szexpartner , erotikus masszázs ellenőrzés

A szexpláza

A kis piros autó idegesen szlalomozott a sűrű forgalomban. – Ne siess már annyira! Még itt hagyjuk a fogunkat! – szólt rá barátnőjére Nikoletta Fasztalicska. – Bocs, de olyan izgatott vagyok! – szabadkozott Sharonos Kriszta, és egy éles kor-mánymozdulattal átvágott a mellettük levő sávba. A szép Nikoletta Fasztalicska beletúrt szőke…

A városliget szajhája

A hetedik kerületben volt, vagy még most is van egy söröző, a piroska. Oda járt az összes kutyás a ligetből, legalábbis a selejtes fajta. Akik olyan csúnyák voltak, hogy a bányából a szén feljön, de azt képzelték magukról, hogy jól néznek ki, és annyira sznoboknak képzelték magukat, hogy az már…

Anyám barátnője dugható

Anyám barátnőjének kellett segíteni költözni az új kecójába. Nem volt az ideálom, de kefélhető darab volt. Sok emlékezetes és feledhető szexuális élményem van, de van néhány amit szerintem soha nem fogok elfelejteni, az egyik a következő… 21 éves voltam, a vizsgaidőszakom többé kevésbé sikeresen befejeződött és előttem állt a nyár…

Egy álló fasz, tőlem karnyújtásnyira

Karesz ismer. Mivel elmondtam neki mindent: az ártatlan puncisimogatásaimtól a legmocskosabb dugásomig… Vagy talán mégsem mindent? Egyedül azt nem tudhatja, amit későbbre tartogatok, csak mert meglepetésnek szánom. A kapcsolatunk ennél bizalmasabb nem is lehetne, hiszen megosztjuk egymással a vágyainkat, sőt meg is valósítjuk azokat. Az élet rövid, nincs olyan, aki…

A feleségem pár éve elhagyott

Józsi a becsületes nevem, Kovács Józska, faluban élek. Hatvanhárom éves vagyok, elvált. A feleségem pár éve elhagyott, mert nem tudtam kielégíteni. Hát már nekem nem nagyon áll fel a bránnerem, megmondom ahogy van. Tegnap történt, hogy a Katika, aki hordja az ebédet, meghozta a kaját. Gömbölyű asszonyka, csinosan öltözik, szereti…

Szexpózok

Köztudottan nem vagyok egy ropi – szerencsére – viszont, ez azt is jelenti, hogy az ágyban vannak bizonyos pozitúrák, amik nem olyan kényelmesek számomra, vagy a partnerem számára, mint egy átlagos alkatú esetében. Ezért aztán, némi töprengés, és az Anangarangában való elmerülés után úgy döntöttem, leírok néhány olyan helyzetet, amikor…

Duci milfet basztam

Gabriella a bátyám felesége. Nem mondhatnám szép nőnek, a negyvenes évei vége felé közeledik, az évek jó pár kilót ráakasztottak. Leginkább csipő tájékon. Széles csipő, hosszú húsos combok és őrületesen nagy kocka segg. Mellei jókorára nőttek, ami egy kicsit morbidnak hatott kis vállai miatt. Amolyan segges, faros, nagymellű nőként emlégették…

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!