Woodoo perverzió

Mindig is foglalkoztatott a természetfeletti dolgok megértese, a bennük rejlő lehetőségek és az őket körülvevő misztikum. Rengeteg könyvet halmoztam fel és a mai napig rendszeres látogatója vagyok sok eldugott könyvesboltnak és antikváriumnak. A következő történet még az első egyetemi évem alatt esett meg. Sosem voltam kollégista azelőtt, viszont az első szobatársammal Judittal nagyon könnyen összebarátkoztunk. Orvostan hallgatóként kicsit furcsállotta, hogy mennyi kacatom és lomom van (kristályok, kártyák, kabalák…) de hamar elfogadta, hogy a természettudományokon kívül a misztikum is foglalkoztat. Szabadon választható tárgyként még a Törzsi természetgyógyászat tárgyat is felvettem, hátha onnan is tanulok valami újat. A tárgy mérhetetlen csalódás volt egészen addig a pontig, míg az oktató említést nem tett a brazil törzseknél használt Woodoo gyógyászatról, ahol rongy vagy kenderbábokon stimulálnak bizonyos pontokat ami az emberekben is ingert vált ki ugyanazon a testrészen illetve ponton. Ehhez a babát egyértelműen hozzá kellett kötni a pácienshez, amit vér átitatásával vagy hajszálak rákötözésével oldottak meg. Ez annyira felkeltette az érdeklődésem, hogy ezt választottam a következő hobbiprojektemnek. Az egyik csoporttársam, Gabriela brazil cserediák volt, ennél a témánál meglepően sokat jelentkezett és néha még a tanárt is pontosította. Az előadás után megkérdeztem, hogy ez a woodoozás tényleg működik-e, vagy csak babona. Meséltem neki a megszállottságomról is, tetszett neki milyen lelkes vagyok. Meglepetésemre kitérő választ kaptam, nem árulta el egyértelműen, hogy hisz-e benne vagy sem, de azt mondta következő előadásra hoz nekem egy babát, illetve összeírja a helyes brazil rigmusokat amikkel elvileg „be lehet kapcsolni” és tegyek vele magam egy próbát. Így is lett, 3 nap múlva megkaptam az első igazi woodoo babám.

Egyszerre voltam izgatott és kíváncsi, de rettenetesen féltem is. Egyértelmű volt, hogy először magamon próbálom ki, így első kézből tapasztalhatom majd, hogy működik-e vagy sem. Micsoda tökéletes péntek esti program! Ahogy visszaértem a koliba és lefutottam Judittal a sziahogyvagy tiszteletköröket rögtön munkához is láttam. Szépen diszkréten, hogy ne lássa kihúztam a fésűmből jópár szál hajat és szépen a babára kötöttem. Mikor Juci kiszaladt pisilni gyorsan felolvastam a brazil kántálást is egyenesen a babára. Elvileg kész, mindent úgy csináltam ahogy Gabriela mondta. Jöhet a teszt. A baba lábával kezdtem, óvatosan tűt szúrtam bele, de a saját lábamon még csak bizsergést sem éreztem. Kipróbáltam a karján, a hasán, semmi. Hosszas próbálkozás után csalódottságomban és mérgemben elhajintottam az ágy végébe és szitkozódtam magamban, hogy lehettem ennyire naiv, hogy beleélem magam egy ilyen törzsi kuruzslásba. Beszélgettem még kicsit Jucival aztán lefeküdtem aludni.

A szombat reggelem rettenetesen indult. Juci ébresztett, hogy rosszul van. Egyetlen fehér trikó és egy tanga volt rajta, de a trikó is úgy nézett ki mint akit vizespóló versenyről szalajtottak, teljesen át volt izzadva, rátapadva a melleire. Nagyon megijedtem, hogy ennyire lázas, egyből kerestem a lázmérőt és vittem neki vizet. Furcsamód nem volt lázas de a teste mégis forró volt. Javasoltam, hogy zuhanyozzon le hideg vízzel, addig rendbeteszem magam és elviszem orvoshoz. Besegítettem a szobánkhoz tartozó kemény másfél négyzetméteres zuhanyzóba, becsuktam az ajtót és reménykedtem, hogy nincs nagy baja. Hallottam ahogy megnyitja a vizet. Eddig annyira lefoglalt a tanulás és a hülye hobbim, hogy észre se vettem Juci milyen kis csinos lány. Alacsony, szőkésbarna hajú, vékony, viszont a mellei szép kerekek. Nagyon ritkán fantáziálok lányokról, és talán sose volt még ilyen rossz az időzítés, de bevallom kicsit felizgatott az átizzadt, áttetsző trikó és a tanga látványa. Nem tudom mi ütött belém, de hirtelen úgy éreztem egy nagyon gyors maszti belefér amíg lezuhanyozik.

Leültem az ágyamra és szépen betakartam az ölem, hogy ne bukjak le ha esetleg mégis nyílna a zuhanyzó ajtaja. Ahogy a kezem először a nadrág, majd a bugyim gumija alá csúsztattam és a középső ujjamat rutinosan a csiklómra tettem hirtelen valami fura, kellemetlen szag csapott meg. Kicsit füstös, égett szag. Kihúztam a kezem és keresgélni kezdtem. A szag az ágyam végénél volt a legerősebb, végül meg is találtam honnan jön. A woodoo baba amit este eldobtam pont az elosztóra esett ahová jópár készülék be volt dugva, rendesen forró volt, csoda hogy ki nem gyulladt. Hülye baba, gondoltam magamban, megint csak a gond van vele. Mielőtt végleg beteszem a kacatos dobozba úgy gondoltam talán érdemel egy utolsó esélyt, illetve tartozik nekem egy orgazmussal a rohadék, amiért megzavarta a játékos perceimet. Visszaültem az ágyra, betakaróztam és kis gondolkodás után simogatni kezdtem a baba lábait, majd a lába közé vándoroltam, várva a bizsergést, de semmi. Kicsit gyorsabbra vettem a tempót, de egyszerűen nem tudtam mit csinálok rosszul, semmit nem éreztem a puncimnál. Újfent megzavartak, ezúttal viszont nem füstszag, hanem Juci kiáltása a fürdőből. Az ajtóhoz rohantam és bekiabáltam.
– Hé minden oké odabent? – kérdeztem aggódva.
– Ah igen, minden rendben, már jobban vagyok, nemsokára kész leszek – válaszolta.
Jó, ezt a maradék kis időt még rááldozom a babára, aztán mehet végleg a dobozba. Visszaültem és visszatakaróztam, utoljára nekifutok. Becsuktam a szemem és vadul dörzsölni kezdtem a baba lába közötti részt. Ahogy belelendültem újabb hatalmas sikolyt hallottam a zuhanyból. Nem is egészen sikoly, mintha nyögés lenne. Abbahagytam a baba simogatását pár másodpercre, majd újra vadul dörzsölni kezdtem. A zuhany alól ugyanakkor kezdtek megint kihallatszódni a nyögések és némi zihálás. Óvatosan közelebb lopóztam, hogy hallgatózzak. Juci úgy hangzott odabent, mint aki épp egy hatalmasat készül élvezni. Résnyire kinyitottam az ajtót, remélve, hogy háttal áll és nem lát majd. Ha meg meglát majd azt mondom aggódtam a kiáltások miatt. Megúsztam, háttal volt, bár legnagyobb meglepetésemre nem csak hogy háttal állt, de két kézzel a törölközőtartóba kapaszkodva teljesen hátratolta a fenekét, az ajtó felé pucsított és hangosan nyögött, mintha valaki hátulról dugná. Szinte szemmel láttam az összehúzódásait, ahogy halmozódott benne a kéj. Úristen, nem is az én hajam van a babán hanem az övé!!! Biztos használta a fésűm! Gyönyörű borotvált puncija volt, főleg ebben a pózban, kedvem lett volna belenyalni de sokkal jobban sokkolt az új felfedezésem: a baba igenis szuperül működik! Elkezdtek bennem kavarogni a gondolatok az ebben rejlő lehetőségekről, elméletekről, meg persze a saját perverzióimról és fantáziáimról. Óvatosan visszacsuktam az ajtót, és elhatároztam, hogy megadom Jucinak a legkülönösebb orgazmust amit valaha átélt, csak nem tudtam mikor és hol. A gondolattól teljesen elázott a bugyim, a csiklóm lüktetett. Soha nem izgatott még így fel semmi. Úgy döntöttem végül, hogy nem adom még meg szexi kis szobatársamnak a kegyelemdöfést, eljátszadozok vele picit. Félretettem a babát, hagytam kihülni is, biztos emiatt volt pucsékul szegény lány reggel, ezt a részét mondjuk tényleg sajnálom.

Nagyjából 5 perc telt el és kijött a zuhanyzóból, lihegve és szétszórtan.
– Jobban vagy?
– Hát… nem tudom Niki. A hőhullám elmúlt de volt helyette valami más… Én nem is tudom pontosan mi. Valami fura érzés a… hasamban.
– Hallottam pár kiáltást, volt valami baj?
– Ja nem, dehogy, csak túl hideg volt a víz utána meg bevertem a könyököm, meg ilyenek, tudod, csőstöl jön a baj, haha!
– Mit gondolsz, elmenjünk akkor dokihoz, vagy várjunk vele?
– Szerintem megmaradok, de ha van valami akkor szólok és elmehetünk oké? Nagyon köszönöm a reggeli segítséget.
– Persze, természetesen!
Ezzel le is zártuk a dokis témát, tényleg sokkal jobban nézett ki, mint reggel. Viszont nem hallottam, hogy a zuhany alatt befejezte volna amit én elkezdtem. Szegény nem érti, mi történt vele és elmesélni se akarta, a nyügéseket is letagadta azokkal a nevetséges hazugságokkal. Nem baj, nekem ez így még izgatóbb.

Aznap délelőttre békén hagytam a babát, hagytam lenyugodni Juci punciját, bár nehéz volt ellenállni a kisértésnek. A sajátom viszont még mindig lángolt. Egész nap a seggét és a melleit néztem, bár egyáltalán nem vágytam farokra. A tangája látványa legebett előttem, nameg az a hátrafeszített popsi, és hogy ezt a gyönyört miattam élte át.

Esti programnak tanulás helyett egy közös csajos filmezést választottunk. A filmet rábíztam, hisz nemigazán érdekel mit nézünk mert már tudtam mivel leszek elfoglalva. Valami tinihorrort választott, amit egyrészt már láttam kétszer, másrészt amúgy se annyira jó, de nem szóltam neki. Az ő ágyán néztük ülve, lábak betakarva, popcorn a kézben. Vagyis nekem csak az egyikben, a balban a takaró alatt titokban ott lapult a baba. A film feléig egész jó kislány voltam és csak a saját puncimon húztam végig néha-néha az ujjam, de amikor elkezdett izgalmas lenni nekiláttam a baba simogatásnak. Először a melleinél kalandoztam. A szemem sarkából láttam, ahogy Juci mellbimbói egyszerre keményednek meg és domborodnak ki a kis topján. Megvakarta reflexből a jobb mellét de szerintem nem tudatosan. Pár pillanattal később láttam, ahogy lenéz rájuk és sóhajt egyet. Oké, induljon a móka. A melleiről a woodoo babán szépen lassan a puncijára vándoroltam, és óvatosan figyeltem, hogy egyre nagyobb lélegzeteket vesz. Próbál a filmre koncentrálni, de úgysem hagyom sokáig. A bimbói még mindig égnek állnak és a lélegzete is szinkronban van azzal, ahogy a babát dörzsölöm. Kicsit gyorsítok a tempón, amire egy apró nyögéssel reagál.
– Minden oké? – kérdezem.
– Persze – feleli – csak be akart görcsölni a talpam.
Ahogy tovább fokozom az iramot egyre mélyebbeket sóhajt. Hogy ne zavarjam meg úgy csinálok mint aki nem veszi észre, pedig nagyon nyilvánvaló. Ahogy próbál mozdulatlan és csendes lenni mindennél jobban felizgat. A lábai remegni kezdenek. Észrevette, hogy figyelem, rögtön hozzá is fűzte:
– Csak félek kicsit, hogy mi… mi lesz a…a… főszerelpőkkel… – mondta apró nyögések közepette.
– Nem tudom, szerintem is nagyon para film! Ha szeretnéd átkarollak, hogy ne félj! – ajánlottam fel hősiesen, addigra teljesen elázott bugyival.
– Uh az nagyon… nagyon jó lenne.
Közelebb csúsztam egészen mellé, és átkaroltam a derekát. Addigra egész testében éreztem azt a kis remegést. Lassítottam kicsit, nem akartam még, hogy elmenjen, baromira élveztem. Ha jól emlékszem a filmre hamarosan úgy is szexjelenet lesz, azt még tuti megvárom. Jól rémlett, a szexi főszereplő srác elég rendesen megdugta az egyik szöszit. A csaj hasonlított rám kicsit. Magas, vékony, szép kerek cickók és bomba segg. Nem vagyok hiú, de tisztában vagyok vele, hogy jól nézek ki. Amit furcsálltam, hogy Juci mindig akkor harapott aprókat az ajkaiba mikor a csajt mutatták meztelenül. Látszott rajta, hogy már nem érdekli a film, csak az élvezet. Remegve közelebb hajolt, az arcát a nyakamhoz bújtatta.
– Nagyon… félek, nem merek oda nézni. – mondta, az ajkai minden szónál cirógatták kicsit a nyakam.
– Semmi baj drága, bújj szorosan hozzám, majd mondom ha elmúlt a para rész. – válaszoltam, és ahogy még közelebb bújt a melle pont ahhoz a tenyeremhez ért amelyikkel átkaroltam.
Óvatosan hagytam rásimulni a kezem. Hihetetlen feszes és kemény volt. Itt volt az idő, már nem akartam túl sokáig húzni. Óvatosan hangosabbra vettem a TV-t, hogy kicsit bártabb lehessen a sóhajokkal és elkezdtem vadul ujjazni a babát. Az egész teste megfeszült, a lélegzete és a remegés is hosszú hosszú másodpercekre szünetelt. Egyszercsak hatalmas hullámokban összerándult, a szája még mindig a nyakamon. Mintha egy pillanatra apró harapásokat is éreztem volna. Az orgazmusa olyan intenzív volt, hogy a gondolattól én is majdnem elélveztem. A filmen épp kiabálni és sikoltozni kezdtek, aminek hatására Juciból is kiszaladt pár nagyon mély állati nyögés. Hihetetlen érzés volt, ahogyan szinte némán elélvezett a vállamon. Pár perc volt hátra a filmből, azt még megnéztük összebújva, utána még egy darabig úgy maradtunk és beszélgettünk. Nagyon jól esett az ölelése és az, hogy a karjaimban piheni ki élete egyik legnagyobb orgazmusát, még ha ezt nem is vallotta be. Azt mondta azért remegett mert nagyon félt. Nemsokkal később elment lezuhanyozni. Ahogy végzett én is igy tettem.
Sokat gondolkoztam a vízsugár alatt állva, hogy mihez is kezdjek a babával, jöttek sorra az ötletek. Mire végeztem a zuhannyal Juci már aludt, úgyhogy szépen csendben bebújtam én is a saját ágyamba. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy magamhoz nyúljak, illetve nekem sosem sikerül csendben elélveznem, úgyhogy inkább az alvást választottam.
A woodoo babás perverz kis terveim kavarogtak a fejemben, amelyekből több valóra is vált a későbbiekben, de ezekről majd egy másik történetben írok, ha szeretnétek.


Vélemény, hozzászólás?

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!