Mélytorkozni tanulás

Sokadjára olvastam újra az esszét, de még mindig nem hittem a szememnek. A tizedik osztályos angolórámon a többivel együtt adták be, ám név nélkül. A „Mélytorkozni tanulás” címről -legalábbis kezdetben- azt hittem hogy valami ízléstelen vicc. A feladat az volt hogy írjanak egy fogalmazást egy tetszőleges első élményről. Tekintettel a…

Kaland a tornatanárnővel

Hogy is kezdjem. Talán úgy, hogy fiatalkorom egyik legmaradandóbb szexélményét próbálom Veletek megosztani. Annyit elõzetesen, hogy lehetne az is a címe, hogy hogyan vesztettem el szüzességem, de egyrészt mivel ez fizikálisan már nem volt releváns, másrészt rengeteg ilyen történet kering itt is, így egy picit mást szeretnék leírni, elmondani. 14…

Egy hétvége a koleszban

A kollégium meglepően csendes volt. Szombat lévén a legtöbb ember hazautazott hétvégére. Június volt, sokan már végeztek a vizsgaidőszakkal. A fiú egyedül volt a szobában, sőt az egész lakóegysegben. Majdnem minden hétvégén így volt. A kollégium falai papír vastagságú gipszkartonból voltak. A fiúnak eszébe jutottak a szomszédból átszűrődő zajok, amiket…

Leszbi csajok

Ildi és Móni az általános iskolában barátkoztak össze, de barátságuk egészen a gimnázium végéig megmaradt. Egyik nap Móni áthívta barátnőjét magához a hétvégére. Elérkezett a péntek este. A lány gondosan előkészített mindent, harapnivalókat, innivalót és megvetette a vendégszobában lévő ágyat. Az óra hat órát mutatott, Móni csöngetést hallott. Kiment az…

Tanár/diák szextörténet

Sóvárgó tekintettel bámultam ki az ablakon, miközben a tanár úr egy bonyolult ábra segítségével szemléltette az erők fizikai összegzését. A legkevésbé sem érdekelt az óra, annál inkább a ragyogó napsütés, a zöldellő fák és a Duna kis szeglete, amelyre tökéletes rálátás nyílt a tetőtéri osztályteremből. A nyitott ablakokon édeskés virágillat…

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!