szexpartner , erotikus masszázs ellenőrzés

Niki és Sziszka

Sziszka és Niki még csak nemrég voltak barátnők, hiszen csak most kerültek gimnáziumba, ahol megismerkedtek. Egyszer Sziszka úgy döntött meghívja Évát magához, aludjon ott, hogy jobban megismerjék egymást, amikor a szülei elmentek otthonról. Sziszka úgy gondolta, van még egy kis ideje Niki érkezéséig, addig még masztizni akart egyet, hogy majd oldottabb legyen. Tizenöt éves lány volt, közepes mellekkel, formás fenékkel, vállig érő szőke hajjal, pajkos arccal. Fekete, csipkés melltartó volt rajta, melyen át hegyesen dudorodtak mellbimbói. Több helyen átlátszó volt, látni engedte selymes borét. Sima, izmos hasa, mellkasa, háta meztelen volt. Fekete tangája miatt gömbölyű, formás popsija is látszott, elöl pedig ágyéka kecsesen hajlott feszes combjai közé. A kissé átlátszó tanga sokat engedett látni. Combjai, lábai hosszúak és szépek voltak, fekete harisnyája combközépig ért. Hanyatt feküdt ágyán és lábait felhúzta. A melltartóján keresztül masszírozni kezdte mellbimbóit, majd bal kezével elkezdett lefelé haladni.

Hasát, szeméremdombját simogatta, majd lassan becsúsztatta kezét a tanga alá. Lágyan simogatta punciját, közben sóhajtozott, majd két ujjával ujjazni kezdte magát. Ujjai ki-be jártak, közben hasa megfeszült, o nagyokat nyögött. Forróság öntötte el testét, és már majdnem elélvezett, amikor Niki nyitott be szobája ajtaján. Sziszka meglepetten húzta ki kezét a tangából, gyorsan felült, gyönyörű combjait keresztbe tette, arca kipirult, gyorsan szedte a levegőt. Niki először meglepett arcot vágott, aztán huncut mosolyra húzta száját. O is tizenöt volt, rövid, világosbarna hajjal, közepes mellekkel, helyes arccal. Felül fehér blúzt viselt, mélyen kigombolva, melyen mellbimbói tökéletesen kirajzolódtak, mivel alatta nem volt melltartó. Alul miniszoknyát, alatta fehér alsót viselt. Letette csomagját, lehúzta cipojét, és lassan Sziszka elé sétált. Sziszka az ágy széléra ült, felhúzta és széttárta lábait. Niki kigombolta, de nem vette le blúzát, majd letérdelt. Két kezével Sziszka fölé támaszkodott az ágyra, majd lejjebb hajolt és megcsókolta.

Hosszan játszottak nyelvükkel, Sziszka kezeivel Niki melleit masszírozta. Aztán Niki lejjebb haladt, Sziszka nyakát csókolgatta, majd mellei közét nyalogatta, aztán hasát, végül elért a tangához. Az ágy előtt térdelve felhúzta Sziszka tangáját a combjára, majd két kezével kicsit széjjelebb nyitotta lábait. Combjai közé hajtotta fejét és Sziszka nedves punciját kezdte nyalogatni. Sziszka hanyatt feküdt, melltartója alá nyúlt és melleit kezdte masszírozni. Niki betolta nyelvét Sziszka puncijába és fürgén, mélyen nyalni kezdte a lányt, aki ekkor megrázkódott és mélyen sóhajtozott. Niki egyre mélyebben nyalta ot, nyelte puncijának levét, közben kezeivel levette miniszoknyáját és simogatni kezdte a mellét és punciját. Sziszka nemsokára elélvezett. Ekkor Niki felhúzta magát az ágyra, lovagló ülésbe helyezte magát a másik lányon. Miközben szenvedélyesen nyelveztek, mozogni kezdtek, mellbimbóik összeértek, puncijuk egymást dörzsölte. Így ölelkeztek egy darabig, amikor Sziszka felállt, odasétált az egyik fiókhoz, és kivett egy vibrátort.

Niki felállt, levette bugyiját és leült egy székre. Sziszka nyalogatni kezdte a vibrátort, szájában forgatta, majd Niki elé térdelt és feldugta neki. Niki felemelte fejét, teste forró volt, egyik kezével mellbimbóját morzsolgatta, másikkal megfogta a vibrátort és beljebb tolta puncijába. Sziszka szájába vette a másik végét és úgy csinált mintha szopna. Aztán felállt és Niki ölébe ült. Az o puncijába is behatolt a vibrátor másik vége, Niki pedig a mellbimbóit kezdte nyalni. Hevesen mozogtak, csókolóztak egymással, majd nemsokára mindketten elélveztek. Ezután egymás mellé feküdtek az ágyon, egymással szemben, és ujjazni kezdték egymást, miközben nyelveltek. Sziszka a lábai közé vette Niki combját, és átölelték egymást. Ebben a pózban hamarosan mindketten elaludtak.


Vélemény, hozzászólás?

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!