szexpartner , erotikus masszázs ellenőrzés

Pisi szex a zuhanyzóban

Valahol mindig izgatott a dolog. Sokszor előfordult, hogy utánam jött, vagy arra fordult, mikor épp a közelben volt. Persze takargattam, mert minden gátlástalanság ellenére kicsit szégyenlős voltam. Azért mégiscsak pisilni mentem. Mindemellett persze az is tetszett, mikor ő csobogott miközben én tevékenykedtem a fürdőben. Amúgy is szerettük ezt a helyiséget. Szerettem vele fürdeni és volt, hogy egy-egy gyors menet is épp ott esett meg.

Egyszer egy kiadós szex után együtt mentünk el lemosni magunkról a spermát, a nyálat és a puncijának a nedvét. Szerettük, ha tocsog minden. Ölelkezve és csókolózva álltunk miközben testünkön az egyre melegedő vízcseppek szaladgáltak.

Miközben nyelvünk csatázott éreztem, hogy hólyagom elkezd feszíteni. Ez szex után természetes is. Első gondolatom az volt, hogy kilépek a zuhany alól. „Pillanat és jövök” mondtam, mire széles mosollyal érkezett az ártatlannak álcázott „Hova mész?” kérdés. Még egyszer megcsókoltam. Imádom, hogy ilyen kis huncut. Miközben újra egymásra tapadtunk kézbe vette meredező farkamat. Bevallom, ha nem róla beszélnénk meglepett volna, de inkább izgalom és öröm töltött el mikor kimondta. Pisilj nyugodtan. Ahogy ott álltam kezében a farkammal nem is volt nagyon más választásom. Elengedtem magam és hagytam, hogy irányítson. Még sosem csalódtam benne.

Ahogy elkezdett folyni belőlem a pisi finoman a lábára irányította a sugarat. Nem nézett rám. Ritka pillanat, de most nagyon arra koncentrált. Látszott, hogy izgatja. Engem pedig megőrjített. Ahogy pár másodperc eltelt, a férfiasságomnál fogva hátrébb tolt a falhoz, szembe lépett és rám mosolyogva elkezdett legugolni. A langyos vizzel keveredő aranyzuhataggal játszott. Egyik kezével a mellére irányította, miközben a másikkal simogatta magát. Miután kiürültem, kicsi csalódást is felfedeztem a szemében. „most te jössz” suttogtam félve. Általában ő is szégyenlős volt, de tudtam, most van annyira izgatott, hogy belemegy a játék folytatásába. Én leültem a sarokba, és ő fölém gugolt. Széthúzta punciját és pár röpke másodperc múltán már folyt is rajtam az ő nedűje. Nagyon izgalmas pillanatok voltak és mindketten nagyon beindultunk. Mivel épp kézenfekvő volt a pozíció, rámarkolt a farkamra és finoman magába csúsztatta. Ahogy csípője csattogott rajtam a langyos víz fröcskölt mindenfelé. Élveztük. Ismét valami újat próbáltunk ki. Hamarosan leszállt rólam és mindketten felálltunk. Hátra fordítottam a zuhanyzó fala felé. Ő tenyerével megtámaszkodott és ágyékát hátra tolva várta, hogy behatoljak forró, nedves barlangjába. A csípőjébe markolva erős lökésekkel dugtam hátulról. Azt hiszem ez volt az egyik kedvenc póza, amit én sem bírtam sokáig. Az arca a fal felé fordult, de tudtam, hogy fennakadt szemekkel, remegő lábakkal és testéből kilépve éli át az orgazmust, miközben én kimondom, „teleélvezem a puncid”.

Hosszú másodpercekig álltunk ott. Némán és mosolyogva. Csak a zuhanyból folyó víz folyt testünkön. Felegyenesedve, felém fordult és átölelt.


Vélemény, hozzászólás?

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!