A borospince ajándéka – folytatás

A két srácról tudtam, hogy még két napig vannak a városban, amikor elhatároztam, hogy találkozni szeretnék velük. Svéd egyetemisták, akik egy gyors útbaigazítást követően bíztattak, hogy keressem meg őket, amíg itt vannak. A kezemben tartott cím és telefonszám ellenére még győzködtem magam egy kicsit. Aztán döntöttem: nem telefonálok, hanem egy üveg borral felszerelkezve meglepem őket a hostelban, ahol vannak. Ha rossz az időpont, vagy nincsenek ott, még telefonon megbeszélhetünk valamit holnapra. A címükön és keresztnevükön kívül nem sokat tudtam róluk.

Daniel és Sven; ezt mondogattam magamba még akkor is, amikor a hostelhez értem. A lerobbant és mégis fiatalosnak ható hostelben szinte rögtön tudták, kiket keresek, igaz nem tolongtak a vendégek, ahogy elnéztem. Azt hittem, problémázni fognak azon, hogy este egy látogató megy hozzájuk, de megkaptam a szobaszámot és ennyi. Valószínűleg, amikor fénykorát éli a hely, kizárólag fiatal, főleg külföldi egyetemista vendégeik vannak, nem túl életszerű, hogy egy látogatón problémázzanak.

Megálltam a szobaajtó előtt és hallgatóztam pár másodpercig, de semmit nem hallottam. Kopogtam. Még mindig semmi. Aztán újabb kopogás, amire mintha valami mozgolódás támadt volna. Aztán kitárult az ajtó és ott állt előttem Daniel, a fekete hajú srác. Eltelt fél másodperc, amíg leesett neki, hogy tényleg én vagyok az. Aztán jött az a hihetetlen mosoly, amitől már a borospincében is elgyengültem. A szeme is mosolygott, ahogy ott állt. Aztán eltelt még egy pár másodperc, mire egy „helló”-t ki tudtam nyögni.

– Héééé! – ennyit mondott csak, aztán szinte a nyakamba ugrott és megölelt. Erre nem számítottam hirtelen, de jól esett az érintése. Amennyire a suta, vállra vett hátizsákom engedte, viszonoztam az ölelését. Megérezhette, hogy jól esik, mert állt még néhány másodpercig, aztán egy pillanat alatt egy lágy puszit nyomott a számra. Szinte megdermedtem az érzéstől. Elengedett és szinte belökdösött a szobába. Közben mintha elfelejtette volna a múltkor még meglévő kis magyartudását, svéd szóáradat kíséretében mentünk be az apró előtérből a szobába. A barátjának beszélt persze, aki a kanapéról kászálódott éppen fel egy takaró alól.

Gyorsan elhadarta – ezúttal angolul – hogy a barátját ledöntöte egy komolyabb megfázás, úgyhogy a városnéző túrák utolsó napjaiból a szobában fekvés lett, egy-két kisebb sétával. Amint odaértem a kanapéhoz, Sven már teljes pompájában várt és szintén egy öleléssel fogadott. Ez más ölelés volt, szoros és forró. A forróság szó szerint is érthető, éreztem a teste melegéből, hogy valószínűleg most is láza van. Egy kanapé foglata el a szoba egyik felét, egyéb ülőalkalmatosság egy kisasztal mellett volt még, ami egy személynek sem elég. És persze egy hatalmas ágy a szoba másik végén, szemben egy kötelező nagyképernyős tévével.

Lehámoztam magamról a kabátom és a vastag pullóvert, a bort a kisasztalra tettem, aztán leültettek a kanapé közepére. Szakértő szemmel vizsgálták meg a bort, mielőtt Daniel töltött volna három pohárba. A lázas fiú kicsit tiltakozott, mert ebéd körül valami lázcsillapított vett be, de aztán abban maradtunk, hogy az már rég volt, ennyi nem fog megártani így este. Sven elővett három poharat, amig a barátja megküzdött a dugóhúzóval, aztán mellém huppantak a kanapéra kétoldalra. Koccintottunk.

– Örülök neked – mondta a fekete hajú srác a maga aranyos magyarságával.

– Én is örülök nektek –  

A bor kortyolgatása közben elmesélték az előző pár nap történetét, és persze az utolsó két-három nap semmittevését. A szőke srác nem csak a láz miatt érezte rosszul magát, úgy érezte, sikerült elrontania az utolsó napjaikat. Daniel persze erre finoman fejbekólintotta a kiürült borospohárral.

– Hülyeség – mondta megint magyarul, amit a barátja nem értett. Aztán gyorsan lefordította neki. Felállt, széttöltötte a maradék bort háromfelé, aztán visszaült mellém. Megint koccintottunk egyet, ezúttal szegény szőke srác gyógyulására, aztán Daniel elvitte a kiürült poharakat. Visszaült mellém, kicsit szorosabban, mint eddig. Folyamatosan éreztem a másik fiú combjának az érintését a combomon, aztán ő is közelebb húzódott és barátságosan átkarolta a nyakam.

– Mesélj magadról egy kicsit! – mondta, mire Sven is átkarolt a másik oldalról és élénken helyeselt. Beszéltem egy kicsit, néha kérdezgettek, nevetgéltünk egy kicsit valami, közben éreztem a két fiú karját, ahogy közrefognak. Néha egy egy nevetéskor valamelyikük erősebben magához húzott, olyankor hozzám simult, aztán a másik következett. Fantasztikusan éreztem magam közöttük. Amint hirtelen kifogytam a mondanivalóból és ők is a kérdésekből, én is kíváncsivá váltam, úgyhogy rajtuk volt a sor, hogy meséljenek. Elkezdték, persze főleg az egyetemre koncentrálva, néha egymás szavába vágva. Ilyenkor, mivel én voltam középen, néha ide-oda húztak egymás között. A végén már szinte már mozdulni sem tudtam, olyan szorosan húzódtak hozzám, karjaik egymásén a nyakam körül, hogy bármelyik vicces közbeszólásra magához tudjon húzni valamelyikük.

– Hé, hé, ketten egy ellen? – mondtam az egyik ilyen csatározáskor, mire mindketten felnevettek, hogy nem-nem, mert bizony itt most ők vannak egymás ellen. És én meg pechemre középen vagyok a fegyvermentes övezetben.

– Nehéz sors ez neked – mondta a szőke srác, aztán széles, huncut mosolyra húzódott a szája. A másik hamar egyetérett vele.

– Rosszul tetted, hogy közénk keveredtél – mondta ő is vigyorogva, aztán magához húzott és rajtam keresztül, engem használva pajzsnak finoman meglegyintette a barátját. Az persze rögtön viszonozni akarta. Erre én sem hagytam magam.

– Kettőtökkel is elbánok! – aztán mindkettőjüket magamhoz húztam kétoldalról és szorosan magamhoz szorítottam a fejüket. Kicsit hadakoztak, aztán Daniel kiszabadította magát és mindkét kezével magához húzott, így el kellett engednem a barátját is, aki már sátáni mosollyal hajolt fölém, hogy ujjával az oldalamat kezdje csiklandozni.

Mindhárman kicsit magunkon kívül voltunk a nevetéstől és az erőfeszítéstől. Aztán kicsit lenyugodtunk. Én Danielen feküdtem háttal, ő magához szorított, Sven pedig egyik combját az enyémen átvetve a vállamat nyomva leszorított, hogy a hátam még erősebben préselődött a másik fiú mellkasához.

Kicsit lenyugodtunk, és csak lihegtünk egy-két percig. Egyikük sem szorított, Daniel lágyan, de határozottan tarott hátulról, a barátja pedig félig csak rámdőlve pihent. Éreztem, hogy a láza nem csillapodott, kicsit aggódtam is, nehogy komoly baja legyen.

– Jól vagy? – kérdeztem tőle, aztán öntudatlanul is akadálytalanul kiszabadítottam a kezem Daniel fogásából és végigsimítottam a rám dőlő szőke fiú homlokát. Hálás mosoly és egy bólintás volt csak a válasz, aztán a kezét a tarkóm mögé simította, magához húzott és egy leheletfinom puszit adott nyakamra. A tarkója mögé nyúltam és magamhoz húztam a fejét, mintha szorosan mgamhoz akarnám ölelni. Közben Daniel kezét éreztem meg az enyémen a barátja tarkóján és közösen szorítottuk hozzám. Daniel pedig hátulról a nyakam másik oldalát puszilta meg. 

Innen már nincs menekvés, gondoltam, és forró örömmel töltött el a gondolat. Hagytam, hogy a két fiú maga közé szorítson. Elölről és hátulról lassan, finom csókokat
éreztem a nyakamon, amik aztán egyre hevesebbek és mélyebbek lettek. Néha
elkaptam valamelyikük tarkóját, hogy egy forró csókban forrjunk össze. Lassan hátradőltem, Daniel magához szorított, Sven pedig rám nehezedve szinte a számra tapadt. Mély vad csókokkal árasztott el, szinte alig kaptam levegőt. Pár perc múlva már megszabadultak a pólóiktól, valahogy rólam is lekerült és közvetlenül érezhettem a két fiú testének a forróságát.

Őrülten jó este lesz, gondoltam, miközben szinte belémszorult a levegő a két srác szorításától és csókjaitól. Széles mosoly telepedett az arcomra, de rögtön megtámadott az egyikük ajka és a számra tapadt. Megéreztem a nyelvét, hihetetlen erővel és vadsággal csókolt. Viszonoztam, míg a nyelvünk vad birkózásba kezdett egymással. Daniel sem állt le, a hátam mögül folyamatosan hol engem, hol a barátját kényeztette hol finom, hol egészen vad csókáradattal.

Néha, ha pár másodpercre sikerült elszakadnunk egymástól, belehajolt a nyakamba és rajtam keresztül vad csókcsatát kezdtek egymással, amíg én Sven nyakát és vállát harapdáltam. Aztán a két fiú ajkai elszakadtak egymásétól és megint én következtem.

Hosszú ideig ment ez így, egyre forróbb és vadabb hullámokban támadtuk egymást. Aztán egyszer csak Sven elkezdett eltolni magától, hogy fel tudjon ülni a kanapén. Barátja értette, mit szeretne, mert magához húzott és szinte egy testként álltunk fel a kanapéról, hogy tántorogva, mintha részegek lennénk mindhárman a két-három lépésre lévő ágyra dőljünk.

Daniel magával húzva eldőlt, majd a mindkettőnket ölelő Sven egyenesen ránk. A három test súlya alatt megnyekkent a hatalmas ágy, ahogy egymásra zuhantunk. Egy rövid oldalra gurulás után egymásba gabalyodva állapoftunk meg. Sven került alulra, hanyatt fekve ketten két oldalról öleltük át, egymás is átkarolva. Daniel a nyakát csókolta vadul, miközben egyik karját lefogta, másikkal pedig oldalról engem szorított magához. Közben Svennel egymáséra találtak az ujjaink és egymásba kulcsolva őket, a másik kezét leszorítottam az ágyra, a szabad kezemmel pedig a mellkasát és Daniel hátát simogattam. Amikor Daniel kicsit eltávolodott tőle, szájon csókoltam, aztán a mellkasát árasztottam el finom csókok sorozatával. Néhány perc után Daniellel találtunk egymásra. A combomat az övén átvetve félig ráfeküdtem, alattunk Sven hangosan lihegve mindkettőnket felváltva puszilgatott és simogatott. Én mélyen Daniel nyakába csókoltam, aztán finoman megharaptam a vállát.

Felém fordult és az eddig engem átkaroló kezével a fejem az övéhez húzva csókolózni kezdtünk. Az eddigi legvadabb csókcsata volt, a nyelveink egymásét masszírozták, néha finoman egymás ajkaiba haraptunk. Alattunk Sven lágyan hullámzó testtel csókolgatott minket, amíg egymással voltunk elfoglalva. Aztán mindkét kezét kiszabadította és mindkettőnket magához húzott. Ahogy Daniellel rajta feküdve csókolóztunk, szinte alig tudtunk elszakadni egymástól. De Sven erőszakos volt, magához húzott minket, közénk férkőzött és már hárman csókoltuk egymást. Éreztem mindkettőjük tűzforró leheletét, a vad csókok közötti pillanatnyi szünetekben, amiket számolatlanul váltottunk.

Szinte öntudatlan állapotban voltam már a két fiúval birkózva, amikor éreztem, hogy Sven kiszabadult az ölelésünkből és eltávolodik tőlünk. Rögtön egymásra találtunk és a heves csókok és simogatások egyik pillanatnyi szünetében éreztem, hogy kiszabdítja a lábainkat egymás kulcsolásából és lerángatja rólunk a nadrágot. Pár perc múlva már ismét velünk volt.

Mindhárman, immár ruha nélkül, szinte egy testté összeforva gördültünk oldalra egymáson. Az egymást kulcsoló combok és karok, az egymáséval birkózó nyelvek, az összesimuló ágyékok és egymásét harapó ajkak kavalkádjában szinte önkívületi állapotba kerültünk. Egyikünk sem tudta volna megmondani, meddig tartott ez a vad birkózás. 

Reggelre csak az önkívület emléke maradt. Forró, nedves testek, ölelések, vad csókok, mintha csak álom lett volna. Tudtam, hogy nem volt az, mert a két fiúval egymásba gabalyodva feküdtünk még mindig, az ágyon pedig az éjszakai gyönyör nyomai. A takarót valamelyikük visszahúzta ránk az éjjel. Egészen éber lettem, de ők még mélyen aludtak. Szinte mozdulni sem tudtam a karok és lábak ölelésében, csak élveztem a két test melegét, ahogy hozzám simulva szuszogtak. Aztán finoman megcsókoltam őket és szorosabban magamhoz húztam mindkettőjüket. 

Azt kívántam, bárcsak sose múlna el ez  reggel, hogy ne kelljen elengednem őket.