Műfarokkal élvezkedtünk

Barátnőm és én már többször kipróbáltuk egymást is az ágyban, főleg ha épp nincs kéznél férfi partner, ez tegnap este is így volt.

Egy jó kis mozi előadás után fergeteges élvezetet nyújtottunk egymás számára. Ildi ügyes lány, keze és játékos nyelve ügyesen eljátszik velem, az újonnan beszerzett vibrátorunk pedig mindkettőnket kielégít. Miután egy esti buliból hazaértünk, csókolni kezdtük egymást, és közben megszabadultunk minden ruhánktól. Ildi indult útnak először, nyelvével a számról a nyakamra vándorolt, majd a melleimet vette kezelésbe. Nyelve körkörösen játszadozott rózsaszín mellbimbóimmal, amitől a puncim egyre nedvesebb lett.

Kis idő után hanyatt döntött az ágyon, és lassan lejjebb vándorolt, míg csak el nem érte a csiklómat, amit nagyon ügyesen tudott kényeztetni. Nyelvével hevesen lefetyelt kelyhemen, majd néha-néha piócaként tapadt csiklómra, és erős szívással ingerelt tovább. Közben ujjait puncimba mélyesztette, és ki-bemozgatta bennem. Haját simogatva adtam át magam az élvezetnek, imádtam, ahogy bánt velem.

A vágy és a kéj egyre jobban elhatalmasodott rajtam, és belsőmben egy helyre összpontosult, Tempója gyors volt, és követelőző, így egy pár pillanat múlva elélveztem, a gyönyör apró rángatásokkal árasztotta el minden porcikámat. Halk sikításokkal élveztem a pillanatot, ám Ildi nem hagyott pihenőt, egy pillanat alatt előkapta a nemrég vásárolt műfarkat, és egyetlen mozdulattal döfte belém a hatalmas szerszámot.

Nedves puncimba könnyen becsusszant a dorong, ami egész belsőmet kitöltötte. Ildi lassan mozgatni kezdte bennem, miközben szájával hozzám hajolt, és punci illatú szájával szájon csókolt, és nyelvemet el nem engedve falta fel szám belsejét. A kéj újra átjárt, ahogy a barátnőm ki-be mozgatta bennem a vibrátort. Megmarkoltam kemény fenekét, lábaimat még jobban széttártam, hogy mélyebben tudjam magamba a mű himtagot, és hogy még nagyobb élvezetet nyújthasson nekem. Melleimet morzsolta egyik kezével, miközben lábaimat a nyakába téve még mélyebbre hatolt belém.

A másik keze csiklómra tapadt, és körzött rajta szorgalmasan, míg csak újra el nem értem a kielégülést, orgazmusom hatalmas volt, a testem őrülten vonaglott alatta. Visítottam a gyönyörtől, ahogy csak bírtam, majd miután kicsit lecsillapodtam, átvettem Ildi helyét, és úgy kényeztettem, hogy akkor este ő is többször élte át a csodás orgazmust. Akkor este még többször kielégítettük egymás vágyát, hol az ágyban, hogy a vibrátort használva, míg végül, elalvás előtt egy közös masztis zuhanyt véve, egymás karajiban szenderültünk álomba.


Vélemény, hozzászólás?

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!