Mikor először láttam Józsuát, a közeli utcában csetlett-botlott végig déli tizenkettőkor. Le volt égve, részeg volt és a fellegekben szárnyalt. Háromrészes öltöny volt rajta, amiről minden bolond láthatta, hogy jó drága. Nem vagyok oda az öltönyökért, de még én is szerettem volna végigsimítani azon a sötétszürke szöveten. Biztos olyan érzés, mint a folyékony selyem. Borotvált feje langusztaként csillogott az alkoholtól. És cigarettázott, mégpedig úgy, ahogy csak egy rendesen beszívott egyén cigarettázik. Nemcsak hogy dohányzott, hanem oly erővel szívta a füstszűrőt, hogy már azt vártam, mikor szippantja be az egész szálat a szájába.
Valami vonzott hozzá… be kell hogy valljam. Sugárzott róla, hogy engedelmes. Olyan férfi volt, aki elvesztette önkontrollját, és segítségre volt szüksége. Egy kis gyengéd szeretetre. Vagy hogy jól elverjék a seggét. „Fej vagy írás”… lehet dönteni.
Lábaim egyre csak vittek felé, még mielőtt az egészet átgondolhattam volna. Csak reméltem, hogy aranyra leltem. Olyan férfira, aki a vállán hordozza a világ terheit, és kell neki egy nő, aki noszogatja. Keményen fogja. Őmádom a hatalmat, és bukok az olyan férfiakra, akiket be lehet törni. Ki tudja, mi okból, de ki akartam kezdeni ezzel a fickóval.
– Mi a gondja? – szóltam oda neki. Egy beton virágosládán ült, melyben egy csenevész pálmafa állt. – Miért van így kiütve már kora délben?
Gondoltam, legjobb, ha pontosan tudja, kiféle-miféle vagyok már mindjárt az elején. Ha ez a fickó az enyém lesz, ismernie kell valós énemet az első pillanattól kezdve.
Pislogva nézett fel rám, aztán újabb hosszú szippantás következett a cigarettájából. – Nem vagyok részeg – minden szót óvatosan ejtett ki. Ez a megfontolt és igen lassú beszéd kétségkívül jelezte, hogy teljesen ki van ütve.
– Dehogyisnem – sóhajtottam fel, és egyik fekete tősarkamat a virágosládára támasztottam. Szeme egyvonalban volt a lágyékommal, és a mozdulatomtól rövid szoknyám feljebb csúszott. Minden kétséget kizáróan rálátott a lágyékomra, és ez így rendben is volt.
– Jó, akkor az vagyok – mondta egyenesen a puncimnak.
– Helyes. Legalább őszinte. Akkor most mondja meg, miért – vakkantottam. Ó, bárcsak lett volna nálam egy korbács. Az ördögbe is, egy vonalzóval is beértem volna.
– Hát csak… rossz napom van… – mondta ki nagy nehezen. – Túl sok stressz. Kedvem lenne… – itt most elakadt és még egy utolsót szívott a cigijéből, gyakorlatilag már azt a kurva csikket nyalta. Kikaptam az ujjai közül és az utcára pöcköltem.
– Szétrobbanni!? Sírni? Leugrani egy felhőkarcolóról?
– Aha… – sóhajtotta. – Mindhármat.
– Ugyan már – mondtam, és megragadtam a kezét. Talpra húztam, aztán csak álltam és vártam, mi lesz: rám esik, vagy a földre. De állva maradt.
– Hova megyünk?
– Eljön hozzám és rendbeszedjük magát. – Azzal odavezettem a dzsipemhez.
– Hisz nem is ismer!
Megálltam és felé fordultam. – Diane vagyok. És maga?
– Józsua Davies.
– Helyes. Most már tudom, ki maga. Na üljön már be abba a kurva kocsiba – mondtam, és az autóra mutattam. Beszállás közben majdnem a nyakát törte, de végül sikerült.
Alig vártam, hogy hazavigyem. A házamhoz vezető út húsz percét végigaludta. Annyira horkolt, hogy már bosszantott, és már tudtam, hazaérve az első dolgom lesz, hogy fogat mosatok vele. A sörös lehelet nem dob fel. A kocsifeljáróra hajtottam és kioldottam a biztonsági övemet. Aztán odamentem a kocsi másik oldalához és kinyitottam az ajtót. – Józsua – mordultam rá. Egy sor röfögés és horkolás közepette ébredt fel. Pislogva nézett rám és megtörölte a száját.
– Már itt vagyunk?
– Igen. Kifelé, gyerünk. – De azért segítettem neki. A legkevésbé sem hiányzott, hogy fejjel zuhanjon a feljáróra és eszméletét veszítse.
Odabent nekiláttam, hogy készítsek egy kanna kávét, ha netán szüksége lenne rá. – Van törülköző ott a ruhásszekrényben. A fürdőszoba az utolsó ajtó a folyosó végén. Fogj egy törülközőt, zuhanyozz le és moss fogat. Ott a fogkefém, nekem van másik.
Most vártam. Vajon tényleg az volt, aminek hittem? A legtöbb férfi azt mondta volna, húzzak a francba. Vagy panaszkodna, vagy már a konyhában megpróbálna megdugni. De ő csak lesunyta fejét és bólintott. – Jó.
Elmosolyodtam. Az ilyeneket már mérföldekről megéreztem. – Akkor meg mit állsz ott? Mozdulj már!
Mire ő kijött a fürdőszobából, gyermekien rózsaszín bőrrel, én már harisnyatartóban és csizmában voltam. A hosszú szárú piros csizmámban. Ebben úgy érzem magam, mint egy szuperhős. Szeretem a csizmákat. Ha felveszek egy pár szexis csizmát, úgy érzem, az ördögöt is legyőzném.
Most rám bámult. Pillantása végigszántott a csizmáimon, a harisnyatartón, a harisnyáimon és a tangabugyin. Szeme végül a tangán állapodott meg, elkerekedett, aztán visszatévedt a csizmákra és még tágabbra nyílt.
– Csak óvatosan, mert a végén még kiesnek a szemeid a lukon – szóltam halkan, majd a hátam mögül előhúztam a korbácsot és megsuhogtattam. Aztán pattintottam egyet, hogy lássa, mi vár rá. Elsápadt, ám a farka egy szempillantás alatt életre kelt. Sikerült elfojtanom a nevetésem, de azért elmosolyodtam. – Kész vagy?
– Igen – felelte nagyot nyelve.
– Igen… de kicsoda?
– Igen, asszonyom.
Aha. Szóval egy jólnevelt fiúval van dolgom.
– A szabály a következő: mondasz egy szót és ez lesz a jel, ha azt akarod, hagyjam abba – mondtam, és ismét suhintottam egyet a korbáccsal. – Számomra az a szabály, hogy ha én hagyom abba, akkor végeztünk. Nem csak aznapra, hanem végérvényesen. Viszont bármely pillanatban abbahagyom, ha azt a bizonyos szót mondod. Nos, mi az a szó?
Pislogott egy párat, majd a torkát köszörülte. – Elnyomás – recsegte.
– Helyes. Akkor menjünk. Hagyd a törülközőt a padlón, és gyere utánam.
A nappaliban a nagymamám díványára mutattam. A fakó, kellemes tengerzöld brokáttal borított bútordarab nagyon megfelelő volt, pont a legjobb magasságú, hogy egy fickó seggét cseresznye vörösre korbácsoljam. Csak odamutattam egy szó nélkül, és Józsua minden külön utasítás nélkül engedelmeskedett. Talán volt már ilyenben része? – tűnődtem magamban. Ha igen, pillanatok múltán tudni fogom.
Széles mellkasát és lapos hasát a díványra fektette, hogy a bútor széle most egy szintben volt csípőjével. Ösztönszerűen megkapaszkodott a dívány két lábában. Seggét magasra emelte, térdeit összezárta, lábait behajlította, fejét lehajtotta. Nagyszerű…
– Te számolsz. És légy udvarias. – Lássuk csak, mihez kezd ezekkel az utasításokkal.
Az első ütés lassú volt, pedig a bugyim lágyékrésze már átnedvesedett. Már ahogy a korbács a levegőben suhogott, fütyült, önmagában az elég volt, hogy felforrósodjak. A legérzékibb hang volt ez, ami csak eszembe juthatott. A csizmám orrával toltam a seggét egy kicsit magasabbra, és ráérősen csúsztattam le a puha bőrt a heréihez, hogy stimuláljam azokat. Erre felnyögött, és ettől nekem is kedvem támadt nyögdécselni.
Hátrahúztam a kezem, mély lélegzetet vettem és hagytam, hogy a korbács sziszegve hasítsa a levegőt. Az a hang, ahogy a bőrkorbács az ő bőrébe harapott, egyből merevedésre késztette mellbimbóimat.
Józsua hátravetette fejét és felhorkant. Mintegy varázsszóra, úgy jelentek meg azok a csíkok seggének halovány bőrén. – Egy, asszonyom. – Hangja szinte nyugodt volt, a második viszont már kicsit keményebbre sikerült.
– Kettő, asszonyom – vakkantotta, mire lángolni kezdtem a bőröm alatt. Éreztem, hogy az erő hulláma söpör végig a mellemen és szegycsontomon.
Hagytam, hogy a korbács a saját kegyetlenségével szálljon. Magától is tudta, mit kell tennie. Ágai táncoltak a fiú bőrén, az ott hagyott nyomok fehér, piros és rózsaszín árnyalatban játszottak. Ebbe kis lila pöttyök vegyültek. Borzongás futott végig rajtam, két lábam köze hevesen lüktetett. Összedörgöltem a combjaimat, hogy érezzem a pinámból kiáramló nedveket.
– Három, asszonyom! – Józsua ismét hátravetette fejét, fogait csikorgatta, szeme sarkából könnyek szivárogtak. Gyönyörő, nagy zöld szemek voltak azok. Elkínzottnak, meggyötörtnek látszott. Légiesnek és démoninak… így egyszerre.
A levegő sivítva szaladt ki és be tüdejéből, míg én és a korbács ütészáporral sújtottuk őt.
Négy… hat… nyolc…
Most pillanatnyi szünetet tartottam, csizmám orrával toltam szét combjait, hogy láthassam a heréit. Keményen meglöktem azokat a lábammal, ő pedig szemérmetlenül feszült a csizmámnak. Most megbökdöstem a gátját, épp csak annyira, hogy a frászt hozzam rá. Erre olyan hangot hallatott, mint egy sarokba szorított állat.
– Milyen kemény a farkad, Józsua? – kérdeztem élesen, majd hátraléptem és ismét szilárdan megálltam. Közeledtünk a befejezéshez.
– Nagyon kemény.
– Nagyon kemény… és? – mordultam rá és minden eddiginél keményebben sújtottam rá a korbáccsal. Teste megvonaglott, szinte teljesen megmerevedett.
– Nagyon kemény, asszonyom! Kilenc – zokogta, és homlokát mélyen a vánkosba préselte.
– Ne feledkezz meg a jó modorról, fiacskám.
Azzal még egyszer utoljára lesújtottam. Oly keményen és gyorsan, hogy a csuklóm is belesajdult.
– Tíz… – fújta ki élesen a levegőt. Teste reszketett és teli szájjal zokogott, én meg csak néztem csontfehér seggén azokat a vibráló nyomokat.
Az erő és a vágy kavargott bennem. Ujjammal dörgöltem magam, úgy néztem Joshuát. Megtörten és elgyengülve, de dugta nagymamám díványát, ahogy csak bírta… egyelőre öntudatlanul, elveszve a rendkívüli fájdalom és a rendkívüli gyönyör közötti szürke térben.
Most odahúztam nagyanyám székét a díványhoz. Remekmű volt ez a szék. Levettem a tangabugyimat, de csak azt. Elvégre most vagyunk együtt először. Ott ültem, lábaimat a szék egy-egy párnázott karfáján nyugtatva, szélesen széttárulkozva.
– Csússz ide, Józsua és falj fel. De aztán jól csináld…
Mohón nyomult előre, a díványt félrelökte a keményfa padlón. Arca sápadt volt, a vér kifutott belőle, de szeme izzott. Minden előjáték nélkül nyomult belém. Nyelve vakon kereste a csiklómat, szopogatta, bizsergette. Lassú és gyors nyalások váltakoztak, hol teljes nyelvvel, hol a hegyével. Szája forrón, nedvesen járt táncot a csiklómon és a szeméremajkaimon. Fejem hátraejtettem, agyamban a lesújtó korbács kegyetlen suhogása zúgott. Most megragadtam sima, fénylő fejét és addig löködtem magam a szájának, míg elélveztem. Lábizmaim ugráltak nyelve vibrálásának erejétől és intenzitásától.
– Ki az én jó kisfiúm? – szóltam most lágyan. Szemem megtalálta és megragadta az ő pillantását.
Most elfordította tekintetét, arca ugyanolyan rákvörös lett, mint mikor rátaláltam. – Én vagyok, asszonyom.
– Józsua az – javítottam ki.
– Józsua az ön jó fiúja – mondta most.
– Őgen, ő az. És a jó fiúk nálam jutalmat kapnak.
Most mögé léptem és testemmel borítottam az ő testét. Kemény, hosszú faszát a kezemben tartottam. Nemcsak hosszú volt, hanem vaskos is, és már a gondolatra összefutott a nyál a számban, hogy azt szopom. A pinám csak úgy lüktetett a vágytól, hogy rajta lovagolhassak. A seggem szinte sajgott, hogy érezhesse, amint kitölti azt. De ez nem az én stílusom. Első alkalommal nem. Mindennek eljön az ideje.
Kezem a saját nedveimmel kentem be és a saját orgazmusomtól síkos tenyérrel, lassan és könnyedén fogtam hozzá. Simogattam, húzogattam a farkát, megszorítottam, majd elengedtem, felváltva lassan és gyorsan. Az orgazmus határán tartottam őt, miközben meztelen csípőmet sajgó seggének dörgöltem.
Józsua teste megfeszült alattam, én meg halkan azt mondtam. – Még nem. Nem mondtam még, hogy szabad. Teste továbbra is feszült, zihálva lélegzett, közben nyögdécselt, mintha fájdalom gyötörné. Lehet, hogy így is volt. Hüvelykujjamat érzékeny makkjára csúsztattam, felfogva előtörő erekciós cseppjeit. Mikor aztán nem bírtam tovább, gyorsabban kezdtem húzogatni a farkát és mihelyt teste jelzett, rákiáltottam. – Most élvezz, Józsua!
Nagyon jól viselkedett. Kezemet vastagon, forrón borította be nedvével. A sperma hipószerő szaga töltötte be a levegőt. Kezemet most arcához emeltem, és egy szót sem kellett szólnom. Tisztára nyalogatta. Nyelve meleg bársonyként simult a bőrömre, miközben ezt tette. Megborzongtam, mikor beszívta ujjaimat és felnyögött.
Most, hogy már józan volt, az egész nap előttünk állt. – Te jó fiú – búgtam. – Még csak most kezdtük el.