Karesz a szemetesláda

Karesz ismer. Mivel elmondtam neki mindent: az ártatlan puncisimogatásaimtól a legmocskosabb dugásomig… Vagy talán mégsem mindent? Egyedül azt nem tudhatja, amit későbbre tartogatok, csak mert meglepetésnek szánom. A kapcsolatunk ennél bizalmasabb nem is lehetne, hiszen megosztjuk egymással a vágyainkat, sőt meg is valósítjuk azokat.
Az élet rövid, nincs olyan, aki legalább egyszer ne csábulna el. Én kihasználom, és ha elcsábulok, nem a párom háta mögött csinálom, hanem előtte. Igen, egymás szeme láttára is, másokkal; és Karesz is. Kárhoztattok érte, vagy irigykedtek? Döntsétek el, de mi így élünk. Olyan is van, hogy elragadnak az érzékek, külön-külön is minket, de később mindent elmondunk egymásnak. Ez nem megcsalás, engedélyünk van rá, mert megfogadtuk, hogy megtesszük, amire vágyunk. Veszélyes játék a penge élén – mondaná valaki, nálunk azonban működik. Egyelőre. Ki tudhatja? Ilyen az élet, semmire sincs garancia. Karesz nem akar kisajátítani, én mégis az övé vagyok. De akkor miért nem tudhat mindent?
Mert különálló személyiség vagyok, nem az ő része. Lehet egy piciny rejtett énem, olyan titkokkal, amelyeknek idő kell, hogy a felszínre törjenek, csak ki kell várni a megfelelő pillanatot. De ez nem akadályoz meg abban, hogy másoknak elmeséljem. Miért is ne… akár az egészet.
Duci a csaj, így kezdődött. Ezt mondták rám az osztálytársak az általánosban, pedig nem voltam kövér. A hülye majmok! Kicsivel több felesleg volt mindig is rajtam, csakhogy az összes média a modell alkatú csajoktól hemzsegett akkoriban. Az újságok, a TV is ezt okádta, a bamba fiúk meg elhitték, hogy egy lány már nem is lány, mikor ötven kiló felett van, hanem tehén. Tehén! Ilyeneket vágtak az én fejemhez is a mulya kis köcsögök, mert két számmal nagyobb farmert hordtam, mint az átlag.

Akkor majdnem megutáltatták velem az alakomat, de ma már csak sajnálni tudom őket a korlátoltságukért. Egy idő után aztán elmúlt az éretlen csúfolódás, mert tojtam a kis köcsögök fejére. Feketére festettem a hajamat, Lennon-napszemüveget vettem, bár gémkapcsot nem raktam a fülembe, mint egy-két alternatív csaj a suliban, de én sem voltam egyszerű eset. El is neveztek Miladynek, olyan távolságtartó voltam.
Nyolcadikra változott a helyzet, a fiúk kötözködéséből kíváncsiskodó nyúlkálás lett, én azonban hamar leszereltem a tapizókat egy-egy jól irányzott rúgással, és a fiúk más áldozat után néztek.
Már korábban felfedeztem magamnak testem érzékeny pontjait. A takaró alatt kutakodtam először, tükörben tanulmányoztam magam, aztán a fürdőkád vizében, a jótékony habok puhaságában indult el simogató kezem. Volt egy szivacs, amivel mosakodtam, azzal dörzsöltem hegyesedő cicijeimet, mikor végre megduzzadtak – hatodikos korom elején -, majd eljött az idő, amikor a szappanos szivacs a lábaim közé vándorolt, és a tenyerem élébe kellet harapnom, nehogy anyuék meghallják első kéjsikolyomat.
Ezután függő lettem. Gyönyörfüggő! Ha egyedül maradtam, kezem önkéntelenül is megindult titkom felé. Huh, még egyszer nyilvánosan, a strandmedencében is csináltam, miközben a szőrös férfiakat vizslatta tekintetem. Ott remegtem a medencében. Először a félelemtől, hogy észreveszik víz alatti ténykedésemet, aztán meg a váratlanul rám törő orgazmus hullámaitól. A testemet körbevevő víz elgyengített, és a forró mennykő úgy hasított belém, hogy azt képzeltem, ott helyben beleolvadok a vízbe.
Nyolcadikban már semminél sem vágytam jobban a „hímek” – ahogy barátnőmmel hívtuk a fiúkat – érintésére, de nyálas kis próbálkozásaikra csak undor fogott el, és engem inkább az idősebb fiúk, férfiak izgattak fel.
Magammal azonban nem voltam elégedett. Iszonyodva nézegettem kis hurkáimat, szélesedő combomat, egyedül a melleim tetszettek, amikor nőni kezdtek, de ismerve anyu adottságait – apu bögyös macának hívta – tudtam, hogy nem maradnak olyan szép kerekek, és valóban, hatalmas bimbóudvarral a hegyükön hamar megnyúltak.
Sokat álltam akkoriban a tükör előtt, ujjammal végigrajzolva melleim kiszélesedő vonalát, a közöttük rejlő mély völggyel együtt, és azon járt az agyam, hogy senkinek sem kellenek majd ezek a felfújt izék, aztán a kiszélesedő combom látványa még inkább letört. A tornaórán irigykedve figyeltem, hogy a vékonyabb lányoknak nem ér össze a combja töve, mint az enyém, és tőlük a legapróbb eltérés is mélyebbnél mélyebb kétségbeesésbe taszított. Pedig így visszanézve a fényképeket, egyáltalán nem voltam túlsúlyos, csak a tiniagy által felnagyított problémák tűntek megoldhatatlannak, na meg alacsony termetem is erősítette az érzést, hogy szélesebb vagyok a kelleténél.
Nyolcadik második félévére azonban kissé megnyúltam, és fogytam is, majd új testtáj – elvékonyodó derék – kezdett rajtam kialakulni. Hatalmasra duzzadt mellemmel azonban még nem tudtam, mit kezdeni, bő pólókkal, szűk melltartókkal takargattam, és a kíváncsiskodó tekintetek egyre inkább kísértettek a tesiórákon. Persze tetszett az érdeklődés, mégsem kacérkodtam a szájtáti fiúkkal. Otthon azonban annál több örömet adtak melleim, mert ha egészen a számig húztam megkeményedett bimbóikat, szopogatásukra mennyei érzések öntöttek el, majdhogynem el tudtam élvezni ilyenkor.
Egyetlen barátnőm egy bombázó csaj volt. Nem is értem, Csillu miért barátkozott velem, hiszen kapcsolatunk felszínes volt, nem minden titkunkat osztottuk meg egymással. Persze a maszturbálásainkon elvihogtunk, a kibontakozatlan szerelmi ügyeken sírtunk, mégsem éreztem, hogy igazi barát lenne. Nem is tudom, miért járt velem a strandra… talán, mert nem voltam neki vetélytárs.
Ő magas volt, én alacsony. Ő gazella, tökéletesen kerek cickókkal, én mellette masszív rinocérosz alkatnak éreztem magamat, lógó csöcsökkel. Őt mindig leszólították a fiúk, habár velem is foglalkozniuk kellett, mivel együtt voltunk, de míg csekélységemmel legfeljebb az időjárásról meg az előző esti filmről folyt a duma, az ő fülébe izgalmas huncutságokat sugdostak, és hamar elvitték a bokrok közé csókolózni.
Aztán a nyolcadikos nyár legvégén megtört a jég. Anyu – látva a letörtségemet, egy dögös fürdőruhával ajándékozott meg, és állandóan azt sulykolta belém, hogy milyen jó nő lesz belőlem, meg hogy az ujjaim köré fogom tekerni a fiúkat, akik a parancsaimat lesve heverésznek majd a lábam előtt. A fürdőruha nekem is tetszett, valahogy pont ott takart, ahol kellett, és azt emelte ki, ami a legizgisebb, ezért duzzadó önbizalommal úgy döntöttem, kipróbálom csáberőmet, és egyedül mentem ki a strandra.
Lelkesen sétáltam a medencék szélén. Melleim állandóan ki akartak türemkedni fürdőruhából, de nem érdekelt. Láttam az idősebb nők löttyedt hurkáit, petyhüdt bőrük tekervényes barázdáit, és önbizalmam még magasabbra csapott. Kívánatosabb vagyok a vén, harmincas nyanyáknál! – nevettem magamban, és a combjaim a fenekemmel együtt olyan feszesen ringtak, mintha összenőttek volna. Jó néhány férfi elmondta azóta, milyen izgató vagyok hátulról, ha lendületesen megindulok. Karesz szerint is a seggem az egyik legbujább testrészem, olyan telt, mintha kitömték volna, szinte harsány felhívás a táncra.
Lazán ringatva himbáltam a csípőmet, azon a nyáron, a strandon, és hamar égetni kezdték a fürkésző tekintetek a bőrömet. Rádöbbentem, hogy nem a fiatal sihederek szemeznek velem, hanem a középkorú férfiak – na meg a vénemberek, de velük nem foglalkoztam. Egyszerűen felizgattak a korosodó férfiak. Nem mondom, hogy egy fiatal pasi mellizmától vagy bicepszétől nem indult meg a bizsergés az ágyékomban, de egy szőrös felsőtest, egy őszülő halánték egyenesen az őrületbe kergetett.
Ekkor már elégedett voltam magammal. Leültem egy félreeső helyen, az avatatlan szemektől távol, és pajkos kezem valahogy a combom közé került. Ha már ott volt, felhúztam térdemet, és a fürdőbugyi anyagán keresztül megsimítottam felhevült résemet. Ezer apró tű szúrását éreztem belül, a Nap a bőrömet bizseregtette, és én úgy elmerültem a simogatásban, hogy el is felejtettem, hol vagyok. Egyik kezemmel félrehúztam alsómat, így ujjaim már közvetlenül ingerelhették nyirkos puncimat. Egyre jobban széttártam combjaimat, amikor rémület ömlött szét a testemben.
Pontosan szemben velem, úgy húsz méterre egy férfi engem nézett! Olyan mackós alkat, sűrű szőrzettel… na, pont az esetem! Gombóc a torkomban, remélni sem mertem, hogy nem vette észre, min ügyködök, és mikor acélosan kék szemébe néztem, elmosolyodott.
Ez jót kacarászik rajtam! A kéjenc! – bosszankodtam, és visszarendezgettem szélfújta puncimra az alsót.
Akkor vettem észre, hogy a fickó fürdőruhája igencsak domborodik, de ez nem zavarja, csak mosolyog. A mosolya azonban nem kárörvendőnek, nem kajánnak tűnt, hanem őszintén derűsnek, természetesnek, mintha bátorított volna vele.
Én izgattam fel! – dobbant nagyot a szívem, de aztán megnyugodtam. Végül is nem történt semmi, biztosan látott már ilyet. Vidáman kinyújtottam a lábamat, csukott szemmel hátravetettem a hajamat, és a kezemre támaszkodva, csáberőm tudatában büszkén kidüllesztettem melleimet.
Amikor újra kinyílt a csipám, elhűlve vettem észre, hogy a férfi feláll, és egy törölközővel takargatja duzzadó férfiasságát. Most én nevettem kárörvendően magamban, de hamar belém fagyott a mosoly, amikor a fickó elindult, egyenesen felém.
Ez most jól le fog szúrni, amiért nyilvánosan kelletem magam! – vágott belém a rémület. A fickó azonban már mellém is ért.
– Száznégyes kabin. Ott várlak! – búgta halkan, majd nyugodtan továbbsétált.
A szívem kihagyott néhány ritmust. A következő percekben lepergett előttem anyu minden intelme, még a barátnőim rémtörténetei is a kéjgyilkos férfiakról, szívem kalapálását azonban egyre inkább elnyomta puncim lüktetése, majd mint egy tűzparancsra, a kabinok felé indultam. A lábam magától vitt, és közben valami hideg nyugalom szállt rám, nem érdekeltek az intelmek. Itt vagyok egy zsúfolt strand közepén. Nem történhet velem semmi rossz, és most én fogok irányítani. Meg fogom kapni, amit akarok!
Amikor azonban bátortalan kopogás után beléptem a száznégyes kabin ajtaján, a lábam elgyengült a férfi acélkék tekintetétől. Valószínűleg láthatta rajtam a félszegséget, ezért nyugtatott:
– Ülj le mellém, kiscsillag! Nem kell félned semmitől.
– Kiscsillag? – heherésztem gunyorosan. – Inkább puffadt bogyó!
– Nekem más jutott eszembe, amíg néztelek. Rendkívül izgató és érzéki vagy – mondta egyszerűen, és amíg a kabin szűk adottságaihoz mérten a lehető legtávolabb leültem mellé, addig félrehúzta fürdőgatyáját, így láthatóvá tette felmeredő férfiasságát.
Egy álló fasz, tőlem karnyújtásnyira! – szédültem meg a gondolattól, és elöntött a veríték.
– Láttál már ilyet? – kérdezte sármos mosollyal, mire én próbáltam határozottan bólintani, és megint elöntött a félelem.
A kabinajtó nem lett kulcsra zárva, bármikor kimehetek, és különben is én irányítok! – sulykoltam magamban, és bátran visszakérdeztem:
– És maga látott már ilyet? – húztam félre a fürdőruhám alsóját.
– Igen. Nem is olyan régen! – nevetett. – És pont arra gondoltam, vajon milyen lehet az íze.
Azt hiszem, ekkor egy pillanatra elveszthettem az eszméletemet, mert csak arra emlékszem, hogy a fickó lábaim között térdel, gyengéden széttárja nyirkos combomat, és a következő pillanatban leírhatatlan érzések rohannak meg. Amikor finoman belémcsókolt, nyelvével végigszántott szeméremajkamon, a testem olvadásnak indult. Akkor belém nyilallt az ijedtség, hogy benyomja az ujját, és ezzel elveszi a szüzességemet, de ma már nem bánnám, ha megtette volna. Talán nagyobb élmény lett volna, mint az én módszerem… de erről majd később.
Ma is nagyon örülök annak, hogy egy tapasztalt férfinak nyíltam ki először. Olyan édesen kínzott a félhomályos kabin rejtekében… máig bánom, hogy még a nevét sem kérdeztem meg! Nyelve játékosan kalandozott, néha teljesen kitöltve, olykor csiklómra tapadva szívott, nyalt, csókolgatott, időnként csak forró leheletével izgatott. Ilyenkor kivárt. Kivárta, míg mohó tekintetem és ziháló lélegzetemmel rá nem bírtam, hogy folytassa a kéjes játékot.
Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el a minden addigi képzelgésemet felülmúló nyalakodással. Totálisan elengedtem magam, aléltan tűrtem az acélkék szemű férfi finomságait, olyan volt, mintha egy másik univerzumba repített volna, és azt hiszem, akkor bármit megtehetett volna velem. De ő csak nyalt és simogatott. Gyengéden, aztán erősebben, gyorsulva és kínzón lelassulva, annyira beindultam, hogy úgy képzeltem, súlytalanul lebegek, és az egész testem helyébe egy elképesztő csikló került.
Valahol a fellegek magasságában jártam, teljesen váratlanul robbant belém a forró mennykő. Izmaim önkéntelenül összerándultak, és lábaim rendezetlen vonaglása lökött vissza a valóságba.
Mintha távolról érzékeltem volna a férfi búgó hangját:
– Eszméletlen, ahogy élvezel!
Kinyitottam a szemem, de az acélkék tekintet helyett egy merev fasz került a látóterembe. A férfi elém állt, és én csak néztem ujjnyi közelségből büszke makkjának finom lüktetését, kidagadó ereinek játékát.
– Fogd meg bátran, nem harap! – biztatott, és a kezem önálló életre kelve először markolt meg egy igazi hímtagot. Éreztem bársony puhasága alatt feszülő keménységét, abban a pillanatban azonban érzékeim megálljt parancsoltak. A félhomályos kabin elrettentett, nem akartam folytatni.
– Sajnálom! – pattantam fel, és olyan hirtelen engedtem el a rettentően ingerlő farkat, mintha égette volna a tenyeremet. – Most nem megy! – lihegtem, és majdnem kiszakítva az ajtót, kiszaladtam a fűre.
Még hallottam, hogy fojtott hangon utánam kiáltanak:
– A jövő szombaton is itt leszek!
Mint akit üldöznek, annyira rohantam, még az sem jutott eszembe, hogy a fél pinám kinn van, és összekapkodva a cuccaimat elmenekültem a strandról.
– Te nem vagy normális! – nézett hitetlenkedve Csillu, amikor izgatottan elmeséltem neki, mi történt. – Egy vadidegen fazonnal kinyalattad magad egy kabinban, a zsúfolt strand kellős közepén?
– Igen! – tapsoltam az örömtől.
– És ha egy genya kéjgyilkos lett volna? – borzadt el a barátnőm.
– Ugyan! Sok horrort nézel!
– Erőszakoskodhatott volna veled!
– Olyan édes volt a mosolya…
– Nevető gyilkos! Hallottam már ilyen rohadékról – töprengett Csillu, de én révedezve meredtem a semmibe, mondhatott bármit, lelki szemeim előtt csak a mohón nyalakodó fej jelent meg, azzal az acélszürke tekintettel.
– Ha nem akart megfojtani, akkor meg akart kettyinteni – állapította meg a tapasztaltak határozottságával barátnőm.
– És még csak meg sem köszöntem neki! – sápadtam el.
– Hát, ha tisztességesek voltak a szándékai, cserébe le kellett volna szopnod.
– Miért, te mindenkit leszopsz, aki kielégít?
– Aha – mondta egykedvűen Csillu, de bennem ellenkezés támadt.
– Én sokat adtam neki! A legtitkosabbat tártam ki előtte! Ne mondd, hogy csak azért nyalt ki, hogy utána leszopjam… neki is jó volt! Láttam rajta!
– Fura egy madár vagy te! – kócolta össze a hajamat barátságosan Csillu, majd hozzátette: – Ne görcsölj már ennyit, volt egy príma orgazmusod.
Nekem azonban ez nem egy, hanem a nagybetűs orgazmus volt. A felejthetetlen! Még ma is fel tudom idézni, sok év után, ahogy az a forró nyelv belém olvad. Olyan mint másnak az első csók. Csakhogy én tényleg fura madár vagyok, Csillunak igaza volt, nekem az első csókot megelőzte puncim első kinyalása.


Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!