szexpartner , erotikus masszázs ellenőrzés

Szex egy szép napon 2.

Reggel, mikor felébredtem, madarak csicsergését hallottam az ablakon át. Nyújtóztam, és átnyúltam az ágyon, de csak az üres párnát tapogatta a kezem. Felültem, és magamra húztam a takarót. A konyha felől halk beszélgetést hallottam. Jóleső borzongás futott rajtam végig. Halkan mentem a konyhába, és halottam, hogy a két fiú rólam beszél. Mikor megláttak, mindketten rám mosolyogtak. Kávéztak, és engem is finom kávéval kínáltak. Csabi felállt és kihúzta nekem a széket, Georg pedig megterített.
– Ez csodálatos fiúk! – mondtam.
– Nem! Te vagy csodálatos! – mondták szinte egyszerre. Megreggeliztünk, és én elpakoltam. A két pasi már felöltözve toporgott az ajtóban. Elmegyünk vásárolni, te addig is pihenj, rendezkedj be. OK!
Elmentek, tusolás után kipakoltam a táskáimat. Épp a ruháimat raktam a szekrénybe, amikor megszólalt a kaputelefon.
– Ki az? – kérdeztem.
– Niki vagyok – hallottam egy idegen nő hangját.
– Gyere fel! – és kinyitottam az ajtót.
Egy csinos fiatal szőke lány személyében megismertem Nikit. Mosolyogva kezet nyújtott, bemutatkoztunk egymásnak.
– Kávét? – kérdeztem.
– Nem köszi.
Kínos csendet végül Niki törte meg. Csabit kereste, nincs itthon.
Ismerősen mozgott a lakásban.
Ezt meg is jegyeztem neki, de erre ő csak mosolyogva válaszolta, hogy nem véletlenül.
Már többször járt itt.
Elképedtem. Nahát Csabi!
– Szóval összejöttetek? – kérdeztem.
– Hát nem is tudom – felelte.
– Igazából úgy történt… – kezdte mesélni, mikor megjöttek a fiúk. Csabi és Georg zavartan pillantottak egymásra. Gondolom nem számítottak erre.
Alig tudtam palástolni mosolyomat. Magamban jót derültem a zavarukon.
Aztán nem bírtam tovább, kitört belőlem a nevetés.
Erre senki nem számított. Mindenki felszabadultan felnevetett. A nappaliba tessékeltem a társaságot, és kérdőn néztem hol Csabire, hol Georgra.
Végül Georg törte meg a csendet.
– Mona ez az én hibám. – kezdte, de Csabi leállította. Hagyd! Nem kell. És szépen mesélni kezdett egy görbe estéről, aminek az lett a vége, hogy Nikit az ágyában találta.
Még egyszer találkoztak, de részéről semmi komoly szándék nem volt.
Georg elfoglaltságra hivatkozva elsietett. Biztatóan nézett barátjára. Ott maradtunk hárman a lakásban. – Hát! Ez szép! – Csaptam össze a kezeimet. Döbbent arckifejezésük láttán elnevettem magam. Zavartan néztek össze, majd rám.
– Nincs semmi baj! Én megértem, ha hiányod volt Édes. Ezt komolyan mondod? Igazán?
– Hát akkor én mennék is – szólalt meg Niki.
– Nem mész sehova – mondtam neki kedvesen.
Tudjátok mit? Töltsük el közösen ezt a napot! – ajánlotta fel Csabi.
– Jó ötlet! Feleltük szinte egyszerre mindketten.
A konyhában elpakoltuk a vásárolt cuccot, és nekiláttunk a főzésnek.

Főzés közben nagyokat beszélgettünk, ismerkedtünk. Egész kedves, humoros lány volt Niki. Ebéd után sétálni indultunk a közeli parkba. Nagyon csendes környéken lakott Csabi, egész délután jól szórakoztunk. Beültünk egy cukrászdába is, ahol isteni fagyi kelyhet ettünk.
Sajnos Nikinek mennie kellett, de megígérte, hogy találkozunk még.
Ami nem is váratott magára sokáig. A hetet végigdolgoztuk, és eljött a várva várt hétvége. Szép idő volt. Csabivel elhatároztuk, hogy elmegyünk az usziba.
Szaunáztunk, úszkáltunk, egyszerűen csak élveztük a pihenést.
Aztán meglepetésként egy ismerős arcot láttam, Niki volt az. Ott dolgozott, nagyon örültem a találkozásnak. Határozottan megkedveltem őt, és meghívtam másnapra, vacsorára. Örömmel fogadta el.
Nagy készülődéssel vártam az estét. Természetesen Csabinek nem árultam el, meglepinek szántam. A meglepetés nagyszerűen sikerült. Csabi teljesen odavolt mikor meglátta a vendéget. Huncutul rákacsintottam, és megcsókoltam Niki előtt. Ő nem fordította el a fejét, hanem nézett bennünket és sejtelmesen mosolygott. Vacsora után a nappaliba vonultunk egy üveg finom pezsgővel. Iszogattunk, közben Csabi, a pezsgő hatásától egyre jobban felszabadultabban viselkedett. Simogatott, közben Nikire nézett. Az ő combját is mintegy véletlenül végigsimította. Feszültem várta a reakciót, de Niki és én csak egymásra mosolyogtunk, és a meglepett férfit behúztuk a hálóba, és hanyatt löktük a nagy franciaágyon.
Közösen vetkőztetni kezdtük, ami annyira tetszett neki, hogy a boxer, amit viselt, kezdett szűk lenni neki. Nézte, ahogy lassan lehúzzuk róla, és előbukkan ágaskodó farka. Mi lányok, Csabi két oldalán helyezkedtünk el, és simogattuk, becéztük ahol értük. Ez nagyon tetszett Csabinek. Láttam, ahogy Niki keze Csabi combját simogatja, és láttam, ahogy szájával a combját puszilgatva araszol Csabi farka felé. Összenéztünk, és mintha kitalálta volna mit is akarok, megvárt. Csabi felemelte a fejét, mert ilyenben még nem volt része, hogy egyszerre két nő becézze nyelvével a farkát. Kétoldalt a tövétől kezdtük nyalni a szerszámát, és a makknál találkozó szánk csókba forrt össze. Csabi felsóhajtott, egyik kezével Niki haját simogatta, a másikkal pedig az enyémet. Ez csodálatos suttogta. Hihetetlen. Ajkaink szétváltak és előbb én majd Niki fogadta szájába a méretes farkat. Úgy láttam mindketten egyformán szeretünk szopni. Nem volt versengés, hogy ki kapja be, valahogy, egyformán osztoztunk Csabin. Közben Csabi keze már mindkettőnk cicijét markolászta.

Hirtelen felült az ágyon. Vetkőztetni kezdett, majd minden ruhadarab után megcsókolt. Már teljesen meztelen voltam, Niki felé fordultunk, akin még rajta volt a ruha. Gyorsan megszabadítottuk tőle, közben ugyanúgy csókolva, simogatva őt. Nagyon szép lány volt, nem volt vékony, de arányosan telt. Dús kebleivel Csabi keze játszott, miközben mohón szívogatta a bimbókat. Közben én Csabi farkát szoptam, nyaltam. Nyelvemmel köröztem egy kicsit a makkon, majd egyre mélyebbre engedtem be a számba. Csabi elengedte Nikit és most magához húzott, teret adva ezáltal Nikinek a szopásra. Csabi most az én cicimmel foglalkozott. Nagyon jó érzés volt. Csabi közben hangosan felnyögött a kéjtől. Elmegyek óóóóó elmegyek! – kiáltotta. Nem hagytam magára Nikit én is akartam a kéjnedvből. Számat én is odatartva kaptam rendesen az anyagból. Nikinek is jutott, és a gecis szánkkal összecsókolóztunk. Egymás szájából szívtuk ki a nyállal összekeveredett gecit. Nagyon jó volt. Csabi elégedetten dőlt hanyatt az ágyon, és magához húzta Nikit. Elkezdte csókolgatni nyakát, közben kezével a lába közti területet vette célba. Niki széttárta lábait és felfedte szép, borotvált pináját. Csabi szerette a borotvált puncikat. Megérezte annak nedvességét, és behajolt Niki lába közé. Nyelvével körözött a csiklóján, miközben egyik ujját bedugta a hüvelybe. Niki kéjesen sóhajtott fel. Csípőjét ritmikus mozgásba ringatta, nagyszerű volt látni. Nem bírtam tovább, az egyik kezemmel a cicimet markolásztam, a másikkal, pedig lenyúltam a szeméremdombhoz, és elkezdtem masztizni.

Niki egyre gyorsabban kapkodta a levegőt, éreztem, hogy el fog menni. Nikivel egymásra néztünk és szinte egyszerre mentünk el. Hatalmasat élveztünk. Csabi farka az élmények hatására újra éledni kezdett. Niki nedveivel az ajkán, szájon csókolt, nagyon izgató volt, a kezével cicimet becézte, másikkal, pedig Nikit simogatta. Nikit dugta először. Csabi megfogta Nikit és hasra, fordította. Mikor a hatalmas fasz belesüllyedt Niki pinájába, kicsit irigyeltem, nagyon jó érzés volt. Csabi elkezdett mozogni benne. Niki felemelkedett négykézlábra és hívott, hogy feküdjek elé. Tudtam, mit szeretne. Eléfeküdtem hát, és hagytam, hogy édes kis nyelve nyalja a puncimat. Kezeimmel melleimet markolásztam, Niki pedig nyalta a csiklómat. Csabi csak bámult minket, ettől még jobban beindult. Csodálatos érzés volt. Niki megremegett, és kicsit hangosan elélvezett. Nagyon szép látvány volt. Miután Niki elélvezett, én kerültem sorra, Csabi belém vezette farkát. Én átkulcsoltam a hátát a lábammal, és élveztem, ahogy a farka szétfeszíti a pinámat.
Először csak lassan mozgott bennem, majd egyre gyorsított a tempón. Mialatt Csabi bennem volt, Niki Csabi zacsiját szorongatta, masszírozta. Megpróbálta nyalogatni is, kisebb nagyobb sikerrel. Csabi kivette a puncimból a farkát és Niki felé, fordította, Niki mohón bekapta és szopta. Újra magamban éreztem a farkát, és gyorsítottam a tempón. Nem számított semmi és senki. Csak magamra tudtam figyelni már. Érezni akartam, ahogy Csabi belémélvez. Érezni akartam magamban, ahogy farka megrándul, míg belém ömlik drága gecije. Nem kellett sokáig várnom. Hatalmas lökéssel pumpálta belém kéjnedvét. Niki erre várt, kihúzta belőlem Csabi farkát és elkezdte szopni, nyalni róla a maradékot. Utána pedig puncimhoz hajolva szinte rátapadt, mintha ki akarná szívni belőlem a gecit. Én hagytam magam, nagyon jó érzés volt. Kábultan, kissé fáradtan feküdtünk egy kis ideig. Aztán újra játszani kezdtünk egymással.

Most én voltam soron, hogy viszonozzam Nikinek a nyalást. Ő szívesen fogadta közeledésemet, és szétnyitotta lábait. Lassan, de határozottam, benyaltam neki, majd a kisajkai közt nyaltam. A csiklóját simogatta most már nyelvem, éreztem, élvezi. Csabi az ágy támlájának támaszkodva nézte, és gyönyörködött a szép testekben. Nyaltam Niki punciját, és az ujjamat bedugtam neki, ettől felnyögött, és ívben meghajlott a teste. Óóóóóóóóóóóóóóó
ez nagyon jó, ne hagyd abba. Szorgosan dugtam az ujjammal, és nyaltam. Tudtam, örömet szerzek neki. Niki megfogta a fejem, és eltolt magától. Nem értettem, miért teszi ezt. A hátamra fektetett, és 69 – s pózban folytattuk tovább. Isteni élmény volt. Míg élek nem felejtem el. Csabi nem bírt magával és kezével simogatta farkát. Mona Niki, gyönyörűek vagytok.
Niki hamarabb élvezett el, mint én. Egymás mellé feküdtünk és csókolóztunk. Csabi most mindkettőnket a hasunkra fordított, és kérte, helyezkedjünk el úgy, hogy a sarkunkra üljünk. Fura helyzet volt. Mivel jól benedvesítettük egymást, Csabinek már nem kellett ezzel foglalkoznia. Először az én popsimba dugta be lassan, csak kicsit mozgott bennem. Közben láttam, hogy Niki fenekében van az ujja. Nagyon izgató volt. Élveztem, ahogy tövig nyomja fenekemben a farkát. Láttam Niki is nézi, és tudtam ő is szeretné érezni. Csabi ütemesem dugta a seggemet, és Niki seggét is Engem a farkával, Nikit az ujjával. Aztán cserélt. Most Nikin volt a sor. Őt dugta a farkával. Megint cserélt. Újra magamban éreztem a hatalmas faszt, ahogy kitölti a seggemet. Nem kellett sokáig várnom, az orgazmus hullámai előtörtek, és végigsöpörtek rajtam. Csabi kihúzta farkát a fenekemből, és Nikibe dugta. Hallottam, ahogy Niki felnyögött a kéjtől. Őt is kitöltötte Csabi szerszáma. Niki sem bírta sokáig, és hangosan elélvezett. Csabi kivette Nikiből a farkát. Egymás mellé térdeltünk az ágyon, és vártuk, ahogy Csabi kirázza farkából a forró gecit a szánkba.
Meg is kaptuk rendesen. Megint csókolózni kezdtünk és kentük szét egymás arcán a gecit.
Kimerülve egymás mellé feküdtünk, valaki betakart, és mély álomba zuhantam.


Vélemény, hozzászólás?

Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!