Szex a hugival

Amit most leírok lassan már 30 éve történt, de ha behunyom a szemem, tisztán emlékszem minden pillanatra, illatra, érintésre, mintha csak tegnap történt volna ahogyan felfedeztük egymás testét a húgom és én.

Nagyon régen kezdődött minden, de így egyben leírva sokkal izgalmasabb a története, ahogyan egyre jobban és jobban vágyakozunk egymás után.

Az évekkel tévedhetek, mert nagyon régen volt, de ami történt, arra pontosan emlékszem.

Olyan tizenöt éves voltam, körülbelül, a kishúgom pár évvel fiatalabb nálam.

Ahogy kezdtem kamaszodni, egyre többet fantáziáltam, milyen is lehet egy punci. Milyen lehet a szex. Megtaláltam a szüleim szex magazinjait. Ekkor láttam először pinát, szopást, dugást. Eszméletlenül felizgatott. Sokszor maszturbáltam a magazinokat nézegetve. Akkor még nem volt computer, internet, okos vagy mobiltelefon, még VHS video lejátszó is csak évekkel később

Állandóan a szexen járt az eszem, de még soha nem láttam puncit csak képen.

Persze láttam már a húgomat fürdés közben, de az nem olyan. Én közelről akartam látni.

Egyik este a szüleim az esti krimit nézték a nappaliban. Benéztem a hálószobájukba, ott aludt a húgom hálóköntösben hanyatt fekve. Teljesen felizgatott ahogy a köntös enyhén szétnyilt a combján. Látni akartam a kis punciját. Egy valódi puncit végre közelről. Nem akartam hozzányúlni, csak megnézni milyen is.

Enyhe félhomály volt. A konyhából beszűrődő fény épp elég volt, hogy lássam amit szeretnék.

Óvatosan letérdeltem szemben vele, és lassan, nehogy felébresszem, elkezdtem a kis lábait széttárni, hogy odaférkőzhessek a kis puncikához.

Percekig tartott mire eléggé sikerült széttennem a lábait, hogy odaférjek teljesen.

Gyorsan kilestem, szüleim még A filmen izgultak, tuti nem fognak most idejönni.

Egész közel dugtam az arcom a kis punihoz. Teljesen fel voltam izgulva a látványtól, enyhén szétnyílt, látszott a rózsaszín kis rés, a pici csiklója, amiről akkor még nem is tudtam hogy csikló. Gyönyörű homlokos duzzadt ajkú punci volt, egyetlen szőrszál nélkül. Csak nézni akartam, de szinte elvesztettem az eszemet a látványtól és miután megszagoltam, nem tudtam ellenállni. Óvatosan hozzáérintettem a nyelvemet a vékony réshez, és gyengéden elkezdtem nyalni egyre mélyebbre dugva a nyelvem a titokzatos mélységeket felfedezve.

Nagyon jó íze volt, folyamatosan nyaltam, lassan fel, s le. Érezni akartam az ismeretlen új ízt, érezni a puncit ahogy a nyelvemmel felfedezem. Közben figyeltem fel ne ébredjen. Ekkor a kis teste picit megmozdult.

Ideje volt befejezni, nehogy felébredjen.

Finoman visszahelyeztem a lábait, a köntöst eligazítottam, majd kisurrantam a szobából, be az enyémbe, hogy kiverjem, mert ekkor már majd szét robbantam.

Nem tudom észrevett-e bármit az én kis felfedező utamból s puncijában.

Évekkel később már tudatosan kezdtünk kiváncsiskodni egymás teste iránt.

Fokozatosan ébredt fel benne a vágy, ahogy kamaszlánnyá cseperedett.

Sokszor fürödtünk együtt, előtte is, de egyszercsak, mintha véletlen volna, többször is hozzáért a faszomhoz. Nekem sem kellett több, én meg a kis puncijához nyúltam, persze én is véletlenül. Tettem egy kis habfürdőt a vízbe, ne lehessen a víz alá látni, de hagytam kicsit kibulkanni a makkom hegyét, Amikor meglátta, nevetve rámutatott hogy már megint előbújt. Egyszer kértem, hozzon be nekem törölközőt. Amikor bejött szemben álltam vele, nem is próbáltam eltakarni a farkamat. Láttam, hogy alig tudta levenni a szemét a faszomról. Látszott hogy nagyon tetszik neki. Máskor csak bejött valami kifogással, hogy lássa a faszomat amíg törölköztem. Szinte áhítattal nézte mindig. Sokszor már kezdett merevedésem lenni, nagyon izgatott, ahogy kukkolt. Ekkor már tudtam, hogy a farkamról álmodozik. De még mindig csak álmodoztunk. Egyelőre.

Eltelt pár év, kb 11 éves lehetett akkor.

Minden alkalmat megadtam neki, hogy véletlenül megláthassa ha akarja. Engem is felizgatott ahogy kukkolt. Akkor már kérdezgette, persze csak óvatosan hogy a barátnőmmel, mert addigra már volt több is, miket szoktunk csinálni. Szopta-e már, milyen érzés amikor a szàjába veszi. Én pedig készségesen válaszoltam. Egyszer épp a nappaliban néztem a TV-t amikor bejött egy darab papírral, és megkérdezte jól sikerült-e amit lerajzolt.

Akkor láttam, hogy egy álló faszt rajzolt. Illetve csak akart, mert elég bénára sikerült, ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve azt mondtam neki. Mivel már úgy is láttál meztelenül, szóval ha megígéred, hogy nem nyúlsz hozzá, megmutatom, és akkor könnyebben lerajzolhatod. Nem kellett kétszer kérdezni. Felcsillant a szeme.

Láttam rajta, hogy alig bírja magát türtőztetni. Megígérte, hogy nem ér hozzá.

Akkor lehúztam az alsómat. Mint egy rugó előugrott a már meredező szerszámom, ami így húsz egynéhány évesen 18-19 centis volt. Ki nem mérte meg kamaszkorában 🙂

Hanyatt feküdtem, és a kezemmel a tövénél tartottam, hogy merőlegesen álljon.

Tessék, mondtam neki, Most már le tudod rajzolni könnyen. Közel hajolt, szinte az orra hegyénél volt a makkom, éreztem a leheletét a farkam hegyén..

Majdnem elsültem, pedig hozzá sem ért.

Elkezdte rajzolni, vagyis úgy tett, mert nem tudta levenni a szemét az ágaskodó faszról. Tulajdonképpen először meredezett így az orra előtt egy nagy lüktető fasz. Végre nem titokban kellett meglesnie. Néztem a rajzot, hát nem valami jó, kicsit aránytalan volt.

Ekkor mondtam neki, hogy tegye a farkam mellé a ceruzát, hogy méretet vegyen. Nem kellett kétszer mondani. Persze mindig csak véletlenül sikerült hozzáérnie. Bocs mondta, de persze újból hozzáérintette a kis kezét. Ki tudja mióta vágyott rá, és végre ott volt előtte egy igazi nagy fasz, de nem engedtem, hogy megfogja. Még nem. Nem tudtam mit tegyek, nem engedtem ennél többet. Mégis csak a húgom. Ráadásul 11 éves. Vívódtam magamban, közben pedig majd meg vesztem én is, hogy ennél több is legyen köztünk. A leskelődések továbbra is folytatódtak, én pedig hagytam, hogy meglásson meztelenül. Lassan kezdett ő is kamaszodni, és nem tudtam nem észrevenni ahogy egyre nőiesebb kezdett lenni. A kis mellei, mint két alma, a bimbók szinte átszúrták a pólóját. Szűk kis shortokat vett fel. Megbanonázva néztem ahogy tisztán ki lehetett venni a gyönyörű formájú kis pináját, amint ráfeszült a falatnyi kis rövidnadrág

Tudtam, hogy incselkedik velem ő is.

Majdnem egy évvel később a telkünkön voltunk éppen. Reggel még az ágyban lustálkodtam, amikor hallottam a falépcsőn a kis lépteket felfelé. Nem lehetett eltéveszteni, tudtam, hogy ő az. Úgy tettem mintha aludnék. Odajött az ágy végéhez, és a lábamtól elkezdett felfelé mászni a takaró alatt. Mozdulatlanná váltam, és vártam mi fog történni. A térdemig jutott amikor a farkam már teljes nagyságában meredezett.

Tudta, hogy meztelenül alszom, és egyszer mondtam neki, hogy a fiúknak reggelente álmukban feláll a faszuk. Hát ezért mászott a takaró alatt. Semmit nem láthatott a sötétben. Egyszer csak lelassított, éreztem, hogy valami hozzáér a faszomhoz Nem mertem mozdulni sem, vártam mi fog történni. Kis idő után hirtelen forróságot éreztem a farkamon. A szájába vette a faszomat. Éreztem ahogy az ajkai összezárultak a makkom alatt. Teljesen mozdulatlan volt, körülbelül egy percig, én meg majdnem beleélveztem a pici szájába.

Nem akartam hogy lebukjon, ezért tűrtőztettem magam. Egyszer csak abbahagyta, és tovább mászott, amíg ki bukkant a kis bájos arca a vállam mellett.

Mintha mi sem történt volna, jó reggelt kívánt. Úgy tettem, mintha most ébredtem volna fel, közben meg néztem a csöppnyi száját, és csak
az járt a fejemben, hogy alig egy perce még ott tartotta az ajkai között
a meredező faszomat.

Pár hónapra rá, otthon odajött hozzám, hogy játsszunk 7fogást. Az meg micsoda, kérdeztem. Egyszerű, mondta.

Egymás mellé ülünk, és a hüvelyk és mutatóujjunkal a térdtől felfelé haladva finoman átfogjuk a combunkat, annyira csiklandozva amennyire csak lehet. Az nyer aki tovább bírja.

Játszottuk is ezt többször, egyre közelebb és közelebb jutva puncihoz és faszhoz. Mindkettem tudtuk mire is megy ki a játék.

Nem tudtam leplezni ilyenkor a merevedésemet. Ő pedig élvezte hogy látja dudorodni az alsómat.

Egy délután, amikor tudtam, hogy mindenki későn jön haza, én kezdeményeztem hogy játszunk.

Rajtam egy alsónadrág volt, rajta pedig egy kis bugyi.

Széttárt combokkal ültünk egymás mellett, Elhatároztam, hogy ma továbbmegyek a játékkal. Kezdeményezni nem mert, de Láttam rajta a vágyakozást hogy végre megfoghassa a faszomat. Egyszer csak, persze teljesen véletlenül, de határozottan hozzáértem a puncijához.

Jaj, bocs, játszottam meg az ártatlant és elhúztam a kezem. Nem lepődött meg. Bocs mondta és ő is nekinyomta a kezét az álló faszomnak.

Most már biztos voltam benne, mit akar, csak nagyon kis bátortalan volt eddig.

Azt mondtam neki, tudok egy sokkal jobb 7 fogást, próbáljuk ki azt.

Bugyin keresztül, a kis húsos punciját finoman fogdosva, apránként haladtam felfelé a hasa felé. Láttam, hogy jólesik neki, ahogy kalandozik a kezem az érintetlen kis punciján.

Rég vártam erre már én is, és ő is. Eleinte úgy tett mintha nagyon csikis lenne, de ez már inkább kéjes nyögdécselésnek hangzott. Persze közben ő is csinálta a farkamon, amit én a punciján. Két ujjal a farkam tövéntől a makkomig fogdosta a faszomat. Tudta, hogy végre zöld a lámpa, és megérinheti végre amire rég várt.

Csináltuk még egy ideig, masszíroztam, dörzsöltem a kis puncit, mostmár leplezetlen vággyal. Ő is egyee erősebben markolta a faszomat. Ekkor mondtam neki hogy őrületesen felizgatott, és még soha nem éreztem ilyen nagynak a faszom mint most. Akkor megkérdezem tőle: akarod látni?

Igen, vágta rá azonnal. És màr csúszott id lejjebb, egész közel az alsómhoz, de közben egy pillanatra sem engedte el a faszomat.

Csak egy picit kellett segíteni, és az óriásira duzzadt makkom szinte magától ugrott elő, és ott ágaskodott pár centire a kis húgom szájától. Őrülten izgató volt. Azonnal megfogta a makkomat, finoman az ujja hegyével tapogatta, majd óvatosan, mintha attól félne hogy elront valamit, húzogatni kezdte rajta a bőrt először csak két ujjal, és közben megkérdezte, ez itt tényleg mozog rajta fel és le? Persze, és pont jól csinálod, mondtam neki.

Várj, leveszem az alsómat, akkor sokkal jobban meg tudod fogni. Elhelyezkedtem kényelmesen, ő pedig odafeküdt a két combom közé, egészen közel a faszomhoz. Folytatta tovább, a bőrt húzogatta, de most màr marokra fogta. Ismerkedett az új érzéssel, ahogy ott lüktet egy nagy fasz a kezében. Ki tudja mióta álmodozott erről. Eközben néha megállt a keze és közelről, minden oldalról jól megnézte magának.

Fogtál már így faszt a kezedben, kérdeztem.

Hát nem nagyon, mondta. Csak a tiedet láttam eddig. És, hogy tetszik? Hát jó nagy, mondta mosolyogva.

Mostantól azt csinálsz vele amit csak akarsz. A tiéd, mondtam neki, de utána én csinálom neked, rendben?

Rendben mondta, majd ismét a farkamra koncentrált. Tudtam, alig várja, hogy a szájába vehesse végre.

Figyeltem, ahogy fel le húzogatta mozgatja a kezét. Az ujjai át sem érték teljesen. Egyszercsak közelebb hajolt, egy centire volt a hegyétől. Megszagolta, majd határozott mozdulattal bekapta a makkomtól egy picit mélyebben. Kis ideig csak tartotta a pici szájában, élvezte a pillanatot amikor végre a szájába vehetett egy faszt. Én meg majdnem elájultam a látványtól, hogy a kicsi húgom szájában félig eltűnt a farkam.

Lassan elkezdte a fejét fel le mozgatni. Jobb kezével a szája mozgását követve húzogatta a bőrt, fel le.

Tűzforró volt a szája, közben éreztem ahogy a nyelvével is felfedező útra indul.

Úristen, annyira jól csinálod mondtam neki. Soha senki nem szopta még ilyen jól. És így is volt. Látni lehet egy nőn ha szeret faszt szopni. Rajta is rögtön láttam ahogy egyre jobban élvezi. Biztos ezerszer elképzelte magában hogy fogja majd szopni. Mondtam neki, hogy nyalogassa az oldalát, majd hogy finoman szívja miközben szopja. Közben a másik kezével finoman a tövét fogta. Annyira a átadtam magam a gyönyörnek, hogy már nem tudtam visszatartani a kilövellni készülő ondómat. Összerándultam az utolsó pillanat előtt, de már nem bírtam tovább, ekkor ő is megijedt, kivette a szájából, és kíváncsian figyelte, ahogy lüktet a kis kezében a meredező szerszámom. Ebben a pillanatban kitört belőle az ondó, mint egy gejzír. Szájtátva vigyelte ahogy a faszom, a pici kezében, lüktetve spricceli az ondót. Mindenhova, a kezére, a jajáta is jutott bőven.

Amikor már nem jött több, elengedte, és csodálkozva kenegette a kezére fröccsent ondót. Nem láttál még soha faszt elélvezni? Nem, de jó volt, mondta nevetve. Nem akartam a szájába élvezni, túl kicsi volt még, nem tudtam nem okozok-e neki undort, ha váratlanul éri.

Ekkor azt mondtam neki, most én következem.

Nem is kellett kérni. Rögtön hanyatt feküdt a kanapén, és enyhén széttette a lábát.

Odatérdeltem elé és lehúztam a bugyiját.

Szemérmesen összébb zárta a combjait, de én odafeküdtedtem közéjük egész közel a gyönyörű édes kis puncihoz, hogy szinte az orrom érintette. Tudtam, hogy még soha senki nem láthatta így, nekem engedte először. Nem tudta milyen lesz csak nézett lefelé. Ahogy a széttárt combjai között feküdtem

A kezemmel először csak a csodaszép selymes nagyajkait érintettem meg. Simogattam az ujjammal, közben ránéztem, és megkérdeztem: soha nem csinálta még senki? Nem, bólintott a fejével.

Biztos szeretni fogod.

Ekkor ismét lenéztem a puncijára. Épp hogy kezdett pelyhedzeni, selymes kis punciszőrők kezdtek előbújni. El sem akartam hinni, hogy itt mindjárt belecsókolok a legédesebb kis punciba, amit valaha láttam. A tudat hogy ott volt előttem a 13 éves húgom hamvas érintetlen puncija, és mindjárt rátapaszthatom a számát, szinte elvette az eszemet. Finoman megpusziltam a combja belső felét, éppen a nagyajkai mellett, majd lassan megpusziltam a selymes nagyajkait is. Olyan puha és selymes volt, mint egy kisbaba bőre. Először gyengéden végignyaltam többször is, de csak kívülről, majd a nyelvemet finoman a nagyajkak közé nyomva benyaltam a szűk kis résbe, lássan haladva a hüvelyétől felfelé a pici csiklója felé. Ott kis ideig elidőztem a nyelvemmel. Körbe körbe nyalogattam, finoman megszívtam az apró kis piros csiklót, ami még el volt bújva. Ekkor éreztem, hogy a kis teste megvonaik, és egy sóhaj hagyta el az ajkát. Ebből rudtam hogy jólesik neki, és óvatosan a kis csiklón tovább elidőzve szívogatva egyre jobban éreztem, ahogy kis teste átadja magát a gyönyörnek.

Egyre gyorsabban folytattam, bedugtam a nyelvem a hüvelyébe, közben széthúztam a nagyajkait. Miközben az ujjammal izgattam, felnéztem rá, és láttam hogy csukott szemmel élvez. A szája picit nyitva, és kezével a kispárnát markolta

Ismét a nyelvemmel izgattam, egyre gyorsabban, annyira jó volt látni akogy elönti a kéj, és ezt én adhatom meg neki először.

Ekkor megremegett a teste, és nagyot sóhajtott.

Lassítottam a tempón, majd ismét csak finoman simogattam kipirosodott puncijàt.

A pici csiklója kiemelkedett a rejtekéből, adtam rá egy puszit és megkérdeztem. Milyen érzés volt?

Szégyenlősen válaszolta, nagyon jó. Láttam rajta,
hogy nagyon zavarban van, ezért gyorsan még néhány csókot adtam a gyönyörű kis pinájára, majd hagytam hogy felvegye a bugyiját.

Azt
tudod, hogy ezt soha nem mondhatjuk el senkinek.

Persze tudom, mondta. Nem is fogom.

Valahogy éreztem legbelül, hogy ez nem fog megismétlődni soha többet. Tudtam, hogy szégyelli magát.

Ezután nem kérdeztem, és nem is beszéltünk róla többet, mintha soha meg sem történt volna.

Neki is, nekem is családunk lett, gyerekeink.

Ugyanolyan testvérek lettünk mint azelőtt, csak volt egy édes titkunk, amit csak mi ketten ismerünk.

Sokszor gondolok maszturbálás közben az édes kis szájára ahogy szopja a faszomat, mint ahogy nem fogom elfelejteni legfinomabb puncit sem, ami nekem nyílt meg először.


Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!