Mature trió

Ez a történet március közepén történt meg. Zsuzsát már évek óta ismerem a netről. Nálam kilenc évvel idősebb, de nagyon jól tartja magát. Még hármasban is bírja a szexet.

Mivel engem már csak alig egy év választ el a krisztusi kortól, könnyen kiszámolható Zsuzsa életkora is. Állandóan incselkedtünk egymással, hátha összejön egy kellemes délután vagy este. Néha kikerültünk egymás látóteréből hónapokra, hogy aztán újult erővel ismerkedjünk tovább. A nagy találkozást tavaly megejtettük még ünnepek előtt egy sörözőben. Kellemesen elbeszélgettünk, s a találkozó végén kölcsönös szimpátia végett úgy döntöttünk, hogy szeretnénk még találkozni. Legközelebb már az ágyban. Hazafelé menet is az alakja járt a fejembe, hogy mikor csókolhatom érinthetem a testét, mellét. Idén február elején aztán sikerült mindkettőnknek elszabadulni a munkahelyünkről.

A sikeres testi megismerés után, most már újabb ember került be a képbe. Furcsa módon Zsu a másik sráccal alig 1 héttel korábban találkozott, mint velem. Talán a kellemes élmények hatására gondolta úgy, hogy a három ember miért ne találkozzon egyszerre, egy helyen.

Egyik főtéren találkoztunk reggel, majd elindultunk beszélgetve a srác lakása felé. Megérkezvén a lakásba még az albérletben volt egy srác, aki munkába tartott éppen. Mi addig a konyhában beszélgettünk, s Sanyi kedvesen csinált nekünk reggelit. Miután a srác elment a lakásból, bezárta Sanyi az ajtót, s én meg kibontottam a pezsgőt. Mindannyian lazán viselkedtünk, de teli várakozással, mikor-hogyan kezdjünk neki. Én már voltam korábban hármasban, de sem Zsuzsa, sem Sanyi nem. A pezsgő azért pezsgő, mert oldja a gátlásokat. Nem tudom már hogy kezdődött, de Zsuzsa ült az ágyon, s Sanyit simogatta. Lassan lekerült rólunk a ruha, Zsu már meztelen volt. Miközben egyikünkkel másikunkkal foglalkozott jött az ötletem, hogy menjünk együtt hármasban fürdeni.

Összebeszéltünk még előzőnap Sanyival: mondván kikészítjük Zsuzsát. Így is lett. Majd másfél órán keresztül zuhanyoztunk együtt. Zsu teljesen kész volt: egy idő után már menekülni akart, de Sanyi lefogta hátulról a kezét és simizte a melleit, míg én a lábát fogtam le, hogy ne zárhassa össze. A vizet engedtem a csiklójára, egyik élvezetből a másikba zuhant át. Egy időután megkíméltem és Sanyit ültettük középre.

Ekkor őt elégítettem ki a vízzel. Nagyon fájdalmas arcot vágott. Néha Zsu keze is besegített, de a vízsugárnak egyetlenegy emberi szervezet sem tud ellenállni, s így Sanyi is a víztől elélvezett. Utána újból a nő jött. Amikor Zsu ismét már sokadszor élvezett el, s alig bírt kiszállni a kádból akkor én odaültem a kád szélére és jól betusfürdőztük a farkam. Zsu kezébe adtam. Ő verte, míg én a csiklóját izgattam, Sanyi meg a melleit.

A fene ette meg, mert mindig akkor élvezett el és lassult be a keze, amikor már majdnem én is elélveztem a látványtól ..na egy idő után aztán összefogtak ellenem, hogy most már én is élvezzek. A csaj mögém került, én térdeltem a kádban, a srác meg elölről verette a vizet rám.

A Nőa kezével a hátam mögül előrenyúlva verte…de mindig akkor hagyta abba, amikor érezte, hogy hamarosan elélvezek. S bár tényleges orgazmusom nem volt [mivel én előzőeste a szeretőkedvesemmel fáradtam el.], eléggé elfáradtam mivel többször a csúcs közelébe vitt Zsu.

Kiszálltunk a kádból. A nő is megpróbált kiszállni, de nem ment neki. Félig térdelve állva maradt, míg Sanyi hátulról izgatta, meg talán el is kezdett vele szeretkezni. Ámde Zsu nem bírt megállni a lábán, visszacsúszott térdre. Ekkor én a szájába kerültem. Mivel kívülről olyanok lehettünk, mint egy Laokon csoport, s ezt azért mi is éreztük, ezért inkább indultunk az ágyba.

Ott először a srác hatolt bele az amúgy már akkor kikészült Zsuba, én meg a szájába voltam. Idővel váltottunk: Sanyi volt Zsu szájába. Zsu ügyeskedése révén Sanyi elélvezett, így én dugtam többet Zsuzsa forró punciját. Aztán egyszer csak felugrottam, mert eszembe jutott valami olyan dolog, amivel kicsit megbolygathatnánk az együttlétet. Előkaptam egy vibrátort a táskámból. Vékonyka és nem túl hosszú, de nagyon erős motorja van. Zsut először a csiklóján keresztül izgattuk, amit nagyon élvezett. Lassan azonban becsúsztattuk a puncijába. Sanyi a vibrivel dugta a Nőt, én meg a szájában voltam. Utána cseréltünk és én dugtam Zsut, közben a csiklójához tartottam a vibrit. Ezt nagyon élvezte. Sokszor élvezett, sóhajtozott. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve bedugtam a vibrátort is a puncijába miközben én már benne voltam. Nagyon élvezte, kicsit megváltozott a hangja is.

Kivettem a vibrátort, mert így nehéz volt mozogni, meg engem is kellőképpen izgatott a rezgés, csak dugtam Zsuzsát, de már majdnem elélveztem. A száját akartam érezni ismét. Sanyinak nagyon tetszett a vibrátoros izgatás, így állandóan a csiklót izgatta, meg dugta a puncit keményen a vibrátorral. Én nem bírtam tovább egyre mélyebbre szaladtam Zsu szájába és egyre hangosabb lettem: közeledett a csúcs és elélveztem. A szájába. Kis pihenő után lecsúsztam a lábai elé és a popsiját bekentem krémmel: bedugtam oda a vibrit. Annyira fel volt már húzva, hogy folyamatosan élvezett szinte. Később mar az is elég volt Zsuzsának, hogy a melleit simogattuk, a mellbimbóját csavargattuk izgattuk – pöcköltük, mert már ettől is el tudott élvezni.

Lassan azonban nekem mennem kellett, így még ráparancsoltam a nőre, hogy Sanyit szopja le. Ezt a kérésemet aztán maradéktalanul teljesítette. Kellemesen elfáradva élményekkel tele zsongó aggyal indult mindenki aztán a dolgára a kimerítő hármas szex után


Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!