A férjes asszony

Egy emlékezetes napon amikor hazaérkeztem a munkából észrevettem, hogy új szomszédok költöznek a szomszédos kis bérházba. Egy fiatal nőt pillantottam meg, aki bement a házba, de a férfi kint állt a garázs előtt. Ő is fiatalnak tűnt és később tudtam meg, hogy 20 éves. Meglehetősen magas volt, de sportos alakkal.…

Szexnap 1.

Reggel, mikor felébredtem, madarak csicsergését hallottam az ablakon át. Nyújtóztam, és átnyúltam az ágyon, de csak az üres párnát tapogatta a kezem. Felültem, és magamra húztam a takarót. A konyha felől halk beszélgetést hallottam. Jóleső borzongás futott rajtam végig. Elmosolyodtam, és visszadőltem az ágyra. A múlt éjszakára gondoltam, és éreztem,…

Orgia az esti vonaton

Pár hete váltam jelentős nővé. Mármint értem ezalatt, hogy elvesztettem a szüzességemet. Nekem nem fájt, mint annyi sorstársamnak, de viszont iszonyatosan jó volt. Vagyis hogy arra gondolok, hogy nem szégyellem most sem, vagy ilyesmi. A férfi az élet szerves része. Becses kincseink nem azért vannak, hogy takargassuk létezésüket. Tizenhét vagyok,…

Intim torna

A hat lány már régóta járt ide a fitneszcenterbe. Ismerték egymást. Azt nem mondanám, hogy barátnők voltak, de ha apróbb problémájuk akadt, akkor simán megosztották egymás között a gondjaikat. És mégis ez a szituáció összekovácsolta őket, hiszen ez nem hagyományos aerobic, hanem egyfajta intim torna. A hagyományostól eltérő intim torna:…

Pajzán négyesfogat

A barátnőmmel már több mint egy éve vagyunk együtt. Móni aranyos, gyönyörű lány, és nem csak szerintem az, ezt a barátaim és ismerőseim irigykedő pillantásaiból is látom. De nem csak nagyon szép, hanem remek társ is, élmény számomra minden egyes vele töltött pillanat. Kapcsolatunk harmonikus, nagyon szeretem őt, szinte fáj,…

A nyitott házasság

Feleségemmel úgymond nyitott házasságban élünk. Gyermekünk még nincs és ameddig kettesben vagyunk, szeretnénk minél jobban kiélvezni az életet. A nyitott házasság számunkra nem azt jelenti, hogy külön utakat járunk, hanem inkább másokat is próbálunk beszervezni erotikus játékainkba. Jelenleg is tart gyümölcsöző kapcsolatunk egy közelben lakó korunkbeli házaspárral. Egy társasutazáson ismertük…

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!