Néger csajjal a buszon

Minden hétköznap, az esti 11-es busszal járok haza. Megszoktam, alig pár méterre lakom a megállótól. Ez, nagyban közre játszott abban, hogy elvállaltam a délutános műszakot a kenyérgyárban. Pék szakmunkásként dolgozom, a kereset nem rossz, szeretem a munkatársaimat. Könnyen telik a munkaidő.
Az utolsó előtti megállóban szoktam leszállni, az utazási idő félóra. Akkor Pénteken talán a viharos szél miatt, a szokottnál is kevesebben ültek a buszon, a második megállónál egy négerlány is felszállt. Megnéztem, mert az igazi Afroamerikai típus volt, majdnem ében bőr, gyapjas haj, tömpe, lapos orr, apró barna szemek.
A lány rám mosolygott, mivel mellettem esett az ajtóhoz legközelebbi szabad hely, leült oda. Színes gyapjúpulóvere, sárga kék, piros, színesben pompázott, egyszerűen olyan vidámság áradt belőle abban a nyirkos, komor éjszakában, hogy örültem, hogy a közelemben van. Rávillantottam egy mosolyt, azonnal vonzani kezdett. Nem szoktam alkalmi kapcsolatokba bonyolódni, férjezett vagyok, és jól megvagyunk a párommal. De akkor ott, azonnal megkívántam a bestiát. Rám tört a vágy, ahogy a keskeny derekára, szépen domborodó melleire néztem. A szája duzzadtan húzódott mosolyra, elképzeltem milyen lenne vele csókolózni.
Talán érezte, mire gondolok, mintegy véletlenül megérintette a kezem.
– Szép idő, mondhatom – törte a magyart, de eléggé jól értettem a beszédét. Kintre mutogatott, a néhány fát az útmentén csavarta a szél. A lány eper illatot árasztott, elképesztően éreztem, nagyon meg is kívántam a gyümölcsöt.
Elmesélte, hogy egyetemista, és albérletben lakik. Ösztönösen közelebb húzódtam hozzá, a tekintetét kerestem, szerettem volna, egy ilyen illatos, kedves barátnőt.
Szóba elegyedtünk, elmondta, hogy a neve Berry, mondtam, hogy én Kata, és így tovább, gyors és gyilkos módú ismerkedés zajlott.

– Mindjárt leszállunk, mondta sajnálkozva, ránéztem az órára, még tíz perc volt az utazási idő. Ekkor az egyik megálló után a sofőr lehúzódott az útpadkára, leállította a motort. Riadtan összenéztünk Berryvel.
Besétált a sofőr a székek közé, széttárta karjait…
– Elnézést kedves utasok, de műszaki hiba történt! Kis kellemetlenség, de ígérem, ha rajtam múlik, mind hazaviszem magukat.
Előrébb egy idősebb nő, és egy fiatal fiú ült, mindössze négyünkhöz beszélt. Mérgesen egymásra néztünk új ismerősömmel, majd kipukkant belőlünk a nevetés, röhögtünk már, amikor a sofőr leszállt, hogy megnézze, mi lehet a baj.
– Én leszbi – tette a szíve fölé a kezét Berry.
– Én néha leszbi – utánoztam.
Persze iszonyatos nevetésbe kezdtünk, az idős nő rosszallóan fordította felénk fejét, mi pedig még jobban hahotáztunk. Egyszer csak valami megváltozott, az eső szemerkélni kezdett, és a mi hangulatunk is 180 fokos fordulatot vett.
Berry a szemembe nézett, és pedig elvesztem benne.
Lejjebb ereszkedtünk, hogy csak fejünk búbja látszott az ülés fölött. Berry megfogta a karom, majd a kézfejemre csókolt. Megrázott a kellemes borzongás, egészen ellágyultam ettől a finom gesztustól. A kezem elindult a lány combján, megszorítottam, majd simítottam, és egyre feljebb araszoltam. Egészen nedves lettem ez alatt, elképzeltem a lány szirmait, amint a fekete húson csillog a nedv.
Közben persze ő is elkezdett velem foglalkozni, a fehér ingem alá nyúlt, a mellem azonnal fájdalmasan belesajdult, és megkeményedett, alig vártam, hogy melltartó nélküli halmaimat megmarkolja.
Amikor végül meleg tenyerébe szorongatta a halmaimat, borzasztóan jó érzést járt át, a számat megnyaltam, akkor kezdtünk csókolózni. Fantasztikus finom csók csattant, a lány íze mámorító.
Elfelejtettem én rég, hogy buszon vagyunk megrekedve, csak faltam a számmal a fekete lányt, akinek akkora már a harisnyáját szétszaggattam az ujjaimmal, a puha, nedves húsa között matattam.
Egy pillanatra vágytam arra, hogy forró melleimet hideg járja át, felhúztam a felsőmet a nyakamig, hogy Berry szívogassa bimbóimat. Ő is felhúzta felsőjét, elöl kapcsos, sárga kis melltartóját kioldottam, szatén fekete mellet még az életben nem kóstoltam. Egyenesen rácuppantam, majd megőrültem attól az érzéstől, hogy összecsókolhatom. Aztán lebuktam, alig fértem el a szűk helyen. Félrehúztam Berry sárga csipke bugyiját, majd nyelvem gyors nyelvcsapások kezdett. A fekete ajaknak jó íze volt, a sötét csikló hááát, izgató és érdekes. Addig ujjaztam a puha szirmok között Beryt, és nyalogattam csiklóját, míg a lány, szakadozó sóhajjal, el nem élvezett. Istenien esett hallani, tetszett nagyon.
– Most cserélünk Kata, Kata, Katinka. – mosolyogta.
Úgy lett, felemeltem a fenekemet, gyorsan bokámig toltam a nadrágomat, majd visszahuppantam az ülésre. Berry ujjai reszkettek, a szemeibe csodálat vegyült.
– Szép vagy, csodás husika – mormolta az orra alatt, majd akár egy kis fagyi evő – nyalni kezdett édesen, ügyesen bánt a nyelvével. Lassúbb és figyelmesebb volt nálam, ettől fontosnak éreztem magam, az erotikus hullámaim kitolódtak, akkor Berrynek mindent megengedtem volna. Három ujja a hüvelyemnek feszült, a felső boltozatnak – ettől különleges, sosem érzett érzés kapott el. A G pontomat masszírozta, miközben nyalt, majdnem elájultam a gyönyörtől, komolyan mondom.
Amikor átéltem életem egyik legjobb orgazmusát, Berryvel rendbe tettek magunkat, majd csak egymásba fűzött ujjakkal vártuk, hogy elinduljon a busz.
– Nekem még mennem kellene egy megállót, de veled maradnék inkább – mondtam, Berry pedig megpuszilt, és azt mondta, legyen úgy.
Telefonáltam a férjemnek, hogy éjjeli műszakot vállaltam – kisegítem egy munkatársamat, mert megbetegedett. Elhitte, Berryvel mentem, fel az albérletébe…. Óh, csodás éjszakánk volt.


Vélemény, hozzászólás?

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!