Imádja a férjem, ha mást szopok

Mikor megismertem a jövendőbeli férjem, egyből kiderült, hogy egy perverz, amit én egyáltalán nem bántam mert mindig is szerettem kefélni, szopni és a spermát is szívesen nyelem a méretes farkakból. Szóval az én kis drágám mindig is imádta a nyilvános, csoportos és egyéb helyzeteket, mar a második randinkon fényes nappal szopatott le az autóban.

Másik kedvence volt, hogy kivitt a parkba és hátulról kefélt, akár mások előtt is. Ezt szeretem, mert ha felizgatott egy arra járót a látvány lefoglalhattam a számat is.

Az esküvőnk is csodálatosan telt. Miután a vendégsereg szétszéledt a férjem visszahívta három barátját és egy koszorúslányt.

„Keféljétek meg a feleségem minden lyukát jó keményen”, majd a lányhoz fordult „Te pedig szopod a farkam, amíg nézem.”

Nem kellett kétszer mondani a srácoknak, egyből a számba nyomtak egy farkat, amit nagy élvezettel szopni kezdtem, az egyik máris beverte a pinámba hátulról és elkezdett kefélni, a harmadikat pedig elkezdtem verni egyenlőre. Nagyon jól kefélt hátulról a srác, hamar kegyetlenül beindultam. A farok amit szoptam igencsak méretes volt, miközben nyalogattam körbe a makkját azt latolgattam befér e a fenekembe. Imádom, ha seggbekúrnak, a férjem sajnos nincs oda az anális szexért, de fel is szokta ajánlani, hogy dugassam meg a seggem a postással, a szerelővel vagy aki éppen jön.

Kivettem a számból a dorongot és felnéztem: „Tedd be a seggembe”, aki eddig kefélt most lefeküdt, beleültem a farkába, előrehajoltam bekaptam a harmadik faszt és vártam a behatolást. Először a fájdalom futott végig rajtam, ahogy az a nagy farok felment a seggembe, de két-három lökés után már a kéj. Visítottam, ez a kedvenc pózom, mikor mindkét lyukam kefélik és szophatok is közben. Előttem a srác jól rányomta a fejem a farkara, ugyanis a férjem szolt legyünk kicsit halkabban. Fuldokoltam a kéjtől, nyögni akartam olyan jól basztak, de a srác erősen tartotta a fejem. Nyögdécselve, hümmögve szoptam, ami nagyon felizgatta, hamarosan telelőtte a torkomat. Leszálltam a farokról ami alulról kefélt és ráparancsoltam a nagy faszúra, hogy keféljen tovább seggbe, közben felváltva szoptam a másik kettőt.
Végülis mindhárman élvezték mindegyik lyukam, mindhármat a számba kértem, szeretem nyelni.

Odafordultam a férjemhez, aki még mindig a koszorúslányt szopatta, „A srácok végeztek, enged ki őket légyszíves és beszélj meg egy következő alkalmat, nagyon jól megdugtak.” Én elkezdtem kinyalatni magam a kiscsajjal. Hatszor elélveztem a baszás alatt, de még mindig fel voltam izgulva, még mindig akartam. Visszajött a férjem, odalépett a számba dugta a farkát és megkérdezte „Élvezted te kis kurva vagy akarsz még?”, a farkával a számban bólintottam. Cumiztam tovább, a csaj nyalt engem, a férjem pedig nekilátott telefonálni, miközben simogatta a fejem. „Mindjárt kefélnek még, szopd csak addig.
Öt perc múlva megjelent a parkolóőr, elhelyezkedtem és már kefélt is. Fantasztikusan izgat, ha egy ismeretlen se szó-se beszéd beteszi. A férjem hamar észrevette, hogy élvezem a helyzetet, mert olyan vehemenciával szoptam a farkát, hogy alig bírta tartani magát.
A parkolóőrrel még egyszer seggbe dugattam magam, kiszoptam a farkát, aztán elindultunk.
Távozóban hallottuk a koszorúslány fájdalmas ám kéjjel vegyes kiáltásait, ahogy az őr betolja a szűk kis seggébe a nagy farkát.

Az autóban egymás szemébe néztünk „Vége az esküvőnek, milyen nászéjszakát szeretnél?”, „Még sokat szeretnék -feleltem – mindenképp kell valaki a fenekembe és nyalogatni is akarom még a csodás farkukat.”

Megérkeztünk a hotelbe, elfoglaltuk a szobánkat. A kis drágám azt mondta „Vetkőzz le és térdelj a szoba közepére, ott maradsz amíg nem jövök vissza, büntetésből, mert ennyire imádod a faszt.”
Tíz-tizenöt perc telhetett el, mikor nyílt az ajtó és a férjemen kívül még hatan jöttek be. Picit megijedtem ennyi embertől, de hamar felbátorodtam, mikor elővették a farkukat. Azt sem tudtam hirtelen melyiket szopjam. Elég ügyes technikám van, nem bírja mindenki sokáig, ezért az első kettő hamar hátrament, hogy elkezdjenek kefélni.

Volt már sok mindenben részem, de ez a hét farok csodálatos volt. Habzsoltam, nyeltem folyamatosan a finom nedűt.

Később még felhívták pár haverjukat, 3 órán keresztül keféltek, a végén már könyörögtem „Álljatok körül, mindenkit leszopok, de a lyukaim már fájnak.”
45 perc volt mire mindenkit leápoltam.

Szóval ezért imádom én a férjem, minden kívánságomat teljesíti, más férfiak nem akarják, hogy megdugják a feleségük, ő még le is szervezi! Tökéletes. Na persze így ő is tudja élvezni mások vagy a barátai feleségét, de meg is érdemli, hisz’ én mindig jól meg vagyok baszva.

Másnap elindultunk a nászutunkra, ami szintén jól sikerült, de a legközelebbi történet lesz.


Vélemény, hozzászólás?

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!