Már a nászúton tudtam, hogy a feleségemet bárka nagyon hamar meg tudja baszni. Az tán egy kevés idő után elmondta, hogy mindig azok a srácokkal kefélt igazán akiknek a faszfején nem volt bőr, de azok között is legjobban azokat szerette előnybe részesíteni aki körül voltak metélve és a fitymabőr nem ugrott vissza amikor lekonyult a…
Címke: feleség
Örzse a nászúton
Ősszel ismertem meg a későbbi feleségemet akit a munkahelyén kerestem fel,mert munka után sokszor nem volt elérhető.Később rájöttem miért volt nehéz munka után elérni,mert mindig valamelyik kanijával volt találkája. A munkahelye egy felsős egyetemre járt ahol a kollégium földszintjén voltak az irodák és a tantermek és az emeleten a szállások elsősorban a tanároknak másodlagosan a…
A zsarolók és a nejem
Mindig romantikus, az elveihez szigorúan hű pasasnak tartottam magam. Azt már hozzá sem teszem, hogy hűségesnek is. Nagyon szeretem a feleségem, akivel öt éve vagyunk házasok és aki mindenben azt jelenti amit valaha megálmodtam. Most pedig szorongásokkal teli álltam neki leírni mindazt, ami megtörtént velem, mintha ez az ismeretleneknek való kitárulkozás valamiféle szabadulást vagy megbocsátást…
Autós dugás erdőben, és lakótelepi parkolóban
Pár éve a férjem egyszer úgy kefélt meg, hogy éppen felálltam a székre, hogy a szekrényemben keressek melltartót, amikor fellépett mögém a székre, s egy pillanat alatt bedugta a faszát és vadul megkefélt hátulról. A fejem közben végig a nyitott szekrénybe volt szorulva a ruhák közé. Azt sem láttam, hogy ö dug. Ennyi erővel bárki…
Csajbuli a nyaraláson – megbasztak keményen a szörfösök 2.
Tünde vagyok 33 éves a férjemmel és két gyermekekkel élek boldog párkapcsolatban, a csajos nyaralás nálunk kötelező öten minden nyáron neki indulunk a horvát tengernek az ide elég keményen sikerült… Napközben a mar megszokott monikinizés amit otthon sosem tennénk mert persze mit szólnak a férjek ismerősök de itt egy kicsit lehet úgymond ribanckodni. Aztán este…
Egy mocskos szex sztori
Az interneten ismerkedtem meg Nikivel, aki közölte férjnél van, de nyitott kapcsolatban vannak, így bármit meg tehetnek egymás nélkül. Később el mesélik a kalandjaikat, így izgatják fel egymást. Megbeszéltünk egy találkozót és ő tartotta is magát az ígéretéhez. Fel jött a lakásomba, beszélgetni kezdtünk. Elmondta milyen élményeket szereztek má egymás nélkül , és milyen izgató…
Megbaszta a szomszéd a feleségem, és engem is
Azt mondhatom, hogy másodszorra sikerült a házasságom. Sikerült egy olyan szép és jó alakú nőt választanom, aki kellő eleganciával járt kelt az emberek közt anélkül, hogy valaki sejtette volna, hogy milyen őrült szexmániás és mikre képes. Ez mint kiderült kölcsönös volt, ezért is volt a csere, mert a pasija gyenge,egylövetű , kis farkú fantáziátlan alak…
Kitalált történet egy megmentett házasságról
Gábor és Évi, a harmincas éveik elején járó, gyermektelen házaspár. Gábor több vállalkozásával biztosította anyagi jólétüket, amíg Évi a háztartás vezetése mellett Gábor első vállalkozásainak egyikét, egy vendéglátóhelyet vezetett. Egészen fiatalon gabalyodtak egymásba, és a kapcsolatuk egy kisebb döccenőt kivéve boldog volt. A döccenő is inkább új lendületet és új irányt adott az akkor elszürkülődőben…