezésbe váltottunk át. Egyre gyorsabb és gyorsabb iramot diktáltunk egymásnak. Nem tudtunk betelni az érzéssel. Nem voltak korlátok és gátlások, csak ő meg én.
Épp csak annyi időre álltunk meg, hogy el tudjak helyezkedni kutyapózban a földön, és ő rögtön ott termett mögöttem. Az eksztázis újabb határait feszegettük, amikor csak egyre gyorsabban és erőteljesebben dugott ebben a pózban. Mindkettőnkről szakadt a víz, levegőért kapkodtunk, de még mindig nem tudtunk megállj parancsolni magunknak.

Ezúttal ráfeküdt az egyik asztalra, én pedig lovagló ülésben a farkára helyezkedtem, és csak úgy „vágtattam” rajta, mintha az életem múlna a dolgon. Ő közben a csípőjével besegített nekem, és az ide-oda ugráló melleim látványában gyönyörködött. Lassítani kezdtem, hogy lehajoljak hozzá és szenvedélyes csókban forrjunk össze, mielőtt megint pózt váltanánk. Ezúttal háttal feküdtem a földre, és mindkét lábam a nyakában pihent. Lökései állatiasak voltak, nagyon erősen kellett tartania a combjaimat, hogy ne vergődjek összevissza. Utolsó mozdulatai rövidebbek, de minden eddiginél intenzívebbek voltak. Éreztem, hogy a puncim teljesen ráfeszül a lüktető férfiasságára, és hatalmasakat sikoltva élveztünk el mindketten. Mintha nem is ebben az univerzumban lettem volna, pehelykönnyűnek éreztem magamat, megszűnt mindenféle hang, nem tudtam leolvasni az órát vagy a betűket a plakátokon, elmosódtak a körvonalak, ráadásul magamról is elfelejtettem mindent. Egyetlenegy dolgot láttam tisztán: Őt. Ahogy mámoros tekintettel bámulja mindenegyes porcikámat, ahogy ő sem érzékel semmit a külvilágból és közben leolvastam a szájáról, amint azt suttogja, hogy hihetetlen.

Pár perc múlva bár már elkezdtünk visszacsöppenni a valóságba, még mindig az események hatása alatt álltunk. Azt hiszem, én keltem fel először. Egyrészt, mert le kellett törölnöm a hasamról a spermát, mielőtt rászárad, másrészt gyanítottam, hogyha nem indulok el mihamarabb, hiányolni fognak otthonról is. Így hát meg kellett törnöm az idillt. Gyorsan összekapkodtam a szanaszét hajigált ruháimat, és egy perc alatt fel is öltöztem. Nem igazán értem, mit keresett egy kis fali tükör a fizikateremben, de kivételesen igazán hasznát vettem neki. Öltözködés közben egyszerűen nem bírtam ránézni a férfira. Éppen most dugattam meg vele magamat az iskolában, az ő munkahelyén, ahol ő tanít, és én meg tanulok. Nem, egyszerűen ezt nem tudom felfogni. Fergeteges volt az egész, de ezt el kell felejtenünk, vagy legalábbis jó mélyre elásnunk a tudatunkba, ha nem akarunk problémát. Miközben nézegettem magam a tükörben és gondolkodtam, ő is felöltözött. Odajött mögém, és lesimította a felborzolódott hajamat.

– Senkinek nem szólhatunk róla. Soha többé nem fordulhat elő. Ha valaki kérdezi, leszidott a folyamatos órai szemtelenkedéseimért, talán egy kicsit meg is fenyegetett, hogy hitelesebb legyen. Én meg mostantól egy kicsit rendesebb leszek az órán, de úgy folytatódik minden, ahogy régen. Maga utál engem, és ha csak tud, beszólogat. Én meg cserében megelégszem annyival, hogy pofákat vágok, de nem szólok vissza – hadartam.
– Soha nem utáltalak – válaszolta.
– Sajnálom, de ezt nem hiszem el. És egyébként sem lényeg. De az igen, hogy soha ne derüljön ki a dolog. Én most hazamegyek, és gondolom, maga is. Azzal, hogy kilépünk ezen az ajtón, az egész ügy meg nem történtté válik – szögeztem le. Kifürkészhetetlen tekintettel méregetett, egy pillanatra szomorúság sejlett fel a szemében. Kérdő tekintettel meredtem rá, miközben a jobb kezem már a kilincsen pihent.
– Sok nővel voltam. Talán el sem tudod képzelni. De eggyel sem volt ilyen jó.
– Én erre nem tudok, mit mondani. Viszontlátásra! – köszöntem el, majd villámgyorsan kisiettem az épületből, nehogy eszembe jusson visszamenni, és valami badarságot mondani vagy tenni.

A héten már nem volt fizikaóránk, de még az elkövetkező hét első felében sem. Hogy véletlenül se találkozzunk össze a férfival, messze elkerültem a tetőtéri fizikaterem környékét. Ha pedig véletlenül megpillantottam őt valamelyik folyosón vagy a büfénél, elrejtőztem egy másik ember mögé vagy gyorsan befordultam egy mellékfolyosón, hogy ne láthasson meg. A többieknek szerencsére nem tűnt fel a gyermeteg bújócskázás, amit folytattam, ugyanis legszívesebben minden diák kerülte a tanár urat az iskolában. Persze azt is tudtam, hogy nem kerülgethetem már őt sokáig, hiszen a csütörtöki duplaóra vészesen közeledett. Egyébként mindig is utáltam a csütörtököket. Minden napot megúsztam hét vagy nyolc órával, de csütörtökön csak négy után öt perccel szabadulhattam a suliból. Gondolom, mondanom sem kell, hogy a tanár úr soha nem engedett el minket előbb, és csak akkor maradt el az óra, ha nagyon megbetegedett. Azon az ominózus eset utáni órán megint az utolsó padban ültem Judittal. A tanár úr megint nem tudott rendesen felöltözködni, és a többiekkel együtt kellett volna nevetnem a dolgon, de akkor csak egy kurta mosolyra telt. Kihívott röpdolgozatot írni az elmúlt órai anyagból. Még ilyen idegesen is kisujjból megírtam. Egy kis elmélet, egy számolási feladat és egy rövid ismétlő kérdés. A többiek már egy picit többet szenvedtek, de azt hiszem, nekik is sikerült. Amikor beszedte a dolgozatokat, gyorsan visszalibbentem a helyemre.
A két óra közötti szünetben a férfi szokásához híven átfutotta a röpdolgozatokat, majd ki is javította őket. A kilencedik óra elején pedig kiosztatta őket az egyik első padsorban ülő lánnyal.
– Ne bízzák el magukat, de meg vagyok elégedve. Nem született négyesnél rosszabb osztályzat – közölte, majd folytattuk az előző órai feladatot.
Amikor megkaptam a dolgozatomat, kicsit meghökkentem. Egyetlen tollvonással sem rondított bele a munkámba, csak itt-ott pipálgatott. Ötös alá, és ez állt mellette: „Felnőttesebb stílust várok magától.”
Ez a pasi kész agyrém – fújtattam magamban. Tudtam, hogy a kis megjegyzés nem a dolgozatomnak szól.


Vélemény, hozzászólás?

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!