Judit a baszógép feleség

Egy kicsit távolabbról kell kezdenem a dolgot. Amikor felkerültem Pestre annak idején az unokatestvéremék fogadtak be ideiglenesen magukhoz, amíg nem találok jó állást, és nem bérelek önálló lakást. Nagyon szerettem őket, és nagyon jól éreztem magam velük. Most, hogy már rendeződött az életem, stabil munkahelyem és párkapcsolatom van, most is…

Begerjedt testek

Nemrég házasodtam össze, és mostanában nagyon kalandos az életem. Bács-Kiskun megyében lakunk a feleségemmel, egyelőre egy bajai lakásban, de már halad előre a házunk építése. Egy reggel bementem Hajósra. Először is leadtam a ruháimat a mosodába. Aztán vettem pár pólót meg nadrágot, majd bementem a munkahelyemre. Megkérdeztem mi a helyzet.…

Egy jó kefélés a feleségemmel

A feleségemmel már 8 éve vagyunk házasok. Mint általában szokott lenni, a szexuális életünk eléggé ellaposodott. Szerettük egymást, és szeretkeztünk is -igaz nem úgy mint kapcsolatunk hajnalán- sőt az élvezetben nem volt hiány, de egy idő után….nos szükség lett volna valami változatosságra. És itt elsősorban nem arra gondolok, hogy análisan…

Erdély kurvája

Már több mint 3 honapja csevegtünk, szinte minden este a neten. Majdnem mindent elmesélt magáról, az életéről, vágyairól, férjéről, stb. Megbeszéltünk minden lehetséges és lehetetlen témát, a földönkívüliektől kezdve, a filmsztárokon keresztül, a szex minden elfogadott és elfogadhatatlan formájáig. Kezdtem úgy érezni, mintha már sok éve ismernénk egymást, pedig csak…

Wellness dugás

Feleségemmel egyszer elmentünk egy wellness-hétvégére. Teljes ellátással meg minden, amit ilyenkor el tudsz képzelni. Egyik este lementünk a hotel wellness részlegébe. Volt ott jakuzzi, különböző szaunák, stb. Nos a feleségemen egy nagyon sexi egyberuha volt, ami tangában végződött. Tudta, hogy baromira kívánom, mindig és mindehol. Látta rajtam ezt, de korábban…

Harisnyában, tűsarkú cipőben

Péntek este, hajnali 1, vagy 2 óra. Egy hosszúra nyúlt Wagner opera pillanatai visszhangoznak fejetekben, amikor végre kiléptek a szálloda liftjéből a megfelelő emeleten. Innen már csak pár lépés a szoba. Te közben már (meglazított nyakkendő, kigombolt ingnyak) kiszáradt torokkal arra gondolsz, hogy milyen jó lesz végre kinyitni a hűtő…

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!