A húgom akit tegnap rajtakaptam

Meglepően jól aludtam, annak ellenére ami tegnap lezajlott. Az első kávém kortyolgattam reggeli rutinom szerint. Ekkor jött Jessica és dobott vissza abba lelki huzavonába amitől tegnap hülyét kaptam. Habár gyakran látjuk egymást pucéran, sőt a medencében itthon még fürdőruha nem volt rajtunk, de azok után ami tegnap történt lehetne egy kicsit szemérmesebb. Az a húgom akit tegnap rajtakaptam azon, hogy masztizik most meztelenül lengeti magát a konyhában vízért.

-Lehetnél azért kevésbé laza nem gondolod?

-Jól van nah. Zuhanyozni indultam. Meg különben is mi ezzel a baj? Mintha nem láttál volna még meztelenül.

Tekintettel arra hogy anyáék elmentek vásárolni nem kelet visszafognunk magunkat ebben a témában.

-Tudod te nagyon jól, hogy mire gondolok.

Jahj Jess nem tudhatod. Szívem szerint most felmennék az emeletre a műpéniszért és megdugnálak vele. Az esti álmomban ez is benne volt. Bele törődtem hogy nem igen verem ki a fejemből egy darabig. Így könnyebb normálisnak tűnni, ha elfogadom a tényt miszerint gerjedek a húgomra.

-Igen tudom. De visszacsinálni úgy se tudjuk. Megláttál és kész. Ez van.

Ezzel bement zuhanyozni. Hallani lehetett a hangjában, ahogy keveredik a szégyen, a megbánás és a lázadás, egy marék másik érzelemmel együtt. Nem akartam megbántani.
Ekkor mint egy villám, úgy öntött el egy gondolat. A tegnapi eset le lett videózva és itt az alkalom, hátha megvan még. Felrohantam, magamhoz vettem a pendriveom és már a szobájában voltam. Lehetett hallani a zuhany csobogását, így biztonságban érezhettem magam. Rutinból ütöttem be a jelszavát hiszen, mindent tudunk egymásról, majd pont ez fog megállítani. Nem kellett sokat keresgélnem nem dugta el nagyon. A mappában 3 videó volt, mind a hármat gyorsan áthúztam és már indultam is volna de jött a másik gondolat. Nem akarom kifaggatni a videó árulásáról, vagy céljából szóval inkább utána nézhetnék. Tegnap tizenegy körül indul az érdekes tartalom az előzmények szerint. Kattintok az egyikre és megdöbbenve látom hogy nem akár mit néz. Van itt vagy 40 link de mind csak két kategóriában. Leszbikus és női maszti. Nah most vagy tanult, vagy meleg. Végül is még nem hozott haza senkit, ki tudja. De egyik sem feltöltési oldal, szóval nem adta el legalább és nem kell faggatnom. Kikapom a pendriveot és már el is tűntem innen. Még zuhanyozik amikor megnyitom az én gépemen a videót. A tegnapi jelenet van rajta egészen az elejétől. A második videón egy csinos vörös hajú lány kényezteti magát. Azt hiszem már láttam egy pornó oldalon. A következőre ugrok és nem hiszek a szememnek. Magamat látom a képernyőn. Úgy néz ki nem csak én leptem már meg őt, de ő is engem. Az egész nincs 5 perc se, de én olyan vörös vagyok mint a rák a szégyentől. Ellor lépett ki a fürdőből és ment a szobájába felöltözni. Viszont erre a videóra csak nem kérdezhetek rá. Az csak azt eredményezné hogy összeveszünk… De nincs baj, kvittek vagyunk hiszen nekem is megvan az ő videója, és neki is az enyém. De ilyet nem gondoltam volna. Ekkor a szívemre egy kis melegség ült remény formájában. Talán ha igaz a tény hogy egy lányt akar ágyba vinni akkor akár én is lehetek az a lány. Mindketten jól járnánk.

-Figyelj csak Liv. – kiabál át hozzám, miközben ép ide tart. Kikapcsolom a videót és tettem a normálisat. – Akkor tényleg el akarsz vinni vásárolni.. tudood.. vibrátort.

Annyi félelem és kétely volt a hangjában hogy rá se ismertem.

-Elvégre is megígértem nem? Ha felöltözöl elmehetünk.

-Oh és még valami Jess. Beszéljünk erről nyíltan, az csak megkönnyíti ezt az egészet. Nem vagyunk már gyerekek. Nincs semmi harag és boldog vagyok hogy melletted állhatok ebben is.

Hatalmas mosollyal az arcán viharzott el, és öltözött is át utcai ruhába. Ami egy lenge szoknyából, melltartóból és egy fodros felsőből állt. Én is szoknyát vettem fel de fehéret nem feketét mint ő, és egy piros toppal tetőztem öltözékem.
Kapóra jön ez a kis szexshop téma, akartam már úgyis venni valami kis extrát.

Ahogy kiszálltunk a kocsiból a meleg kis híjján vissza is dobott, úgy meg csapott. A 35° azért már nem is annyira kellemes a napon. Besétáltunk a kis üzletbe ahol a napellenzőknek hála hűvös volt és nem túl világos. A pultban egy srác ült aki köszönt és felajánlotta a segítségét de arra nem volt szükség. A falakon keskeny polcokon sorakoztak a különböző játékszerek és miegymások. Nagyon bizarr egy helyiség az már biztos, de ha az ember megszokja a hangulatot és tudja mit akar akkor egy igazi kéj kincsesláda. Nézelődtünk körülbelül 5 percig mire megtaláltam azt a típust ami nekem van. Ívelt, bunkós, egyszerű, de nagyszerű. Egy farokra nemigen hasonlít, de nagyon jó szolgálatot tesz, az már biztos. Leraktam a pultra és folytattam a nézelődést. Jess mintha még sosem látott volna ilyesmiket úgy szemlélte a környezetét. Aztán megfogott egy kisebb valamit majd oda nyújtotta nekem és megkérdezte hogy lehetne egy ilyen is. Egy tojás vibrátor volt vezetékkel, de nagyon silány minőségű és olcsón. A vicc az hogy ezt kerestem én de ennél jobb minőségben vágyok rá. Ahogy nézegettem a polcot gyorsan visszatettem és levettem két komolyabb verziót. Az egyik fekete a másik kék. Nekem tökéletes lesz és ráadásul vezeték nélküli.

-Nem lesz drága ez a kör? -kérdezte Jess.

-Te ne azzal foglalkozz. Vannak dolgok amiken nem szabad spórolni, majd a zsebpénzedből megadod.

Ezen picit megsértődött de látszott rajta hogy boldog. Fizetés után távoztunk is a boltból, de Jess amilyen ügyetlen elejtette a sajátját a járdán. Nem lett semmi baja, de amikor lehajolt érte falatnyi szoknyája alól megláttam, hogy bugyit azt bizony nem vett fel. Nem szóltam amíg beszálltunk nah de akkor…

-Te normális vagy? Miért nincs rajtad bugyi? – kérdeztem meg de a hangom nevetésbe csuklott.

-Sokkal kényelmesebb. Szeretem ha szellőzik pláne hogy egész nap ezen a vásárláson járt a fejem és őrült módjára nedvesedek.

– Te nem vagy százas.

Miközben ezt kimondtam nem tudom miért, de átnyúltam és fellibbentettem a szoknyáját, hogy megvillanjon csodálatos vénusz dombja, ami olyan sima mintha sose nőtt volna ott semmi. De nem dobta el a kezem vagy ellenkezett. Csak elpirult. Mintha… akarná hogy lássam.

-Na jó induljunk te perverz dög mielőtt megfőz minket a kocsi. – és mielőtt bármi hülyeséget teszünk.

Amikor hazaértünk anyáék még oda voltak a piacon szóval nyugodtan megcsodálhattuk az új szerzeményeinket. Mintha karácsony lett volna, úgy bontottuk ki a játékszereket. Minden fel volt töltve, szóval nem kellett várni órákat. Személy szerint alig vártam hogy kipróbáljam a kis rezgő tojást.

-Ma este egyikőnk sem nyit be a másikhoz rendben?

Kiröhögött de rábólintott.

-És ha valamit tudni akarsz vagy esetleg elkélne egy tanács csak bátran keress meg.

Ezzel szobára mentünk és hogy eldugjunk mindent. De én nem bírtam megállni… Kimentem a fürdőbe megmostam a kis nyavalyást és gondosan benyálaztam. Leültem a kád szélére, félrehúztam a bugyim és finoman betoltam őt a helyére. Tökéletesen illeszkedett a puncimba. A lehető legjobb helyen feszített. A kis madzagját a bugyim köré tekertem és visszamentem a szobámba. Jess ajtajában megálltam, mert halottam valamit. A zene mögül kihallatszott néhány sóhaj és sejtettem hogy nem csak én nem várok estig. A kis távirányítóval beindítottam a sajátom és azt hittem összeesek az élvezettől. Belestem az ajtón és Jess háttal az ajtónak ruhában ritmusosan mozgott. Én a számba haraptam sóhajtás helyett, ő nem. De nem tudtam megzavarni. Visszamentem a saját szobámba és magam mellé tettem a laptopom az ágyra. Elindítottam a videót és pár percig csak néztem, gyönyörködtem és élveztem a látványt. Aztán megszabadultam a bugyimtól hogy hozzá férjek nedvesedő nőiességemhez. Először csak a csiklómat izgattam, majd a másik kezem két ujját a puncimba dugtam még mélyebbre nyomva a tojást. Jó érzés volt végre kielégülni és elérni lassan a csúcsra.
-Ahh Jess…
Halkan kinyögtem a nevét. Azt képzeltem hogy ő visz el a csúcsra. Erre a gondolatra nem kellett sok és elélveztem. De még hogy elélveztem. Régen volt már olyan orgazmusom ami elspriccelt volna belőlem de most ez történt. Kikapcsoltam a tojást és néztem tovább a videót kielégülve. A felvételen a húgom feláll, hogy valószínűleg pózt cseréljen. Így is tesz, de előtte a kamerához hajol és a szájához emeli a vibrátort. Hatalmas mennyiségű nedvesség gyűlt össze rajta amit ő éppen lenyalogatott róla. Ugyan azt tette mint én nem sokkal később. Ekkor mondott valamit. Gyorsan visszatekertem és adtam rá egy kis hangot.

-Hmm finom. Vajon más puncijának is ilyen az íze? Szívesen megkóstolnám mondjuuuk… Olíviáét. – pajkosan mondta és kuncogásba csuklott a hangja.

Ezzel lehasalt kutya pózba és folytatta a játékot. Én pedig ledöbbentem. A húgom szexelni akar velem. A sokktól leblokkoltam és elfelejtettem kivenni a tojásom. Az ujjaim visszacsúsztak nedves barlangomba de csak egy céllal. Meg akartam kóstolni magam újra. A nyúlós meleg váladék teljesen bevonta a kezem és hamarosan a szám is belülről.

-Ohh Jess.

Pechemre pont ekkor hallgatott el a zene és kaptam is a választ.

-Igen?

-Semmi, semmi, nem fontos.

Feltakarítottam gyorsan és lementem a konyhába. Anyáék ebben a pillanatban jöttek meg. Pedig visszafelé be akartam menni Jesshez megbeszélni ezt.
A nap zökkenőmentesen jutott el az estéig. Persze napközben rájöttem hogy valamit elfelejtettem. De amikor ki akartam venni inkább visszakapcsoltam a kis öröm tojást. A halk kis játszótárs a WC-n is elvitt a csúcsig. Estére már erőm sem maradt magamhoz nyúlni a házimunkától, nah meg persze attól, hogy ma már kétszer elmentem, szóval inkább aludtam.

Kedves naplóm! Április 15.
Liv betartotta az ígéretét és megkaptam a saját „játékaim”. Ellenállhatatlanok. Viszont ma volt egy pillanat ami reményt keltett bennem. Liv megvillantotta a szoknya alatt a puncimat és elidőzött rajta. Mintha láthatóan kissé ugyan, de vágyna rá. Mint én az övére. Viszont van egy tervem hogy ezt kiderítsem. Kaptam egy rezgő tojást is ami hétfőn szépen velem jön majd iskolába, úgy érzem. A 11ik osztály dög unalmas, de ha közben használom, talán élvezetesebb lesz majd.


Vélemény, hozzászólás?

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!