Az interneten kezdõdött

Olyan oldalra barangoltam, ahol nem szoktam, mert túlságosan szexcentrikusnak tartottam a hirdetéseit. Most mégis ráakadtam egy olyan hirdetésre, ami igényesnek tûnt. Új lakhelyemen, egy vidéki városban hosszútávra keresett partnert egy fiatal, sportos srác. Úgy döntöttem, belevágok, válaszoltam hát. Nem tudom, hogy gyakorlat, emberismeret vagy a vakszerencse dolga-e, én minden esetre elõbbiekben hiszek, vagyis szerintem meg lehet állapítani néhány levélbõl is, hogy a sötétbe burkolózó idegen azonos szellemi színvonalon mozog-e, mint én.
A második levél után azt gondoltam, hogy igen, és elhittem a srácnak, hogy jóképû, értelmes, és mellesleg végzõs fogorvos-hallgató. Igen gyorsan váltottunk aztán telefonszámot és alig pár nap alatt megvolt az elsõ találka. Egy telefon miatt fél percet késtem, s õ máris hívott, hogy mi van velem. 50 méterre álltam tõle éppen egy lámpánál, és a hívásból tudtam, hogy õ legalább olyan izgatott, mint én. Hiába fogta vissza a hangját õ is.
Szóval megérkeztem a helyszínre, megmondta milyen autóval jön. Mikor odaléptem a kocsihoz és õ kiszállt belõle, kevés híja volt, hogy földbe gyökerezzen a lábam, nagyon tetszett, elsõ látásra. Nem volt nagyon szép, de valóban sportos, jóképû és fõleg igényes. Vakítóan fehér fogaival rám mosolygott, amivel már meg is hódított. Beültünk az autóba és percek alatt a lakásán voltunk. Nem szoktam elsõre felmenni senkihez és ezt felajánlani sem szoktam, de tudtam, nincs mitõl tartanom.
Órákig beszélgettünk, benyakaltunk egy rakás ásványvizet. 10-kor felhívta a barátnõje, sokáig beszéltek (én addig újságokat nézegettem), állítólag folyton veszekednek… Mi is volt a témánk hajnalig? Elég komolyra sikerült a dolog: jövõkép, ambíciók, érdeklõdés, munka és ki tudja, még mi.
Amikor úgy érezte, hogy eljött az idõ, egyszerre csak az ölembe feküdt a kanapén és a hasamnak támasztotta a fejét. Kicsit idétlennek, korainak éreztem a dolgot, valami zavaros lelkibeszédet tartottam, hogy oldjam a helyzetet („nem is igaz, hogy elsõ alkalommal nem kerülhet két ember közel egymáshoz”, vagy valami ilyesmit mondhattam). Közben simogattam a fejét.
Nem is annyira a kívánás, mint a kíváncsiság vezérelte tovább a kezemet: a hasizma csodálatosan kidolgozott volt, a válla kemény és széles, a 180 centijén arányosan oszlott el a mintegy 65 kg súly. Megfordult, ledobta a fekete pólót és felém magasodott. Nagyon kívántam, a kezemmel végigjártam felsõtestét egészen pici fenekéig. Egyszerre dobtuk le a nadrágot. Ölelkeztünk, csókolóztunk. Láttam, hogy nem bír már magával ezért azt mondtam, ma nem akarok a végéig jutni. Ezzel szépen félre is értettük egymást: õ az elélvezésre gondolt én meg az anális szexre. Mindketten arra, amit kívántunk a másiktól. Milyen bolond is az ember::))
Szeretkezésünk ennek ellenére heves volt, mint egy csata, melyben az ellenfelek felváltva törnek elõre. Ahogy lovagolt a hasamon, ahogy szopta a farkamat, de fõleg és mindent túlszárnyalva: ahogy hangosan lihegett, a paradicsomban éreztem magam.
Egy ponton megálltunk, mintha megállapodást tartanánk be. Felöltöztünk, még dumáltunk kicsit aztán hazasétáltam… Igen, van itt még egy részlet, ami persze csak a dolog lelki oldala miatt fontos: volt egy letört fogam, és õ búcsúzáskor azt mondta, hogy akkor jelentkezzek, ha elmentem fogorvoshoz.
Mondanom sem kell, napokig nem jelentkeztem, majd nem bírtam tovább és írtam egy hirdetést arra az oldalra, ahol találkoztunk. A lottó 5 találata sem jöhetett volna be pontosabban: válaszolt a hirdetésemre, de úgy, hogy nem volt biztos benne, én vagyok-e az. Aztán felvilágosítottam. Kiderült: várta, hogy hívni fogom, hogy én keressem.
Tudtam, hogy rövidtávú lehet csak a dolog, mert õ Pestre akar menni lakni, és tudtam, a barátnõjét nem fogom felváltani. Nem tudtam, de nem is akartam magamnak beismerni a sejtésemet: egy ilyen srác, mint õ, nem hagy ki lehetõséget és én lehet, hogy csak egy strigula leszek a hosszú sorban. Ennek ellenére fontosnak éreztem. Miért? Nem találok más választ, mint az igényességét. Hát ez vezetett ahhozn is, hogy rászántam magam a régóta rettegett fogorvosra.
Utóbbiról ma már tudom, hogy nevetséges gyerekességgel féltem tõle és ráadásul indokolatlanul. Ennek ellenére tudatni akartam a sráccal, hogy második találkánk, mégha az utolsó is, nekem fontos. Úgy éreztem, tarozom neki. Méregdrága bort vettem és meghívtam magamhoz.
A srác jelensége, üde frissessége és makulátlansága most is elvarázsolt, akárcsak a mosolya. Most csak annyit beszélgettünk, míg elfogyott a Villányi Cuvéé és mindketten ellazultunk. Mutogattam a csecsebecséimet, amikor egy óvatlan pillanatban megérintett hátulról és magával sodort az ágyra. Mialatt ráestem a kétméteres csatamezõre, megfordultam, hogy szembekerüljünk egymással. Csókolóztunk, ruhástól egymásnak dörgölõztünk, de hamar rájöttünk, hogy szét kell dobálnunk ruháinkat az utolsó darabig.
Ne kérdezzétek miért (talán valamiféle köszönetképpen) de oda akartam neki adni magam, mindenestõl, önzetlenül. Amikor már elvakult tekintettel, szinte önkívületi állapotban magasodott felém, megkérdeztem, hát te mit akarsz? Mire õ: hát maga mit szeretne? Teljesen megvadított azzal, hogy az ágyban magázott. Mit mondhattam volna? – amit te is. Fejemmel intettem, vegye ki az óvszert és a sikosítót a szekrénybõl. Szép szerszámára pillanatok alatt felkerült a védmû, alig csavaroztam még le a kupakot. Én kentem be õt is és készítettem elõ a terepet.
Mint mindent az életben, ezt is tökéletesen csinálta. Kefélt megállás nélkül, lendületesen, de nem fájdalmasan, a csillagos égig hallatszott a nyögése, amire ütemesen válaszoltam, felszabadultan, minden gátlás nélkül. Háromszor is váltottunk helyzetet. Közben felfedezte a beépített szekrény cseles tükreit, amelyekben láthattuk magunkat.:) Sajnáltam, hogy mindez nem kerül videóra. Amikor orgazmusa elõtt bevadult, akkor éreztem csak, hogy fáj, de nem érdekelt, a testünk összeforrt és az õ gyönyörét a sajátomnak éreztem. Márpedig a gyönyöre, azt hiszem, leírhatatlan volt. Teljesen odaadtam magam.
Jó félórát beszélgettünk. Talán úgy érezte, kihasználom a helyzetet, mert mindenfélét meg akartam tõle tudni a lelkérõl. Félve mondom ki: egy elkényeztetett fiú képe rajzolódott ki elõttem, aki a családjától minden földi jót megkapott, akinek szerencsésen alakul a sorsa, de akinek soha semmiért nem kellett megküzdenie. Aki soha nem részesült elutasításban. Lehet, hogy nagyképû vagyok ezzel, mert én is megkaptam mindent. A különbség talán az, hogy én mégis nehezebben élem meg az életet. Szóba jött a barátnõje, és hogy õ tulajdonképpen nem is tudja, mit kezdjen ezzel a dologgal, hogy neki tetszenek a fiúk, valahol zavarja.
Elmondtam neki, hogy tudom hogy nem vagyok a barátja, de ha hagyná, lehetnék, értékesnek tartom õt.
De nem hagyta. Késõbb váltottunk még SMS-eket, írtam neki (õ csak kapni szereti a leveleket), aztán abbamaradt a dolog, mert nyilvánvalóvá vált, hogy nem akar élni az általam (burkoltan) felkínáltakkal.