A mostohalányommal és barátjával négyesben

Többször elgondolkodtam egy barátommal történt beszélgetés után, ő konkrétan megmondta nekem már egy éve, hogy megdugná a mostohalányomat, hogy milyen lehet a lányommal szexelni. Többször fantáziáltam maszturbálás közben a pasijáról, és a lányomról is. Barátommal az utolsó beszélgetésünk alkalmával megbeszéltük, hogy ő fogja megdugni a lányomat, én meg közben leszopom…

Ujjazás a létrán

A következő pillanatban már azon dolgozik az agyam, hogyan lehetne ebből is – mint minden más vesztettnek tünő helyzetből – előnyt kovácsolni. Nem kell túlságosan megeröltetnem a szürkeállományomat, azonnal beugrik D. neve. Persze pontosan tudom, hogy ha áthívom, akkor ebből nem csak izzócsere lesz. Eddig egyetlen olyan találkozásunk sem volt,…

Fehérnemű

Kb. két éve történt, akkor még egy női fehérnemű boltban dolgoztam. Szerettem csinálni, mert szeretek emberekkel foglalkozni. Egy nyári napon történt ez az eset, a déli órákban mikor a legnagyobb meleg szokott lenni. Egész nap nem jött szinte senki, csak néhány érdeklődő. Teljesen üres volt a bolt, amikor belépett egy…

Pinamesék – Kiki

Rágyújtott egy light cigarettára és mélyen letüdőzte. A vérvörös rúzs nyomokat hagyott a cigarettáján. Vastagon feketébe burkolt szemeivel eltűnődve méregette az égő cigi papírt. Majd még egyet szívott és odaadta a csikket a barátnőjének. Kiki a hűvös éjszaka ellenére a többiekhez képest is lengén öltözött. Szokásos kopott mini farmerjéhez egy…

Próbáljuk meg újra

Az első igazi szerelme. Mosolya, lénye, teste, minden rezdülése izgalmas, finom, őrjítő. És nem megy. Most először nem megy. Még szűz és óráknak tűnő percek óta erőlködnek. Éjfél elmúlt, a születésnapi buli kezdett alkohol párától megtelni, a hangulat csúcsosodott. Haverjainak harsogó röhögése, elcsépelt poénok, a lányok olvadó festékes arca kiábrándító.…

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!