Feleség félrelép mert egy kurva

Izgalmas történetet ismertem meg a minap. Március óta szingli vagyok, és hosszú évek után szeretném kiélni a vágyaimat. Ehhez sokfelé keresek partnert, diszkóban, könyvtárban, edzőteremben, és mint a legtöbb ember interneten keresztül is. Ez utóbbi általában, mert rengeteg a kamu, de egy-két numera azért összejött. Mégsem a magam történeteit akarom közreadni, ahhoz túl prűd vagyok. Egy férj sztoriját ismerhetitek ma meg az írásom által. A sok csetes kamu végett kezdetben gyanakvó voltam, később kiderült, hogy igaz, amit beszéltünk. Kimentettem, kimásoltam a párbeszédet. Helyenként javítottam, ahol kellett vagy turbóztam rajta az izgalom kedvéért. A neveket és a várost megváltoztattam az illendőség kedvéért.
A csetelést többen, több nick-kel csináljuk, a kamuk és a komolytalanok miatt. Lányt, lányokat, párokat keresgélünk. Aztán van mikor mellélő az ember, esetleg nincs kapás, ilyenkor jó egy kicsit a nyelvet köszörülni más hibbanton. Így találtam rá: nejem félrelép nevű csetelőre.

 

A kezdeti puhítások

 

[23 cm vastag] Szia!
[23 cm vastag] Mizujs?
[nejem félrelép] Szia!
[nejem félrelép] Nincs semmi, veled?
[23 cm vastag] Jól vagyok.

 

…öt perc szünet…
[23 cm vastag] mi járatban vagy itt?
[nejem félrelép] Melóban vagyok, de nincs most munka.
[23 cm vastag] értem…a nejedet húzogatják?

 

…nem jött válasz…
[23 cm vastag] nem szeretnéd, ha egy nagy és vastagfarkú srác kényeztetné a feleségedet? Volt már rá példa, mindig hálás volt az asszonyka 😀

 

… nincs válasz…
[23 cm vastag] na csá! Kamu…vagy puha pöcs XD

 

Ezután a saját nickemmel írtam rá (lélekdoktor), de közben az egyik cimborám puhatolózott nála. Nem jutott sokra.

 

[lélekdoktor] Szép napot! Hogy vagy?
[nejem félrelép] Szia! Neked is. Elvagyok.
[nejem félrelép] Te?
[lélekdoktor] Az enyém jól indult. Kiderült, hogy nyertem a lottón. Igaz csak hármas lett, de jól jön az a pénz.
[nejem félrelép] Neked legalább jó.
[lélekdoktor] Mi ez a depresszív hangulat, ember?
[nejem félrelép] Melóban vagyok. Unalmas, úgyhogy feljöttem. Megbántam, mert sok a barom.
[lélekdoktor] Ne csodálkozz, ha ilyen a neved!
[nejem félrelép] Mindegy.

 

…öt perc szünet…
[nejem félrelép] Neked van valakid?
[lélekdoktor] Most vagyok túl egy szakításon. Komoly nincs, de egy huszonegy éves csajjal elvagyok.
[nejem félrelép] Te mennyi vagy?
[lélekdoktor] 35.
[nejem félrelép] Gratulálok.
[lélekdoktor] Igazából nincs miért. Brigi gyönyörű lány. Fekete haj, szép arc és fogak. Jó test, bomba fenék. A korukbeli fiúk elég bénák, ezt ők is tudják, még úgyis, ha van párjuk.
[nejem félrelép] Briginek van?
[lélekdoktor] Van.
[nejem félrelép] És mit csinál akkor veled?
[lélekdoktor] Most arra vagy kíváncsi, hogyan dugunk vagy, hogy miért lép félre?

 

…hosszú szünet jött, azt hittem már nem is fog írni…

 

[nejem félrelép] Az utóbbi…valami hasonló cipőben járok én is.
[lélekdoktor] Már mondtam, hogy hiába sportos, jóképű, pénzes egy fiú, ha nem úgy teljesít az ágyban akkor megette a fene. Én ezt a hiányt pótolom.
[nejem félrelép] Értem.
[lélekdoktor] Világ életemben a nőket hajkurásztam. Kiismertem a lelküket. Voltak hosszabb kapcsolataim, mégis hiányzott a „vadászat”.
[lélekdoktor] Ha gondolod szívesen meghallgatom a bánatod. Lehet, még tanácsot is tudok adni.
[nejem félrelép] Nem tudom.
[nejem félrelép] Lehet csak képzelek be dolgokat.
[lélekdoktor] Volt, hogy én is azt hittem, aztán jött a „bumm”. Nem kellemes egy ilyen felismerés.
[nejem félrelép] Hát nem.
[lélekdoktor] Amúgy Ádám vagyok!
[nejem félrelép] Én Zoltán.
[lélekdoktor] Feleséged?
[nejem félrelép] Heni
[lélekdoktor] Szép név.:)
[nejem félrelép] Ő 33, én 39 éves vagyok. Tizenkét éve ismerjük egymást, tíz éve vagyunk együtt. Ellaposodott a kapcsolatunk. Már nem olyan a szex, mint régen. A munkahelyén van egy férfi, aki szerintem rámászott.
[lélekdoktor] Csak ennyi? Ez hülyeség, amit írsz.
[nejem félrelép] Az évek során elhíztam, de ő is szedett fel néhány kilót. Főleg a szülés után, akkor volt huszonöt kiló plusza.
[lélekdoktor] Van gyerek, az jó. Általában hűségre ösztönzi az asszonyt. Nem kell aggódnod. Nincs vész.
[lélekdoktor] Mit dolgozik amúgy?
[nejem félrelép] Bankban ügyintéző.
[nejem félrelép] 8 éve ott van.
[lélekdoktor] Ott általában nők vannak. Meg az öreg biztonsági őrök :D. Nem hiszem, hogy bármelyik bejönne neki.
[nejem félrelép] Nem is ő velük. Három éve egy fiatal bankigazgatót neveztek ki. Nagy nőcsábász. Az egyik ismerősöm azt mondta, nem egy alkalmazottal volt már viszonya.
[lélekdoktor] Lehetek őszinte?
[nejem félrelép] Mindenképpen.
[lélekdoktor] A bankigazgatók elég jól keresnek. Szép ruha, jó kocsi, status que. Nem hinném, hogy a feleséged típusú nőkkel kezdene ki.
[lélekdoktor] Te biztos szereted, ami szép is, de a leírtak alapján nem vonzó egy olyan ember számára.
[nejem félrelép] Tévedsz!
[nejem félrelép] Amikor kinevezték Tomit, akkor minden nő odavolt érte. Heni is mindig róla beszélt. Csak, amit mondtál inkább a szép nőket jutalmazta, a feleségem a legjobb volt, mégis hátraszorult.
[nejem félrelép] Aztán gondolt egyet és elkezdett tornászni, futni, kondiba járni. Másfél év alatt visszaszerezte a fiatalkori alakját. Sőt, sokkal feszesebb lett mindenhol.

 

…ezt igazolni tudom…láttam róla képet…nagyon szexi…hosszú barna haj, mogyoró barna szemek, barna bőr, arcra kicsit morcis, a teste nagyon jó…kis mellek, lapos has, kerek fenék, amit szoknyában szokott hordani…bár még mindig nem voltam megbizonyosodva a megcsalás felől…mivel mennem kellett a beszélgetés abbamaradt…néhány nap múlva folytatódott…

 

…a sablonrészt kihagyom…

 

[lélekdoktor]  Még mindig nem értem, hogy miből gondolod, hogy megcsal?
[nejem félrelép] Váratlan előléptetés, jelentősen többet túlórázik, és Tomi sokszor őt viszi üzleti vacsorára. A viselkedése is más.
[lélekdoktor]  Ismered a férfit?
[nejem félrelép]  Aha.
[lélekdoktor] Tényleg nőcsábász alkat?
[nejem félrelép]  Annak tűnik.
[lélekdoktor] Miben más a viselkedése?
[nejem félrelép]  Olyan dolgokat csinál, amit eddig nem. Mármint szex közben.
[lélekdoktor]  Mit? El kezd énekelni?
[nejem félrelép]  Nem.
[nejem félrelép] Eddig nem igazán csinálta az orális dolgokat.
[lélekdoktor]  Ohh, az miért baj? Nem szereted?
[nejem félrelép] Szeretem, csak furcsa volt, ahogy előadta, meg az egész.
[lélekdoktor] Na, mesélj!
[nejem félrelép] Májusban történt. Két napos továbbképzésre ment a bankkal. Tomi is ott volt. Ilyen kempingezős, kirándulós buliba ment. Aggódtam, mert akkor már észrevettem a jeleket. Mikor haza jött teljesen más nő vált belőle.
[lélekdoktor]  Folytasd!
[nejem félrelép] Még aznap, mikor beléptünk az ajtón azonnal letámadott. Lehet gáz, de én két napig alig aludtam és semmi erőm nem volt a szexhez. Visszautasítottam. Erre azt mondta, ne törődjek semmivel, szívesen leszopja a farkamat.
[lélekdoktor] Ezekkel a szavakkal? 😀
[nejem félrelép] Igen!
[lélekdoktor] És nem volt jó?
[nejem félrelép] Jó volt, nagyon is. Vagy öt éve nem csinálta. Akkor nem volt valami ügyes, de mintha kicserélték volna.
[nejem félrelép] Finoman masszírozott a puha ajkaival, a golyóimat nyalogatta, mélytorokra is ráment.
[lélekdoktor] Jól hangzik..:) Hát megszerette a cumizást.
[nejem félrelép] Élveztem is meg minden. Csak később eszembe jutott, az ami zavarba ejtő lett a számomra.
[nejem félrelép] Benyúltam a nadrágjába, annyira nedves volt, hogy átázott a bugyi. Simogattam a csiklóját. Beljebb csúsztam. Bement egy ujj, két ujj, majdnem a harmadik is.
[lélekdoktor] Szűk Heni?
[nejem félrelép] Nincs nagy méretem. Túl van egy szülésen, azért ennyire nem tágult ki.

 

[lélekdoktor] Előtte mikor voltatok együtt.
[nejem félrelép] Azon a héten nem.
[lélekdoktor] Lehet, hogy nagyon kívánta a szexet. Legalább kinyaltad?
[nejem félrelép] Nem.
[lélekdoktor] Hülye vagy. Amit küldtél képet a nejedről, az magáért beszél. Nem hinném, hogy megcsal. Ha így folytatod, akkor még az is bekövetkezhet. Ha nem elégíted ki a vágyait, akkor más után néz. Szuper szexis nő. Én is megdugnám.
[nejem félrelép] Fasza.:S
[lélekdoktor] Megsértődhetsz ezen, de nem érdemes. Ha nem az igazgató csap le rá, majd más. Azt mondtad kondiba jár. Ott fiatal kigyúrt srácok vannak kemény farokkal. Szeretnéd, ha valamelyikét cumizná, vagy azon lovagolna?
[nejem félrelép] Nem, de …
[lélekdoktor] Nincs de. Voltam már elég feleséggel, tudom hogyan működnek. A fiatal gyurmásokról nincs jó véleményem, de a nejed korabeli nők kedvelik őket. Végén ketten-hárman lekúrják az edzőteremben.
[nejem félrelép] Hagyjuk inkább.
[lélekdoktor]  Puha pöcs, nagy has vagy izmos test, kemény farok? Szerinted mennyi idő, míg a nejed az utóbbit választaná? Jobban is tenné.
[lélekdoktor]  Lehet, hogy legutóbbi alkalommal az egyik gyurmás hátulról dugta, míg a másikat szopta.
[lélekdoktor]  Ezt érdemelnék az olyan férjek, akik nem becsülik meg az asszonyt.


Vélemény, hozzászólás?

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!