Lábszex az étteremben

Megérkeztünk. Kiszállok veled szinte egyszerre, zárak záródnak gombnyomásra, majd belémkarolsz, s haladunk az étterem felé. Elegáns vagy ebben az estéji költeményben, pedig egyszerű fekete hosszú szoknya, öblös kivágás, melybe öröm a bekacsintás. Rajtam zakó, de kigombolva, az ing fehér, mégis kicsit kékes, már anyagának érintése is, jóleső érzés. Szövetgatya, alkalmi cipő, jólesett néha így puccosan nekivágni az estének. Gondoltam megkímélek a főzéstől, s elmegyünk egy közeli étterembe, amolyan kis eldugottba, ahol ízlik azért a vacsora. Ajtót nyitok az ajtóhoz érve.
– Fáradjon be hölgyem..
Néha magáztam, mert egyrészt udvarias forma, s ettől mindig derűs mosoly húzódott az arcára. A pincér öreges, amolyan bácsi, fehér öltönyben, csokornyakkendőben. Rajtam nem volt semmiféle, de ez nem zavart, elegancia, ide vagy oda, kösse fel, aki feltalálta.

Megmutatta sarok szegletünket, furcsa volt, hogy sehol senki, mégis ide ültetett minket, de talán nem is lényeges, csak érdekes, fehér abrosz szinte a földet súrolta, s az elmaradhatatlan kellékek, semmi extra. Helyet foglaltunk, pincér úr elénk tette a kínálatot, kinyitva fehér ruhaszalvétáját, bal kezével a hasához szorítva. Kérdőn nézett rám kedvesem, gondolataimat fürkészve, kacsintottam, s bort rendeltem. Franciát, vörös félszáraz, a nevét meg sem próbáltam kiejteni, csak az ujjammal mutattam, abból kérnénk egy palackkal, borsós ár, az ember mit is vár? Érezzünk jól magunkat, s ha ez az ára, a fene se bánja. Az öregúr, csak mosolygott, majd bólintott.
– Jó választás uram, esetleg valami mást parancsolnak?
– Egyenlőre beérjük a borral, de még foglalkozunk az étlappal.
– Máris hozom!
Elegáns lépteit szedve, haladt el tőlünk. Kicsit még böngésztem az étlapban, jól csengő nevek, szép leírással, de nem voltam éhes.
– Te éhes vagy?
– Nem, de majd talán a bor meghozza az étvágyat.
– Milyen vágyat?
– Az étvágyat Tee, rossz a füled? Vagy folyton ezen jár az eszed?
– Férfi vagyok, na már ez is baj?
– Dehogy, még szép, gondolj bele, akkor itt ülnék?
– Háááát…

Jött a pincér megszakítva beszélgetésünket, tálcán hozta rendelésünk. A poharakat leteszi rendeltetésszerű helyére s előttünk bont palackot, az elegancia itt sem marad el, kecses mozdulatok, értette a dolgát. Poharamba, kortynyi bor ömlött, s mint aki értene hozzá, megfogtam a pohár kecses nyakát, a lámpa fényéhez emeltem, kíváncsi tekintetekkel fürkésztem, közben meg beszéltem…
– Látszik a francia táj, lankás dombok, szőlőtőkék hosszú sora, gyerekek futkároznak, piros labdát kergetnek, csíkos kis pólójukban. A szöszke lány fürtre veti szemét, a guruló labdára ügyet sem vetve, diónyi szemet szakajt, élvezettel kapja be a gombócot, foga alatt roppannak az ízek, rózsaszín kis nyelvét árasztva el íz özönnel. Nem fintorog, ízlik neki. Megjönnek a pajtások, ők is szemeznek, az ízletesből. Így én is megkóstolom, a pincér próbálja mosolyát eltakarni kevés sikerrel, párom meg már javában kacarászik, de ő is visszafogja.
– Ízletes, harmonikus, bársonyos, enyhén fűszeres, jellegzetes tájbor, jó lesz!
– Örülök uram, s közben már tölti ki poharunkba a francia csodát.

Szememmel szempárt fürkészek, szemben velem. Mosolygok és vele együtt kortyolok.
A harmadik fél feleslegesnek érzi magát, távozik, a nem is messzi távolból lányos kacaj hallatszik, figyelek, de nem látok semmit. Erika látja mi folyik arra.

– Mi jót látsz?
– Pincérünket épp most húzták be öltönyöstül a lengőajtón, egy darabig úgy nézem, ellesz a lánnyal.
-Mi meg egymással?

Mosoly a válasz, kicsit szemérmes, de örömmel teli, akár ezt a bort vele együtt kortyolgatni. Kezdek kicsit becsípni, a szemben lévővel együtt. Hosszasan beszélgetünk, a bor lassan elfogy, hirtelen ötletem támad, hogyan és miért én sem tudom, de cipőfűzőmet babrálom, szorít az alkalmi, leveszem jobb lábamról. Huh micsoda megkönnyebbülés.
– Te mit művelsz?

Most én válaszolok azzal az ábrázattal, s lábfejemet bújtatom be a szoknya alá, bokájához érintve, majd fel picit, a vádlit cirógatva, mintha a kezemmel érinteném.
– Hahóó! Étteremben vagyunk!
– Tudom nagyon jól, de mégsem bújhatok az asztal alá!
Tovább folytattam, hisz láttam jólesik érintésem, felhaladtam egészen a térdig, majd ismét le a bokára, ismételgetve másik lábán, míg nem felértek lábujjaim egészen a combokig, egy kissé lejjebb kellett csúsznom, de épp egy picit, közben a bort kortyoltam, elmerülve az arcon előtörő reakcióban, mely a kezdeti ijedtségből, szelíddé, s kérlelővé vált, s azt sugallta volna, még…

Lábfejem már a combok közé szorult, s hosszan elidőzve simogattam combja belső felét talpammal. Oda – oda érintgettem nagylábujjam, a fehérneműhöz, erőteljesedő sóhajokat kiváltva, az arc is oly buja lett, nem akartam abbahagyni, jólesett így látni, s játszani. Combja közrefogta lábamat, s mozgatni kezdtem a lábujjaim szemérmessége apró pontját kutatva. Nedvessége átütött, nem volt megállás, jött a lassú folytatás. Körkörösen próbáltam mozgatni nagylábujjam, amennyire csak tudtam bizsergettem tovább a csiklót, ő pedig egyre inkább rásegített ügyeskedő fészkelődésével. Kezem a kezéért nyúlt, a balt fogtam meg, és simogatni kezdtem kitárt ujjaimmal, mintha kezem ott járt volna, ahol lábam ezzel is csak fokozva az izgalmat. Jobb kezével temette be arcát, s a ki nem adott nyögdécseléseket. Nem mert, vagy nem is tudott már szemembe nézni, elfordult a fal felé, hunyorgatva. Lábujjaim mozgása, egyre gyorsabb iramot vett fel, ekkor erősen megmarkolta kézfejemet, körmei kisebb fájdalmat okoztak, testem az izgalomtól kezdett remegni, az övé az egyre közeledő orgazmus hullámtól. Ágyékom merevsége szinte már fájdalmasan égett, s előcseppjeim már egyre nagyobb foltban gyülekeztek, de most nem én voltam soron. Kedvesem alig bírta már visszafojtani hangjait, hiába fogta szorosra ujjait az ajkán.

Lábujjaim kezdtek fáradni, de folytattam, ahogy csak tudtam, ő még inkább rásegített csípője mocorgásával, kezemet is egyre jobban szorította, zilált, s elfogta a remegés egész testét. Annyira csodás volt így látni, még jó, hogy asztal tömör tölgyfából volt, mert bele is remegett volna, vagy talán rám dől a terítékkel együtt. Csuklóján tapintottam a pulzust azt az egekig szökellőt, s tudom, ha nincs ott a keze ajkait leszorítva az étterem minden zugát átjárta volna sikolya, így csak tompán elnyomva adta ki, miközben ujjaim égetően bizsergették gyönyör pontját.

Megrándult, remegett szemeit hunyorgatva, én az asztal szélét markoltam másik kezemmel kínomban, amit beteljesületlen vágyam váltott ki. Az ő örömének örültem most, s alig tért magához, lábamat el nem engedve szorításából. Pohárért nyúltam, boromat egy húzásra kiittam. Szótlan percek maradtak még jó ideig, s nem is tudom közben jött e valaki, vagy a pincér nem lesett e felénk, mindenesetre sehol senki, csak mi. Magához térve annyit tudott csak mondani:
– Bolond vagy!
– Tudom, s kuncogtam elégedetten..


Vélemény, hozzászólás?

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!